Elképesztő tömeg és tikkasztó hőség - ez fogadta múlt vasárnap az idei év egyik legnagyobb nemzetközi kiállítására, a zaragozai expóra kilátogatókat. A hatalmas kivetítőkön kora délutánig szakmai információk helyett az olimpia utolsó napjának néhány döntőjét közvetítették. No nem a magyar-amerikai férfi vízilabda-mérkőzést, hanem a spanyol kosarasokét, pedig Kásásék meccsének sokkal több köze volt "A víz és a fenntartható fejlődés" nevet viselő világkiállításhoz. Az sem hatotta meg a szervezőket, hogy aznap volt a magyar nemzeti nap. (És tessék: mi győztünk, a spanyolok kikaptak.)

A kétmillió euróból épült magyar kiállítás vizes értékeinkről adott áttekintést. Bemutattunk egy középkori esztergomi vízkiemelő berendezést, a tapolcai barlangfürdőt, Hévízt és a bejárat közelében elhelyeztünk néhány gyékényt műkacsával. Tartalmas, de nem túl látványos bemutatónk közel hatszázezer látogatót vonzott a megnyitó, azaz június 14-e óta. A szeptember közepi zárásra pedig megközelítheti a 750 ezret. Ha így lesz, akkor elmondhatjuk, hogy majd minden tizedik látogató betért a magyar pavilonba. Oda, amely előtt a magyar nemzeti napon két kerékpáros is időzött. Nagy Sándor és Bujdosó Gábor közel 2500 kilométert tekerve jutott el Zaragozába egy üveg ásványvízzel, amelyet augusztus 12-i indulásukkor töltöttek tele a fővárosi Szent István-kútból.

A 35 Celsius-fokos hőségben, 35 eurós belépőjegy birtokában masírozó érdeklődőket az expó számos pontján vízpermettel hűtik. Szükség is van rá, mert például a német pavilonba háromórás sorban állás után lehetett bejutni. Hasonló volt a helyzet a japán bemutatónál, de nem volt sokkal kurtább a várakozás a görög, vagy éppen a monacói pavilon előtt. Indiát viszont pillanatok alatt bejártam és rögtön ki is fordultam, mert a bemutatónak nem volt köze a vízhez, a fenntartható fejlődéshez. Bazár volt ez étteremmel, kendőárusokkal, ékszerészekkel. Fekete-Afrika államai is inkább népművészetüket állították a középpontba, semmint azt, hogy milyen problémát jelent számukra az ivóvíz. Mongólia jurtasátrat hozott, Dél-Afrika pedig a 2010-es focivébének szentelte kiállítását. Líbia legalább egy hatalmas vizes beruházást mutatott be. A ritkán lakott, sivatagos déli országrészből csővezetéken keresztül szállítják a mélyből nyert vizet a sűrűn lakott északi részre. A Szentszék is fontosnak tartotta, hogy elmondja véleményét a vízről, a fenntartható fejlődésről - középpontban természetesen a Bibliával. Hiányzott viszont a kiállításról az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália. Pedig ezek az országok példával szolgálhatnának sokak számára az ésszerű vízfelhasználásról.

Megjelent viszont másik 105 ország, szervezet, intézmény. Némelyikük sokkoló adatokkal szolgált. Így tudhatta meg a látogató, hogy miközben Mozambikban naponta tíz liter jut egy emberre, az Európai Unió átlaga napi 575 liter. Néhány további adat: a huszadik században az emberiség vízfogyasztása hatszorosára nőtt; évente kétmillió gyermek hal meg szennyezett víz miatt; a fejlett országokban a lukas, rosszul összeillesztett csővezetékeken a víz 30 százaléka folyik el, míg a fejletlen országokban hetven százalék.

Kóthay László, vízügyi államtitkár szerint ez az expó nem szakmai rendezvény, nem itt teszik közzé az új vízügyi eredményeket. Kulturális seregszemle ez, amely a vízről (is) szól. A rendezvény talán legfontosabb üzenete, hogy a világ vízkészleteit okosan kell felhasználni, mert egyes víziók szerint hamarosan háborúk törnek ki birtoklásáért. A lapunknak nyilatkozó államtitkártól tudjuk, hogy a fenntarthatóság jegyében mi magyarok 2013-ig 1100 milliárdot fordítunk szennyvíztisztításra, hálózatépítésre, technológiaváltásra, illetve 240 milliárdot ivóvízzel kapcsolatos fejlesztésekre.

Ha a szakma fanyalog is a kiállítás láttán, a nagyközönség láthatóan vevő a dologra. A színes, hangulatos vizes bazárra az Ebro folyó partján.

Zaragoza-Budapest, 2008. augusztus