Elbert Gábor az MLSZ új főtitkára

Elbert Gábor távozó sportszakállamtitkárt választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új főtitkárává.

Az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén a tagok egyhangúlag szavazták meg a szakállamtitkárság irányítását 2006. júliusától idén augusztus 31-ig betöltő sportvezetőt a posztra.

"Egyelőre még nem tudom, pontosan meddig szól a szerződésem, annyi biztos, hogy hétfőtől lép érvénybe. Amikor bejelentettem, hogy távozom a sport-szakállamtitkárság éléről, több ajánlat is érkezett, egyrészt Magyarországról, másrészt külföldről. Végül az döntött, hogy a lemondásom óta rengeteg szeretetet kaptam a magyar sport világából, ebből is éreztem, hogy várnak, bíznak bennem, én erre születtem, a véremben van, tehát a magyar sportban kell maradnom" - mondta az MTI-nek Elbert Gábor.

A sportvezető reagált arra is, hogy az MLSZ főtitkári pozícióját betöltő személyek az elmúlt időszakban gyakran váltották egymást: "Amikor elvállaltam a szakállamtitkári posztot, négy évre terveztem, és sajnálom, hogy idő előtt be kellett fejeznem. Az sem volt egy életbiztosítás, nyilvánvalóan az MLSZ főtitkári pozíciója sem az, de úgy gondolom, ha az ember kimegy a pályára, akkor azért megy, mert győzni akar. Sok szép feladatot jelöltünk meg, törődni kell az utánpótlással, a női labdarúgással, de azt gondolom, hogy azokat a programokat, amelyeket sportszakállamtitkárként korábban én is támogattam, folytatni kell, a foci hátterével kell foglalkozni, és fontos feladat, hogy az embereket, a szurkolókat közelebb hozzuk a magyar futballhoz."

Nem lesz rendkívüli ülés Helmeczy László ügyében

Elbert  kinevezésén túl az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén szóba került az OLLÉ-OMV pályalétesítési program, továbbá kiderült, hogy nem lesz rendkívüli ülés Helmeczy László alelnök ügyében.

"Az MLSZ az elmúlt két esztendőben számos új projektet indított útjára, s ezek megvalósításában folyamatos és jelentős támogatást élvezett az állami sportirányítás, s annak elsőszámú vezetője, Elbert Gábor részéről" - indokolta a főtitkárválasztást az MLSZ honlapjának Kisteleki István elnök.

A testület megtárgyalta azt a kérést, amely Helmeczytől érkezett a személye körül kialakult helyzet tisztázásának szándékával, majd úgy döntött - hivatkozva a szövetség alapszabályának idevonatkozó rendelkezésére -, hogy nincs szükség rendkívüli ülés összehívására, mivel az MLSZ elnökségének elsődleges és kizárólagos feladata a sportág fejlesztése, eredményességének elősegítése és a meglévő projektek minél sikeresebb realizálása.

A Hír TV júliusban arról számolt be, hogy Helmeczy pénzt kínált egy drogdílernek azért, hogy csempésszen kábítószert a televízió két munkatársának a gépkocsijába. Helmeczy ugyanakkor azt állítja, a díler ajánlkozott arra, hogy lebuktatja a televízió két munkatársát, akik a terjesztőnek tartoznak a kábítószer árával.

Jó hírt közölt az elnökséggel Scheer Sándor, az OLLÉ-OMV program legfőbb patrónusa: különféle konstrukcióknak köszönhetően a jövőben az eddiginél is kedvezőbb áron épülhetnek a műfüves pályák. Külön kiemelte, hogy ebben az esztendőben várhatóan összesen 200 létesítménnyel gazdagodik az ország.

Üdvözölte és jóváhagyta az elnökség az Újpest FC kezdeményezését, amelynek köszönhetően a Szusza Ferenc Stadion főlelátója előtt - kispesti mintára - lebontják a nézőteret a pályától elválasztó kerítést.

Az egyik legfontosabb kérdésben, az utánpótlás-válogatottokról ugyanakkor nem született döntés. A sportág vezetői elfogadták az U19-es és az U17-es korosztály legjobbjainak szerepléséről, s elismerésre méltó helytállásáról szóló jelentést. Viszont a következő elnökségi ülésre pontosan kidolgozott szakmai és pénzügyi tervet kell készíteni, melynek tartalmaznia kell, hogy kik legyenek a szakvezetők és a stábtagok. Ez azért sem tűr további halasztást, mert két magyarországi selejtezőtornával már szeptemberben, illetve októberben elkezdődik a válogatottak programja.

A szövetség irányító testülete elismerését fejezte ki Kassai Viktornak, valamint segítőinek, Erős Gábornak és Vámos Tibornak a magas színvonalú játékvezetői közreműködésükért a pekingi olimpia labdarúgótornáján, melyen többek között a döntőt vezették.

(forrás: MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.