Steinmeier a dél-oszétiai jogsértésekről: ki kell vizsgálni az oroszok bizonyítékait

F

A grúz katonai "agresszió" során 1692 polgári lakos vesztette életét - jelentette be csütörtökön Tejmuraz Hugajev déloszét főügyész, összegezve a vizsgálat eddigi, nem végleges eredményeit. A konfliktusban mintegy 1500-an sebesültek meg, de e számadatok még nem véglegesek, s a nyomozás folytatódik - mondta a főügyész, aki szerint jelenleg is sokan vannak grúz fogságban. Az ügyészség összesen 3 és fél ezer olyan "károsultról" tud, akik hozzátartozójukat vagy ingatlanukat vesztették el.
rank-Walter Steinmeier német külügyminiszter felszólította Moszkvát egy csütörtökön megjelent interjúban, hogy egyezzen bele nemzetközi vizsgálat lefolytatásába azoknak az orosz vádaknak a kivizsgálására, amelyek szerint a grúz erők súlyosan megsértették az emberi jogokat Dél-Oszétiában.

A német diplomácia vezetője a Süddeutsche Zeitung című lapnak kifejtette: a Kreml állítása szerint kegyetlen rémtetteket követtek el a déloszét lakossággal szemben. Annak eldöntéséhez viszont, hogy valóban így történt-e, illetve milyen mértékű jogsértésekről van szó, az szükséges, hogy Oroszország vagy Dél-Oszétia ezeket a vádakat bizonyítékokkal alá tudja támasztani.

Steinmeier azt javasolta, hogy Moszkva adjon lehetőséget az Európai és Biztonsági Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a felmerült vádak kivizsgálására.

A kaukázusi válság során a felek kölcsönösen etnikai tisztogatással vádolták meg egymást, mind a Dél-Oszétia elleni grúz offenzíva, mind az orosz hadsereg válaszlépése vonatkozásában. Egyes orosz tisztségviselők még a népirtás szó használatától sem riadtak vissza.

A német külügyminiszter javaslatához hasonlóan szerdán az amerikai külügyminisztérium is szorgalmazta az atrocitásokról szóló információk ellenőrzését. Dél-Oszétia felett lelőttek egy grúz kémrepülőgépet

 Dél-Oszétia felett lelőttek egy grúz kémrepülőgépet - jelentette be csütörtökön Mihail Mindzajev déloszét belügyminiszter.

Mindzajev szerint a pilóta nélküli repülőgépet szerda délután lőtték le a dél-oszétiai belügyi erők - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.