Az alapkérdés közös: akár a lenni vagy nem lenni, akár az akkor nemesb-é a lélek formában teszi is föl. Hamlet, tudjuk, nem jött ki jól a helyzetből, és a miniszterelnöki vállalkozás is életveszélyes.

Gyurcsány Ferenc a tanulmány-programban bizonyos lépések elhalasztásának, illetve az óvatos elmozdulásnak igényes indoklását adta. Tette ezt úgy, hogy gazdasági és politikai mozgástere szerény. Nincs elkölthető pénz, a gazdaság mégis meggyőzően követeli. A munkavállalói szféra hangja nem hallható ilyen jól, de csak elvárhatná, hogy a keresetek elmozduljanak végre a holtpontról. Elvárhatná, de - egyelőre - csak várja. A Megegyezés nem ígér jövedelememelkedést. Ez, ha úgy tetszik, tisztességes. Mint minden, ami a szöveg tartását adja. Tisztességes a konvergenciaprogram melletti kitartás, a környező országok szerény szociális elkötelezettségre alapuló radikális adócsökkentésének elutasítása, a nyugdíjrendszer erejének megtartása. Az ígérni vagy nem ígérni kérdést azonban sok helyen nem sikerült szépen feloldani ebben a programban. Az alapkonfliktusnál ez érthető. Az SZDSZ-nek és a terhek súlya alatt roskadozni látszó gazdaságnak úgy ígért 1000 milliárdos könnyítést a kormányfő, hogy az erkölcsi felelősség súlyát áthárította a cégvilágra. Ha képesek kitisztítani magukból ezt az összeget, meglesz, ha nem, buknak. A kormány háromszázmilliárdot hitelez a becsületre. Nyögve bár, de nyelhető megoldás. Politikailag esélyt ad.

Hanem innen aztán csak sorjáznak a kevéssé érett elképzelések, miközben már a 2006-os Új egyensúly program is óvatossá tehetne: ebben ígértek regionális önkormányzatokat, ezer főnél kevesebb lakos esetén a polgármesteri hivatal megszüntetését, ingatlanadót, házipénztáradót és - már akkor is - az adócsalás visszaszorítását. Más és más okból nem lett belőlük semmi. A cigaretta és a szeszes ital jövedéki adóját viszont már akkor is megemelték.

A kormányfő most is ígér kultúraváltást, polgári mentalitást, az öngondoskodás ethoszát, csakhogy az emberek ezt nemrég népszavazással rázták le magukról. Innen is szűk tehát a mozgástér, s onnan is, hogy ennek az erkölcsnek a fanatikusai, a liberálisok a továbbkormányzás nélkülözhetetlen tényezői.

Ezen a csak oldalazva közlekedhető csapáson próbál a kormányfő széles mozdulatokkal ígérni. Persze hogy botlik sok gesztus. Az adócsökkentés ígéretén kívül bizonytalan például a munka kontra segély vitában adott végszó: "a segélyezési rendszerben kizárólag azok vehetnek részt, akik egészségi állapotuk, esetleg más méltányolható okok miatt nem képesek munkával biztosítani önmaguk és családjuk fenntartását". Az "esetleg más méltányolható ok" maga a bizonytalanság, megterhelve a kínos kérdéssel: ki igazolja és hogyan a jogosultságot. Az oktatás és a kultúra is kap egy nagy ívű mondatot: "Az előttünk álló fél-egy évtizedben az a célunk, hogy megközelítsük a skandináv országok gyakorlatát, mely szerint az oktatás részesedése a nemzeti jövedelemből 6-7 százalék. Ez a szint mintegy másfélszerese a jelenlegi magyarnak." Ha valaki megmondja, hogy ebből belátható időn belül mi kérhető számon...

Az viszont már valószínű, hogy a tetemrehívás 2010-ben lesz. Arra ugyanis jónak látszik a program, hogy elvigye a kormányt a következő választásokig úgy, hogy a lehető legtöbbet megőrizze abból, amit eddig - igaz, nem nagy közszeretetet kivíva, de vállalhatóan - elért. A szöveg, címe szerint legalábbis, Megegyezés, a program tartalma azonban kiegyezés a valósággal, a lehetőségekkel.

Melyek szerények.