A szerző versenyjogi szakértő

Sokan sokfélét mondanak arról, hogy mit lehetne-kellene tenni: csökkentsük az alapvető élelmiszerek áfáját, adjunk rendkívüli segélyt a legrászorultabbaknak, vegyük el rendkívüli (Robin Hoodról elnevezett!) adóval az extraprofitokat stb. Ám figyelmen kívül marad a piacgazdaság féken tartásának leghatékonyabb eszköze: a versenyjogi felelősségre vonás. Mert ha a piacokon felfedezhető valódi versenykorlátozás, akkor az ellen fel kell(ene) lépni. Még akkor is, ha a József nádor téren az állami pénzügyérek örülnek az emelkedő áraknak, hiszen azokkal az áfa is emelkedik. A pluszbevételnek persze bőven van helye másutt, pl. a támogatásoknál, ezért az állam másképp érdekelt a vásárlóerő leszívásában, mint az emelkedő árakkal jelentős extraprofitokat elérő, de amellett általában kiváló adófizetőnek bizonyuló energiaszolgáltatók és élelmiszer-ipari üzlethálózatok. Ha ez utóbbiak tényleges piaci helyzetét nézzük, azonnal kitűnik, milyen óriási piaci hatalom van a kezükben. Amit fel is használnak egy szűkebb közérdek, nevezetesen a részvényesek minél magasabb osztaléka és persze a menedzseri prémiumok érdekében. Ennél persze jóval fontosabb lenne az egész társadalom közérdeke, aminek érvényesítésére hozták létre a versenyhatóságokat. Nálunk a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a versenypolitika megvalósítója, Brüsszelben pedig az EU kormányának tekinthető bizottság szerve, a Verseny Főigazgatóság. De hol tudnának ezek eljárásokat indítani, milyen alapon, és ki ellen?

A "főbűnös" köztudomásúlag egy nagy hatalmú, valódi nemzetközi kartell, a kőolajtermelő országok többségét tömörítő nemzetközi szervezet, az OPEC, de annak nekimenni egyelőre túl nagy falat lenne nemcsak Brüsszelnek, hanem még az ENSZ Biztonsági Tanácsának is. De azért akadna fogás például az európai országok gázellátásában egyre inkább főszerepet játszó orosz Gazpromon, melynek ügyvezető igazgatója, Alekszej Miller azzal riogatja vevőit, hogy belátható időn belül akár a duplájára is felemelhetik a gáz árát. Hogy miért? Mert emelkedik - a kőolaj ára! Jóllehet a lelőhelyek és a kitermelés területén vannak átfedések, a felhasználásban már nem sok. A fűtőolaj mint közvetlen energiaforrás alaposan visszaszorult, a gázüzemű gépjárművek pedig még nem igazán terjedtek el. Miután az orosz földgázt fogyasztó országok - elsősorban a kelet-európaiak - egyre jobban ki vannak szolgáltatva a Gazpromnak, amely így hatalmas erőfölényt élvez, az Európai Bizottság nyugodtan megbízhatná a brüsszeli Verseny Főigazgatóságot, hogy vizsgálja meg, nem él-e vissza ezzel az erőfölénnyel a hatalmas orosz gázkitermelő és szolgáltató vállalat. Mert ha már 2004-től kezdve annyira alaposan kivesézték a leghatalmasabb informatikai vállalat, az amerikai székhelyű Microsoft operációs rendszereinek piaci helyzetét, és meg is állapították a római szerződés 82. szakasza szerint erőfölénnyel visszaélést - 497 millió(!) eurós bírság kiszabásával nyomatékosítva -, akkor most átnézhetnének egy másik piacra is. Nagyon valószínű, hogy ha a bizottság illetékes biztosa, Neelie Kroes csak megpendítené a vizsgálat elrendelésének lehetőségét az összes Európába szállított gázra (tehát a holland, a norvég és az afrikai eredetűre is), már az megtörné a Gazprom áremelési lendületét. Persze India és Kína is hatalmas potenciális vevők lehetnének, de oda még messze nincsenek kiépítve a vezetékek, a kiépítés elég sokáig tart, s ha az újabb vevők belépéséig az orosz vállalat elzárja a csapokat, akkor az Európából őfeléje hömpölygő pénzfolyam is elapad. Az egymásrautaltság okán borítékolható a megegyezés. Érdemes lenne tehát a Verseny Főigazgatóságnak mielőbb belekezdenie az európai gázpiac vizsgálatába.

De lenne lehetősége fellépésre a mi Gazdasági Versenyhivatalunknak is. Mert miért kerül mostanában jó 8 százalékkal többe a benzinkutaknál a gázolaj, mint a normálbenzin, amikor annak gyártása semmivel sem igényesebb? Azért, mert a korábban alacsonyabb gázolajárak miatt elszaporodtak a dízelüzemű autók, a kamionok és a mezőgazdasági gépek továbbra is gázolajjal működnek, és ezt az átrendeződést a petrolkémiai vállalatok világszerte áremelésre használták ki, amit a benzinkutakat üzemeltető cégek ráterhelnek az autósokra. Ők pedig fizetnek, mivel az autóknak menniük kell, mondhatni, minden áron.

Európában ez az áreltolódás azért következhetett be, mert állítólag hatályban van egy harmincéves mentesítés a kartellszabályok alól, amit azért kapott a bizottságtól az öt legjelentősebb európai üzemanyag-termelő (a Five Sisters), hogy nagyjából azonos szintre kerüljenek egész Európában az üzemanyagok árai. (Csak nagyjából persze, mert a fogyasztási adó mértéke országonként eltérő.) Magyarország azonban nem tartozik a Five Sisters érdekszférájába, mert a Mol szilárdan kézben tartja a kőolajfinomítókat, sőt még exportál is. A kőolaj kb. 85 százalékát Oroszországból importálja, bizalmas szerződések alapján, és nem naponta kell fizetnie világpiaci áron, hanem havi esedékességgel, adott képletek szerint. És létezik még mindig kb. 15 százaléknyi hazai kitermelés is, amit csupán a leamortizált berendezések üzemeltetése és a bányajáradék terhel. Az olajfinomítók az európainál kedvezőbb árú energiával üzemelnek, a munkabérek nem túl magasak, és a Mol irányítása alá tartozik a kiskereskedelmi forgalom közel 40 százalékát lebonyolító benzinkúthálózat is. Ennél kedvezőbb piaci helyzet aligha létezhet. Versenytárs nincs, mert üzemanyag Magyarországra hozatala a szállítási költségek miatt eleve reménytelen (csak az OMV látja el az ország nyugati részében lévő benzinkútjait saját forrásból), így ha Shell- vagy BP-kútnál tankolunk, akkor is Mol-üzemanyagot kapunk. Vagyis Magyarország a kedvező kőolaj-beszerzési lehetőségeknek és feldolgozókapacitásoknak köszönhetően az üzemanyagokat tekintve úgyszólván teljes piaci függetlenséget élvez. Nem lenne elvárható, hogy ebből az előnyből a Mol valamennyit továbbítson az egész magyar társadalom számára? Hiszen az üzemanyagárak minden termék árát befolyásolják!

A mezőgazdasági termékekét is. De a szakértők ott inkább az elsöprő piaci erővel rendelkező felvásárlók és az áruházi láncok árpolitikájával magyarázzák az árak megugrását. Itt azonban sokkal rejtettebbek a piaci kapcsolatok, mint az energiahordozóknál, ezért a tényleges piaci viszonyok feltárásához a GVH intenzív aprómunkájára lenne szükség. Mintha a meggyfelvásárlási kartell nagy kaszálásának kivizsgálásával már neki is láttak volna ennek. Majd meglátjuk, mire mennek. A kitűnőnek ígérkező gabonatermés betakarítása és feldolgozása után remélhetőleg a liszt, a takarmány és a hús árának alakulását is folyamatosan figyelik majd. Hogy ha szükséges, beavatkozhassanak. Mert ez a dolguk.