Nagy-Britanniában most érett be az a rendszer, aminek hat-hét évvel ezelőtt rakták le az alapjait. Sajnos akkor Magyarország és a többi volt szocialista ország pont azt a szisztémát kezdte átvenni, amit az angolok épp leváltani készültek, mert rájöttek, hogy nem vezet sehová. A korábbi angol szisztéma megvezethette a magyarokat, be kell látni - ad rövid összehasonlító értékelést Németh László, Angliában élő sportmenedzser.

A briteket bántotta, hogy több olimpián is "legyalázták" őket, alig jutottak éremhez. Változtattak, s most példát lehet venni a brit modellről, amelynek eredményességét a pekingi olimpián elért eredmények is bizonyították. Németh, a leedsi egyetem sporttanszékének oktatója elmondta: az Egyesült Királyságban az állam nem támogat közvetlenül sportolókat, ilyet nem is tehet az adófizetők pénzéből. - A szakma felismerte, hogy a jó eredmények érdekében a legfontosabb az edzőképzés támogatása. Az oktatásra sokat is fordítanak, de szinte mindent ösztöndíjprogramokon keresztül valósítanak meg. Azaz, az állam talál ki különböző pályázható programokat, melyekre sok pénz jut, de nem finanszíroz közvetlenül sem klubokat, sem sportolókat. Még olimpiai bajnokokat sem - mondta lapunknak Németh.

A britek szerint egy olimpiai bajnok a szponzorok segítségével meg tudja teremteni a saját anyagi bázisát, ehhez tehát nem kell az adófizetők pénze. Abból inkább a feltételeket teremtik meg, méghozzá fair keretek között. A szigetországban szétválasztották egymástól az amatőr és a profi sport finanszírozását. - Bármelyikről beszéljünk is, közvetlen támogatás nincs - szögezi le Németh. A különböző pályázati programokra jutó pénz nagysága viszont függ attól, hogy mennyire piacképes az adott sportág: a sok szponzort vonzó focit hagyják magában érvényesülni, míg a kisebb érdeklődést vonzóknak több programot dolgoznak ki. Ezekre bárki pályázhat, így nyerhetett nemrég például a világ egyik leggazdagabb labdarúgócsapata, a Manchester United állami pénzt egy oktató létesítményére, amelybe beengedtek külsősöket is. Az ösztöndíjprogramokhoz csatlakozhatnak cégek is. A sport támogatásának másik része a közösségi (community) programoké, melyek a tömegsporthoz hasonlíthatók. A cégek ezeket is támogatják, mert siker esetén az ő presztízsük is nő, és ezzel mindenki jól jár - mondja Németh.

- Nem alkalmazható egyetlen modell minden sportágra - veti ellen Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ügyvezető igazgatója. A labdajátékokban kétségtelenül kialakult az az üzleti forma, hogy egyes klubok fiatal játékosok tömegeit termelik ki, és az eladásuk után hatalmas profitra tesznek szert. (Itthon ennek egyik legjobb példája a Várszegi Gábor által "felkarolt" MTK Hungáriánál látható. Európában viszont klubok tömegei követik ezt a modellt, amelyek közül talán a holland Ajaxé a legsikeresebb - a szerk.) Ez a modell azonban sok olimpiai sportág, így például az úszás, a küzdősportok vagy a vívás esetében nem működik. Az itt szereplő sportolóknak nincs olyan piaci értékük, ami klubcsere esetén jelentős bevételt jelenthetne a nevelőegyesületnek. Ezekben a sportágakban az utánpótlás-nevelésben és az egyesületek működtetésében ezért markáns szerep jut a direkt és az indirekt állami támogatásnak.

- Ne ringassa magát senki abban a hitben, hogy a pekingi olimpián az éremtáblázat elején végzett országok közül bárhol is alacsony lenne az állam szerepvállalása, és kizárólag szponzorok tartják el az élsportot vagy az egyesületeket - mondja az ügyvezető igazgató. Kétségtelen azonban az, hogy ezekben az országokban a nagy cégek szponzorációja jelentősebb arányú, mint Magyarországon. - Itthon nincs annak kultúrája, hogy multinacionális vállalatok a társadalmi elvárásoknak megfeleljenek, ezért döntő részük sporttámogatásokat sem ad - tette hozzá. A sportélet helyzetén ezért szerinte sokat segítene, ha az 1920-as sporttörvényhez hasonló módon a nagyvállalatok számára előírnák: egy bizonyos dolgozói létszám fölött sporttelepeket, egyesületeket kell létrehozniuk, fenntartaniuk.

A fent említett egyéni sportokban ráadásul rendszerint rossz működési modell alapján működnek a klubok. Alig akad például olyan ország, ahol a sportlövők ne valamelyik fegyveres erő alkalmazottai lennének. Ezzel szemben itthon az élsportolók jelentős részének nincs munkahelye, így társadalombiztosítást sem fizetnek. Nagy probléma az is, hogy az egyesületek számára nincs ösztönző rendszer. Korábban egy egyesület a minősített sportolóinak száma alapján kapott támogatást, mára ez elveszett.