Boross Péter 1990-ben inkább csak az akkori miniszterelnök, Antall József nyugdíjas tanácsadójaként tudta elképzelni önmagát. A sors úgy hozta, hogy nyugdíjas miniszterelnökként lett miniszterelnöki tanácsadó, nyolc évvel később, Orbán Viktor mellett. Nyolc hosszú év a rendszerváltás utáni politika kiszámíthatatlan csapásain. Ez a nyolc év sokakat pusztított, sokakat fölemésztett, sok ember tisztességének, bölcsességének próbája volt, de ma már ki lehet jelenteni: Boross Péter meghatározó pontja volt ennek a nyolc évnek. Keménysége, józansága és elvi konzervativizmusa vezetett oda, hogy miniszterelnöki tanácsadóként sem volt hajlandó támogatni az ifjú kormányfő politikai kalandorságát, inkább tűrte méltósággal, hogy kegyvesztett lett. És a háttérből komoly kapacitásokkal szervezte újjá az MDF-et Dávid Ibolya mögé.

Ahhoz, hogy Boross Péter a rendszerváltás utáni évek egyik stabil pontjává válhasson, el kellett telnie annak a bő hatvan évnek, amely a rendszerváltás előtt telt el, és éppen annak a hatvan évnek, amely magában foglalta a vitézi címmel kitüntetett apa internálását és megaláztatását, a második világháború borzalmát, 1956 reményteli felvillanását, az azt követő letartóztatást és rendőri felügyeletet, majd az újrakezdés nehézségeit, amikor az ember mindent megtesz azért, hogy őrizze magában mindazt, amiben hisz, és mégis, mégis, csak azért is, megpróbáljon élni valahogy. Ha kell, segédmunkásként, ha kell, képügynökként, ha kell, protekciót igénybe véve - csaposként.

Élni kell valahogy, és őrizni mindazt, amit egy másik kor másik iskolájából hozott, mondjuk épp a kőszegi honvéd középiskolából, ahol más viszonyrendszerek uralkodtak, más képzés dívott, ahol a már avíttnak tűnő poroszos egyszerűség és az ebből fakadó keménység uralt mindent, beleértve az olyan egyszerű emberi alapfogalmak tiszteletét, mint barátság, hűség, hazaszeretet.

Boross Pétert azok az erényei, amelyek a rendszerváltás utáni stabilitást adták számára, a rendszerváltás előtt is vitték előre: így lett a csaposból, majd vendéglátó-ipari ellenőrből üzletvezető-helyettes, azután üzletvezető, később a vendéglátóipar felsőfokú képzésének egyik szervezője, a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóhelyettese, majd igazgatója, hogy innen menjen nyugdíjba azzal a váratlan reménnyel, hogy az új miniszterelnök, Antall József nyugdíjas tanácsadója lehet.

Nem az lett.

Antall hívására a MeH politikai államtitkára lett, majd a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár, aztán a taxisblokádba belebukott Horváth Balázs utódjaként belügyminiszter. Itt hirdette meg a közigazgatás reformját, és legfőbb feladatának az akkorra szétzilált rendőrség tekintélyének visszaállítását tartotta. A rendőrök a mai napig emlegetik. Keménykezű, szigorú, de kiszámítható és az érdekeikért mindenáron kiálló embernek tartják. Ők ezt szeretik. Sokan viszont nem szerették sokatmondó hallgatását, amikor Göncz Árpád államfőt a Parlament épülete előtt trógerek kifütyülték, beléfojtva október 23-a tiszteletére szánt ünnepi beszédét.

Máig nem tudni, miért hallgatott. Ő nem beszél erről. A magyarázat hiánya még most is ordító.

1993 végén elhunyt Antall József. A rendszerváltás miniszterelnöke egy eleve, de akkor már végképp bukásra ítéltetett kormányt, egy az átmenet bizonytalanságában ingerülten tépelődő országot, egy a maga jelképeit és gondolatait kereső nemzetet és egy Csurka István nevű egykori író által szétszakított pártot hagyott maga után. És miniszterelnöki utódját, Boross Pétert, akit a sajtó e tisztségében is hamar megtalált: reccsenő hangon mondott, szikár mondatai, az erős államba vetett sziklaszilárd hite, kérlelhetetlen rendpártisága furcsán, olykor ijesztően hangzott abban a közegben, amelyben épp azt lehetett megélni, hogy egy szilárd állam dőlt össze, amikor a rend újrafogalmazásán lehetett gondolkodni, azon, hogy mely pontokon illeszkedik az '56-ból őrzött és az azokban az években újraélt szabadság a renddel.

Borossnak volt képe erről a rendről - és ez a rend sokaknak, e sorok írójának sem tetszett. Konok szívósságában, kérlelhetetlen szigorúságában volt valami fenyegető. De hogy a rend az ő gondolkodásában mindenek fölött áll, azt akkor igazolta, amikor elterjedtek azok a hírek, hogy nem fogja békésen átadni a hatalmat. A végeredmény ismert: bár 2002-ben lett volna olyan nyugodt az átmenet, mint ahogy azt Boross Péter levezényelte.

Boross Péter nem a szónoklatok embere. Nem szereti a nyilvánosságot. Szívesebben marad a háttérben. De tudta vállalni a nyilvánosságot, amikor azt vállalnia kellett. A rendszerváltás után nyolc évvel érkezett el az a pillanat, amit ő 1990-re várt. Nyugdíjas tanácsadó lett az ifjú miniszterelnök mellett, aki Antall József örökségét zászlajára tűzve kérlelhetetlenül haladt a rendpártiság kialakításának útján, s ennyiben talán Boross Péter szelleméből is táplálkozott. E ponton derült ki, hogy Boross nem így képzelte a rendet. Nem úgy, hogy az az ország kettészakításához vezessen, a jobboldal teljes bekebelezéséhez, a másik oldal semmibevételéhez: kegyvesztett lett. Ezt mondhatnánk, ha kedvelné a kegyeket, de inkább maradjunk annál: nem kedveli a kegyurakat. A leghatározottabban és a legteljesebb tehetségével tett meg mindent azért, hogy az MDF túlélje Orbán Viktort, hogy a kormányfő akarata ne teljesülhessen, mert igenis, megférnek mások is azon az oldalon, még ha egykori társai, köztük az alapító Lezsák Sándor ezt nem így gondolták.

Boross Péter így lett a rendszerváltás utáni stabilitás politikusából az elmúlt 18 év egyik fontos politikusává. Mára már megenyhült vele a sajtó, mára már az egykori gúnynév, a Hóbagoly jelentése bölcsességgé bölcsült, mára már súlya van annak, ha megszólal: oda kell rá figyelni. Ha a Parlamentben föláll, és a Gyurcsány-kormányt bírálja, annak többnyire oka van. És ott van a Házban. Nem vonul ki. Az méltatlan egy politikushoz az ő mércéje szerint. Ha az ellenzéket kárhoztatja, annak is oka van. Fölöslegesen nem beszél.

Boross Péter sok mindent végigélt. Tagja annak a generációnak, amely átélte a II. világháborút, majd részt vett az újjáépítésben, aztán meggyűlölte a zsarnokságot. Ők megélték '56 felvillanását és az azt követő megtorlást, és megpróbáltak valahogy túlélni, majd megélni a rendszerváltás gyötrelmét és fölszabadító boldogságát. Fájdalmasan kevesen vannak már. Boross Péter állhatatosan küzd e generáció emlékének elismertetéséért.