Költözne a Népszabadság

Tendert ír ki a közeljövőben jelenlegi székháza el- vagy kiadására a Népszabadság Zrt. - közölte Kovács Tibor, a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilap kiadójának vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Jelenlegi ingatlanjuk "egy háromdimenziós labirintus", hiszen két szárnyban, négy emeleten oszlanak el a zömében apró, pár személyes irodák, ezzel szemben olyan megoldást keresnek, amely a közösségi munkához és az elmélyült gondolkodáshoz is alkalmas terepet kínál - magyarázta.

Kovács Tibor megjegyezte: annál is sürgetőbb e feladat megoldása, mert a Népszabadság nyomtatott és online kiadását készítő szerkesztőségek integrálását készítik épp elő.

"Ráfizetés volna addig mozdulni, amíg nincsen meg a megoldás", de optimális esetben egy év alatt rendeződhet a mostani székház sorsa, és fel is szerelhetik az új épületet - mondta.

Mivel csak 19 százaléknyi tulajdonrészük van a házban és a környező telekben, már elkezdtek egyezkedni azzal a tucatnyi céggel, amelyek szintén részesek az osztatlan közös tulajdonban - közölte.

Arról, hogy mennyire tartják tulajdonrészüket, illetve mekkora összegért adnák ki azt, Kovács Tibor nem kívánt nyilatkozni.    A Népszabadság a kilencvenes évek elején költözött óbudai ingatlanjába a Blaha Lujza téri, egykori sajtóházból.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.