Obama: Clintonék tudják, mi a tét

Hillary Clinton arra kérte szenátortársát, ne hagyja forogni a nevét a sajtóban, ha nem számít rá alelnökjelöltként – derült ki. Ted Kennedy és Jackson tiszteletes fia a demokraták elmúlt évtizedeit idézte meg a konvenció nyitóestéjén.

Csiricsáré ruhás, piros cowboykalapos asszonyság nyilatkozza tele az amerikai sajtót Denverből, a demokrata elnökjelölő konvencióról. Kalapja tetején fürdőszoba – kevésbé elegánsan: vécé - makettje, s azt hirdeti: „Ne engedjük, hogy az amerikai gazdaság a csatornába csússzon le.” Hiszen George W. Bush elnökségét megsínylik a pénztárcák, az „üzenet” pofonegyszerű: a demokraták, Barack Obama illinois-i szenátor, elnökaspiráns vezetésével ezen akarnak változtatni. Az idős asszony elmondja: már Jimmy Cartert is támogatta, sőt az anyját is ismeri.

Általában is a múltidézés állt a demokrata konvenció nyitónapjának középpontjában. Szót kapott Jesse Jackson képviselő, a főleg a ’80-as évekből ismert, vele azonos nevű fekete polgárjogi aktivista, baptista tiszteletes fia. Apja nemrég – nem tudván, hogy mikrofonba beszél -, azt mondta: „kibelezné” Obamát amiatt, ahogyan a feketékhez viszonyul. A nagy pártok közötti szakadék áthidalását példázta Jim Leach szónok, egy Obamához átállt korábbi republikánus. Az ő pandantja a szeptemberben tartandó republikánus konvención Joe Lieberman egykori demokrata alelnökjelölt lehet, aki várhatóan John McCain elnökjelölti támogatására szólít majd fel.

A 4400 demokrata küldött azonban az agyrákban szenvedő Ted Kennedy szenátor színpadra lépésekor találkozott a történelemmel Colorado állam fővárosában. A Kennedy család tagjai nemzedékeken át a párt meghatározó személyiségei közé tartoztak, Ted Kennedy az elnökjelöltséggel is próbálkozott. – Azért vagyok itt, hogy kifejezzem a tiszteletem két ember iránt, aki megváltoztatta életemet, és ennek az országnak az életét: Barack Obama és Edward M. Kennedy iránt. Történetük különböző, de abban azonos, hogy elkötelezettek az időtlen amerikai eszmények irányában – mondta a helyszínen a legendás JFK, John F. Kennedy egyetlen élő lánya, Caroline Kennedy. Carter ex-elnök is mondott néhány jó szót. A fő szónok, a könnyeivel küszködő Michelle Obama – az esetleges First Lady -, valamint fivére, Craig Robinson, Oregon állam kosárlabdaválogatottjának edzője, azt ecsetelték (Barack Obama kapcsán is), hogy annak számára, aki eltökélt, kemény munkával elérhető az amerikai álom. Barack Obama – csigázva az érdeklődést – ezúttal még csak videóüzenetben, Missouri államból szólt a denveri Pepsi Centerben a küldöttekhez, feleségéhez és két lányához.Helyi idő szerint keddre virradóra száz, jobbára az iraki háborút ellenző tüntetőt állított elő a rendőrség, és azonnal eljárást indított ellenük. A hatóságok előzőleg paprikasprayvel oszlatták fel őket, miután – állítják – nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak. De az igazi show Amerikában a televízió főműsoridejében fellépőké – kedden este Hillary Clintoné lesz. Mint a Washington Post most megírta, a New York-i szenátornő, miután az előcsatározásokban bedobta a törölközőt, azt kérte Obamától: ha nem számít rá komolyan alelnökjelöltként, akkor ne hagyja forogni a nevét a „kitalálósdiban”. Obama, aki még Denverbe érkezése előtt két hét óta először válaszolt újságírói kérdésekre, némi betekintést adott abba, hogyan is áll az egykori elnöki párral. – Clintonék szeretik ezt az országot, és szeretik a Demokrata Pártot – mondta ezúttal az egy éven át tartó kölcsönös sárdobálás után, hozzátéve: „kampányunk aktív résztvevői lesznek a hátralévő 70 napban.” Elismerte ugyanakkor: „Lesznek Clinton szenátornak olyan támogatói, akiknek meggyőzésén keményen kell dolgoznunk, hogy felzárkózzanak; ez nem meglepő”. - De, ha megnézzük a héten, teljesen meg vagyok győződve, hogy mind Hillary, mind pedig Bill Clinton tisztában van a tét nagyságával – fűzte hozzá. 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.