Reneszánsz pompa a Margitszigeten

Több mint 100 ezer, frissen elültetett virág pompázik tegnaptól a Margitszigeten, a reneszánsz jegyében.

A Városháza és a Főkert hétfőn, a Margitszigeten megnyitotta a 32. egynyári virágbemutatót; a parkba látogató egészen pontosan 104 ezer frissen elplántált egynyárit talál az ágyásokban. 2008-at a reneszánsz évének nyilvánították,
a Főkert szakemberei ennek jegyében készítették el az idei virágágyak terveit. A reneszánsz motívumokat - főként - a harsogó színű, fényes, díszes sárga-narancs színek jelenítik meg, melyek fényét a piros, a fehér-ezüst és a kék-lila kontúrozása tesz különlegessé. "Mivel ebből a korból kevés kertépítészeti motívum maradt fenn, a Főkert építészeti és textilművészeti sajátosságokat is megjelenített, ezért a virágágyak nagyon változatos képet mutatnak formák és színek tekintetében is" - avatta be a publikumot a műhelytitkokba a társaság vezérigazgatója.

A Főkert az idén - az elmúlt évekhez hasonlóan - 330 ezer egynyári virágot ültetett a város kiemelt parkjaiba, az ágyások összterülete nagyjából 15 ezer négyzetméter. A Városligetben csaknem 43 ezer, a Gellért-hegyen 42 ezer, a Kossuth téren több mint 20 ezer, a Kongresszusi parkban 15 ezer, a Jászai Mari téren 13 ezer, a Clark Ádám téren 10 ezer virágot talál a közönség - hogy csak a legsűrűbb helyeket említsük.

A tegnapi megnyitón elhangzott: a Margitsziget a főváros szabadidő- és sportközpontja, amely családok és turisták százezreit vonzza, ezért megóvására, szépítésére külön intézkedési tervet dolgozott ki a Városháza. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta: ettől az évtől új, európai színvonalú beléptetőrendszer működik a parkban, felújították a futókört, amelyet teljesítménymérő csippel is felszereltek, felnőtt játszóteret és kalandparkot avattak. A rendőri és közterület-felügyelői jelenlétet fokozták, ahogy a takarítás intenzitását is, amelynek már láthatók a hatásai. Mindeközben javában folyik Domonkos-romok régészeti feltárása.

A margitszigeti kertkultúra megjelenése a XIII. századra tehető, a kolostorkertek kialakulásával. A park mai képét az 1920-as évek meghatározó fejlesztései során nyerte el, amikor Petz Gyula tervei alapján a Fővárosi Közmunkák Tanácsa irányításával 6000 négyzetméternyi sétányt alakítottak ki, ötvenezer cserjét és több mint háromezer diófát ültettek el, a virágágyakban 250 ezer tő virág pompázott.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.