Vagyonosodási vizsgálatot rendelt el az APEH a közelmúltban egy zalai ügyvédnél. A közel kilenc hónapig tartó vizsgálat úgy húszmilliós adóhiányt állapított meg. Azonban az ügyvéd az utolsó pillanatban előhúzott egy előszerződést, amely szerint százmillió forintért eladott egy koncerthegedűt egy belga gyűjtőnek, aki - előlegként - már 15 millió forintot ki is fizetett érte. A hegedűn az "Antonius Stradivarius Cremonensis anno 1704" felirat volt olvasható, azaz az ügyvéd szerint egy eredeti Stradivariról volt szó.

Az Örökségvédelmi Hivatal Műtárgy-felügyeleti Osztálya azt közölte az adóellenőrökkel, hogy az ügyvédnél végzett adóvizsgálat által érintett időszakban (2002-2006 között) nem volt magyar magánszemély tulajdonában Stradivari. Kiviteli engedélyt nyilvántartásuk szerint ilyen hegedű külföldi értékesítésére senki nem kért, és nem is kaphatott volna. Egy ilyen, egyedi és nagy értékű műtárgy kivitele az országból bűncselekmény - mutatott rá végül a hivatal.

Az adóellenőrök ettől függetlenül is gyanították, hogy a hegedűeladásból egy szó sem igaz. S nemcsak azért, mert egy Stradivarit jobbára a világ nagy aukciósházainak árverésein szoktak értékesíteni (2006-ban 3,5 millió, 2007-ben 2,7 millió dollárért kelt el egy-egy valódi példány). Maga az adásvételi szerződés is gyanús volt, mintha nem is egy ügyvéd készítette volna. Nem hivatkoztak benne arra, hogy a vevő szakértőkkel megvizsgáltatta volna a hegedű eredetiségét, felbecsültette volna az értékét. Ráadásul az sem derült ki belőle, hogy a vevőnek meddig kellett volna kifizetnie a vételár fennmaradó, 85 millió forintos hányadát.

Nem mellesleg: az ügyvéd adóbevallásában az ingóságok értékesítéséből származó jövedelem egyáltalán nem szerepelt. Amikor az adóellenőrök a Stradivari eredete felől érdeklődtek, az ügyvéd azt mondta: a második világháborúban egy menekülő német katona adta élelemért cserébe a nagymamájának. A nagymama haláláig, a 90-es évek közepéig - a padláson porosodott. Az ügyvéd végül nem öröklés útján jutott hozzá (akkor örökösödési illetéket kellett volna fizetni utána, ráadásul nyilvántartásba vette volna az Örökségvédelmi Hivatal). Az történt - magyarázta az ügyvéd -, hogy a hegedű törvényes örököse (az ő édesanyja) lomtalanításkor kidobta a hegedűt, ő már az utcán találta...

Az APEH éppúgy nem fogadta el ezt a magyarázatot, mint ahogy azt sem, hogy az ügyvéd "hasra ütéssel" állapította meg a hegedű árát, amennyiért "a már nem emlékszik, hol megismert" belgának eladta. Azon már nem is csodálkoztak, hogy az ügyvéd nem kívánta elárulni nekik, hol lehet most a hegedű, bár azt felajánlotta, hogy ha az állam tesz rá egy számára elfogadható ajánlatot, "nyitott mindenre".

Az adóellenőrök végül a maguk részéről azzal zárták le a "tárgyalást", hogy az ügyvédnek a büntetőeljárás alatt még lesz ideje csiszolgatni a zalai Stradivari legendáját - és a humorérzékét egyaránt.