Tökéletes gyermekek

A tizenkét éves kislánynak makacsul szúrt a szíve.

Mi baja lehet, doktor úr, hisz olyan erős, szívós. Hisz heti tíz órákat úszik! És még jól is tanul, replikázik a papa, pedig az egyik legmenőbb nyelvszakos iskolába jár. Nemsokára a középfokú nyelvvizsgát is leteszi, sikerült egy jó intenzív tanfolyamra beíratnunk. Ilyen sok edzés és tanulás mellett mikor jut idő nyelvtanulásra is? - kérdem döbbenten. Belefér, hetente csak hat órát vesz el. Legalább hétvégéken pihen a gyerek? Persze, népzenére jár, imádja, vágja rá az anya.

Eközben a család szemefénye hallgatagon ácsorog a két büszke szülő között, szemét lesüti, a válla előregörnyed. Nagyon boldogtalannak látszik. És szúr a szíve.

Tudom, a gyerekek többsége nem sportol, és sok szülő nem nagyon ambicionálja a csemete testi-lelki épülését. De van olyan réteg, amely saját meg nem valósított vágyait igyekszik a gyereken beteljesíteni. Ha kell, tűzzel-vassal, gyakrabban azért inkább zsaroló szeretettel. És nem veszi észre, hogy szép lassan tönkreteszi a gyermekét, legalábbis annak gyerekkorát. A kislány később, négyszemközt, megsúgta nekem, hogy ő bizony szeretne néha egyszerűen csak a pajtásaival játszani - és reggelente kicsit tovább aludni. De gyorsan hozzáfűzi: nagyon örül, hogy úszhat, tanulhat, táncolhat, hogy sikeres - hogy büszke rá a mamája és a papája. Szigorúak, de igazságosak, sokat köszönhet nekik.

Szerintem nem. De erről nem sikerült meggyőznöm a szülőket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.