Sokan igyekeznek most értékelni, ami történt. De csak az az értékelés lehet hiteles, mely nem "feledkezik meg" az alapvető és letagadhatatlan tényekről.

Augusztus 7-én este Szaakasvili grúz elnök néhány figyelemelterelő nyilatkozata után Dél-Oszétiában az alvó város és falvak ellen megindult a grúz hadsereg, ahogyan ezt épp a grúz tévé mutatta. Akkor tizenkétszeres volt a grúzok túlereje. 1990 óta ez már a harmadik támadás volt a kis oszét nép ellen. És a legvéresebb. A támadás kiemelt célpontjai között voltak a jogosan ott tartózkodó orosz békefenntartók.

Rettenetes humanitárius katasztrófa alakult ki: körülbelül kétezer halott, több ezer sebesült; 35 ezer ember menekült Észak-Oszétiába.

Oroszország véleménye világos: grúz agresszió történt. Nyilvánvaló etnikai tisztogatás és népirtás. A cél sztálini: nincs nemzetiség - nincs nemzetiségi probléma. A grúz vezetés "tiszta mezőnek" nevezte el hadműveletét. Ez önmagáért beszél.

Az álnok grúz támadás után húsz órával elindult az orosz ellencsapás, ami néhány nap alatt elérte a célját, megmentette az oszét nép nemcsak nemzeti, de puszta létét is. Később kiderült, hogy Abházia ellen is agressziót készítettek elő.

A tűzszünet beállta után Dmitrij Medvegyev, az Orosz Föderáció elnöke és Nicolas Sarkozy, Franciaország elnöke az EU nevében olyan alapelveket fogalmazott meg, amelyek mentén lehetséges lett volna mind a déloszét-grúz, mind az abház-grúz konfliktus megoldása. A kibontakozás útja ki volt jelölve.

Ezt keresztezte az a manipulatív propaganda-hadjárat, amely Oroszország ellen indult politikai parancsra. Amit a tévében láttunk, az orwelli világ. Műhisztéria volt amiatt, hogy az orosz csapatok "csigalassúsággal" vonulnak ki, bár minden az előre bejelentett menetrend szerint történt. Viszont nem láthattuk, hogy Chinvaliban, a helyi parlament kiégett épülete előtt gyászkoncertet tartott - könnyezve - a világ egyik legnagyobb karmestere, Valerij Gergijev a Mariinszki Színház zenekarával. Ezt nem volt szabad mutatni, mert a képen látni lehetett a pusztulás mértékét.

A másik "csapásirány" a Medvegyev-Sarkozy-terv félremagyarázása. Ebből egy magyarországi példa: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levelet írt azoknak az európai elnököknek, akik feltétlen szolidaritásukat fejezték ki Grúziával. Abban az említett tervnek csak egy alapelvét tartotta fontosnak támogatni - azt, ami nincs is benne, és ami Grúzia területi integritásáról szólna. Íme a dokumentum hatodik pontja: "Meg kell kezdeni Dél-Oszétia és Abházia szilárd biztonsága biztosítása módozatainak nemzetközi megvitatását."

Szaakasvili patrónusai furcsa játékokba kezdtek. Megakadályozták a háború első napján felhívás kibocsátását ez erőszakról való lemondásra, most pedig a Medvegyev-Sarkozy-terv jóváhagyását az ENSZ Biztonsági Tanácsában, mert ez utóbbit a grúz vezetés, bár aláírta, később lényegében elvetette.

Az orosz vezetés többször hangsúlyozta, hogy most, a véres háború (és Koszovó) után Grúzia területi integritása mindenekelőtt a grúz kormányzattól függ.

Szavaink nem találtak meghallgatásra. Oroszország tizenhat éven keresztül türelmesen, a felek iránt megbecsülést tanúsítva közvetítő és békefenntartó szerepet játszott. Erre szószegés, provokáció, békefenntartók elleni sorozatos támadás volt a válasz a grúz vezetés részéről.

Mára túlcsordult a pohár. Moszkva belátta, hogy a grúz vezetés nem hagyott az abház és a déloszét népnek más választást, mint hogy éljenek az önrendelkezésre való jogukkal mint önálló államok. Ezért Oroszország elnöke e két nép kérésére és az orosz parlament javaslatára úgy döntött, hogy hazánk elismeri függetlenségüket, barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződést köt majd velük, ami ténylegesen biztosítja az élethez való jogukat. Nem volt könnyű a döntés, de az emberek, honfitársaink élete minden másnál fontosabb.

Oroszország külpolitikai prioritásai a történtek után is világosak. Egyenjogú együttműködésre törekszünk partnereinkkel. De tényleges, "business as usual" már aligha lehetséges. A partnerség illúziójának fönntartásában mi sem vagyunk érdekeltek. Ami a szokásos kioktatást illeti a területi integritásról, végképp nincs erre erkölcsi joga a NATO-nak Irak és Koszovó után. De hogy ha partnereink pragmatikusan állnak hozzá a helyzethez, akkor Oroszország és a Nyugat között megmarad a normális együttműködés. Rajtunk nem múlik.

A szerző Oroszország budapesti nagykövete