Orosz József: Megalapozottan támadta meg Grúziát Oroszország - ismerte el az Egyesült Államok új moszkvai nagykövete egy mai interjúban, a moszkvai Kommerszantban. A diplomata szerint az USA szerette volna elkerülni a konfliktust, ám hasztalan győzködte Grúziát illetve Szakashvilit, hogy ne támadjon. Ám miért nem álltak meg az orosz csapatok Grúzia határánál és miért késlekedett vajon a csapatkivonás? Sőt, lehet, hogy - ahogy egyes elemzők feltételezik - éppen Grúzia jelenti egy új hidegháború kezdetét? Vendégem Oroszország budapesti nagykövete, Igor Szavolszkij és Gyarmati István, aki az EBESZ grúziai missziójának alapítója és vezetője volt. Szavolszkij nagykövet úr! Miért nem álltak meg az orosz csapatok Grúzia határánál?

Igor Szavolszkij: A háborús cselekedeteknek ez a logikája. Grúziában adekvát erő volt bevetve, ám nem vagyok katonai szakértő, de természetesen nemcsak a közvetlenül szembeálló katonát kell megsemmisíteni, legyőzni, hanem a második vonalat meg az infrastruktúrát. Azért mentek tovább olyan sokan a biztonsági zónán túlra is, ahonnét ma kivonultak.

Orosz József: Mit gondol Gyarmati volt misszióvezető úr, hogy Szaakasvili történelmi vagy legalábbis stratégiai hibát követett el azzal, hogy az olimpia ideje alatt, akár amerikai győzködésre - kérdés ez továbbra is - kezdték el bombázni Dél-Oszétia fővárosát?

Gyarmati István: Biztos, hogy nem amerikai győzködésre. Az amerikaiak nem szoktak ilyenre biztatni, legfeljebb ők maguk csinálják időnként, ha ezt muszáj, de nem hiszem, hogy ők biztatták volna. Én nem hiszem egyébként, hogy Szaakasvilinek ez volt a terve, ugyanis az elég furcsa, azt hiszem a történelemben első alkalom lenne - a világtörténelemben -, hogy egy ország vezetője elhatározza, hogy támadást indít egy ilyen kényes térségben, és utána elutazik szabadságra Olaszországba. Ugyanis amikor a támadás megindul, akkor Szaakasvili Rómában van, és szabadságát tölti. Ugyancsak szabadságon van a honvédelmi miniszter.

Orosz József: Akkor ki indít háborút? A vezérkar?

Gyarmati István: A vezérkar adja ki mindig a parancsot. Fölhívták Szaakasvilit, azt jelentették neki, hogy az oroszok bevonulnak Dél-Oszétiába, és ezért egy ilyen megelőző hadműveletet javasolnak, amire Szaakasvili azt mondta, hogy igen, és hazament utána Grúziába. Tehát ugye lehet azon vitatkozni politikai meg katonai szempontból is, hogy érdemes volt-e bevonulni Dél-Oszétiába. De hogy ez nem egy előre megtervezett akció, az szerintem elég világosan bizonyítja, hogy a két főszereplő: az elnök és a hadügyminiszter szabadságon van, ráadásul nem is Grúziában.

Igor Szavolszkij: Mindnyájunk szeme láttára történt az egész. Szaakasvili elnök 7-én egy felhívással fordult a népjéhez, és azt mondja, parancsot adott arra, hogy ne lőjenek vissza. Megállapodás született arról, hogy másnap tárgyalások kezdődnek. Szaakasvili elnök este fél 8 körül mondta ezeket, nem múlt el 3 óra, elindult a támadás. És mindenhol láttuk grúz adásokból, hogy katyusákkal lőtték a várost. Ott nem lehet katonai célokat megcélozni katyusával. Tehát az oszét nép ellen indult a támadás. Ez tény. A grúzok indították el a nemzetközi joggal ellentétesen. És humanitárius katasztrófa lett belőle.

Orosz József: Nagykövet úr, a felszabadítás és a megszállás között - hacsak időleges is ugye - óriási különbség van. Mert egy dolog Dél-Oszétia - mondjuk ebben a terminológiában - felszabadítása vagy megóvása és más dolog Grúzia megszállása.

Igor Szavolszkij: rúzia nincsen megszállás alatt. Szó se volt róla soha. Ott, ahol ugye...

Orosz József: Tbiliszi kapujánál álltak az orosz csapatok.

Igor Szavolszkij: Gyarmati nagykövet úr foglalkozott vele, ott egy országon belüli konfliktus volt, és a felek nem tudták ezt megoldani, tehát közvetítőket kerestek, és Oroszország lett a felkért közvetítő. Tehát itt ezek a felszabadítás vagy valami, szóval nem releváns ezeknek a kifejezése.

Orosz József: És megszállás az, amikor Tbiliszi kapujánál vannak orosz csapatok?

Igor Szavolszkij: Nincsenek.

Orosz József: Már nincsenek.

Igor Szavolszkij: Nem is voltak. Bár hát ott annyira közel van minden, hogy az Tbiliszi kapujánál van tulajdonképpen.

Orosz József: Nagykövet úr! Mi volt ennek a globális politikai értelme? Vagy legalábbis regionális politikai értelme?

Gyarmati István: Még egyszer mondom, hogy azon lehet vitatkozni, hogy a grúz támadás Chinvali ellen jól megfontolt és okos lépés volt-e. Én úgy gondolom ennek ellenére, hogy ez nem egy - és ezt a nagykövet úr sem cáfolta meg -, hogy ez nem egy előre eltervezett grúz lépés volt, hanem egy válaszlépés volt. Lehet hogy inadekvát válaszlépés. De azt hiszem, hogy Orosz úrnak ebben teljesen igaza van, hogy egy ilyen lépés sem igazán indokol egy nagyméretű inváziót egy külföldi hatalom által. Talán nem is beszélve, hogy én katonai szakértő vagyok, és egy ilyen bevonulást azt nem lehet egyik napról a másikra, pillanatok alatt elrendelni. Az, hogy meddig mentek el. Én úgy gondolom, hogy Oroszország fő célja, és ha én lennék az orosz elnök, akkor lehet, hogy meg is érteném, hogy miért az. Oroszország fő célja a színes forradalmak visszafordítása, Szaakasvili eltávolítása lehetőleg belső grúz erők által. Tehát egy olyan helyzetnek az előidézése, ahol Saakashvili annyira meggyengül, hogy valaki más, aki nem ennyire határozott Amerika-barát és oroszellenes politikát folytat.

Orosz József: Közbevetőleg hadd idézzem föl a magyar liberális parlamenti képviselő, Eörsi Mátyás ma reggeli nyilatkozatát. Éppen itt a Klubrádióban beszélt arról, ott a helyszínen tartózkodva, hogy ez az egész ügy egy provokáció volt orosz részről.

Igor Szavolszkij: Mindnyájunk szeme láttára történt minden. Hogy lehet olyan gyorsan felejteni? A megjegyzésem a következő: Én természetesen vitatom, hogy ez nem volt megtervezett grúz támadás, mert több mint tízezernyi katonát nehéztüzérséggel, légierővel bevetni csak úgy ukk-mukk-fukk, az lehetetlen. Az orosz kormány céljáról pedig: nagyon sok itt a politikai spekuláció. Az elsődleges cél az volt, hogy megmentsük az oszét népet a népirtástól. Valahogy mindenki politikai spekulációkba bocsátkozik, megfeledkezve arról, hogy az emberi tragédia igazi humanitárius katasztrófa. Magyarországon az ellenzék sok mindenről beszél, de tőlük egy fél szó nem futotta a részvétre az áldozatok iránt. Ez nagyon jellemző. Ez ugye az európai keresztény magatartás…

Gyarmati István: Csak egy megjegyzés. Ugye a háborúk mindig úgy kezdődnek, hogy a másik fél visszalő. Mielőtt a grúzok elkezdték volna ágyúzni Chinvali-t, amit egyébként nagyrészt evakuáltak már addigra, azelőtt a dél-oszét úgymond fegyveres erők elkezdték kiűzni a grúzokat a Dél-Oszétia területén található grúz falvakból. Ez sem igazán keresztényi cselekedet úgy gondolom…

Igor Szavolszkij: Ezek próbálkozások voltak, amelyek addig nem voltak sikeresek, s lövöldözések ott mindig voltak. Chinvali városát pedig nem evakuálták, az előző héten két és fél ezer ember hagyta el a várost, utána meg több mint harmincezer. A számok önmagukért beszélnek.

Orosz József: Nagykövet urak! Továbbra is szeretnénk a miértre választ kapni. Mi a gyökere ennek a fegyveres konfliktusnak? Engem ez a mostani konfliktus a kubai rakétaválságra emlékeztet, amellyel Hruscsov SZKP főtitkár nem akart mást kiprovokálni - mint ahogyan a történelmi dokumentumok mutatják -, nem akart mást elérni, minthogy az Egyesült Államok mint egy szuperhatalom azonos rangú félként és a világpolitika meghatározó résztvevőjeként tekintsen a Szovjetunióra. Vajon nem ez történik most is Oroszország illetve Grúzia esetében? Egy olyan regionálisan és különösen az energiapolitikában meghatározó helyen fekvő ország, mint Grúzia esetében, ahol energiavezeték halad át - a szomszédos energiamezőkről nem is beszélve -, hogy a gazdaságilag, politikailag a világszínpadon nagyhatalomként ismét megjelent Oroszország azt akarja kikényszeríteni, hogy húsz év elteltével ismét egyenrangú partnerként tekintsenek rá?

Igor Szavolszkij: Amikor a fegyveres konfliktus megkezdődött a '90-es évek elején, akkor még ezek a tényezők nem játszottak semmiféle szerepet. Akkor szétesőben volt és szét is esett a Szovjetunió. Amit általában nemcsak azzal a konfliktussal kapcsolatban lehet mondani. Oroszországnak megvan a szerepe, Oroszországnak megvannak az érdekei, és természetesen ezek az érdekek mindenekelőtt a közvetlen környezetében vannak. Nem az a törekvés, hogy valami befolyású övezet legyen, de legyen egy olyan övezet, ahol tekintetbe veszik Oroszország jogos érdekeit.

Gyarmati István: Amikor kezdődött a konfliktus, az egész más történelmi időszak volt ahhoz képest, ami most történt. Én úgy gondolom, hogy abban, amit Orosz úr mondott, sok igazság van. Sok olyan lépés van orosz részről - egyébként nem érthetetlen módon -, amelyik arra irányul, hogy Oroszországnak a státuszát, a szerepét a világban elismerjék, hogy revansot vegyenek azokért a vereségekért, amiket a '90-es években elszenvedtek. Én ezt nem is tartom egyébként nagy problémának. A probléma az az, amikor ezt olyan módszerekkel meg olyan kérdésekben teszik, amelyikben úgy gondolom, hogy nincsen igazuk. Különösen akkor nem, amikor ezt katonai erő alkalmazásával teszik. Az orosz viselkedésben vannak konzekvens pontok a '90-es évek eleje óta Karabah, Transznisztria, Grúzia esetében, és vannak változások. Pl. egy konzekvens pont az orosz viselkedésben az, hogy nem enged nemzetközi békefenntartókat. Már '93-ban sem engedett nemzetközi békefenntartót egyik területre sem. Most sem igazán akarja, hogy ilyeneket telepítsenek, mert kifejezetten orosz békefenntartás vagy béketeremtést - ugye az orosz békefenntartás, az orosz kifejezés és béketeremtést jelent, nem békefenntartást - folytasson. Ami pedig változik, az az, hogy '92-ben valóban egy gyenge Oroszország, amely azonban persze Grúziához képest akkor se volt olyan nagyon gyenge, tehát ki tudott kényszeríteni egy megállapodást. Most viszont egy erősebb Oroszország jelenik meg, amelyik főleg szomszédaihoz képest rendkívül erős. Még egyszer mondom: nincs abban semmi elítélendő, hogy ha egy ország a saját érdekeit akarja képviselni. Ha ezek az érdekek túlzottak, nem veszik figyelembe másik ország érdekeit, erőszakot használnak, akkor viszont úgy gondolom, hogy nem kell mindenképpen üdvözölni, sőt ellenkezőleg.

Igor Szavolszkij: Egy dologban helyesbítenem kell. Oroszország nem ellenzi más békefenntartók jelenlétét ott, ahol erről a két konfliktusban lévő fél állapodik meg. Abháziába egyébként mi nagyon is hívtunk békefenntartókat más országokból. Nem nagyon mentek, mert veszélyes. Oroszország több mint száz katonát veszített Abháziában.

Gyarmati István: Nagykövet úr! Én azzal nem takaróznék, hogy a dél-oszétok nem engedik, mert a dél-oszétok azt csinálnak, amit Moszkva mond, meg az abház vezetés is azt csinál, amit Moszkva mond. Ismerjük ezeket a taktikát természetesen, hogy ők nem akarják. Mentek volna egyébként. Én tárgyaltam erről, hogy pl. már '92-'93-ban mindkét területen, és Oroszország nagyon határozottan ellenezte. Most is ellenzi, most sem fogja megengedni.

Orosz József: Nagykövet úr! Amit a moszkvai amerikai nagykövet nyilatkozott és töredékesen idéztem tőle, miszerint megalapozottan támadta meg Grúziát Oroszország, jóllehet aztán úgy folytatja a moszkvai amerikai nagykövet, hogy Oroszország túl messzire ment, mert láttuk a civil infrastruktúrákban okozott károkat, hallottuk orosz politikusok felhívásait a demokratikusan megválasztott grúz vezetés eltávolítására, és hogy egyesek kétségbe vonják Grúzia területi integritását is, ám az a mondata, hogy megalapozottan támadták meg Grúziát önök, ez politikai, ráadásul világpolitikai értelemben elégtételt jelent Moszkvának, hogy ismét a globális nagypolitika azonos rangú résztvevőjévé vált?

Igor Szavolszkij: Oroszországnak megvan a helye és szerepe a világpolitikában, azt mindenki elismeri. Ami az amerikai nagykövet úr nyilatkozatát illeti: egyszerűen a puszta tényt konstatálja; az orosz válasz az megfelelt a nemzetközi jognak. Az jogos önvédelem. Az erő túlzott alkalmazása vitatható dolog, tehát állíthat akárki akármit, az orosz hadsereg teljesítette a feladatát, nagyon gyorsan, ezzel tulajdonképpen megakadályozva újabb és újabb áldozatokat.

Orosz József: Szavolszkij nagykövet úr! Ön pár nappal ezelőtt nyilatkozott az Inforádiónak, ahol föltettek egy kérdést, a véleményét kérték: mit szólt Orbán Viktor nyilatkozatához, miszerint az oroszok azt mondják most, mint 1956-ban a magyaroknak. Erre Ön úgy válaszolt az Inforádióban, hogy Orbán Viktor az emberek szemébe hazudik, mert mindenki láthatta, ki volt a támadó. Ezt követően a Fidesz külpolitikusa, szakpolitikusa Göncz Kinga külügyminiszterhez fordult, hogy a magyar kormány úgyszólván kérjen elégtételt Moszkvától az ön Orbán Viktor ellenes - talán mondhatjuk így - kirohanása miatt, ha annak szánta.

Igor Szavolszkij: Én nem arra a megjegyzésére reagáltam, hanem arra, hogy ő hogyan értékeli az egész konfliktust úgy, hogy az alapvető tényekről "feledkezik" meg. Tehát az egy hazugsággal ér föl, azért használtam az erős szavakat, mert egy orosz nagykövetnek nem könnyű a magyar nyilvánosságot elérni. Én így hívtam fel magamra a figyelmet, de tény, hogy valótlanságokat állított. Ami az '56-os párhuzamot illeti, erre nálamnál jobban Klaus cseh elnök válaszolt azzal, hogy van itt három különbség: hogy Csehszlovákia nem támadta le Kárpátalját, hogy Szaakasvili nem Dubcek, Oroszország meg nem a Szovjetunió. Ennyi.

Gyarmati István: Én csak az értékeléssel szeretnék foglalkozni, nem azzal, hogy ennek milyen magyar belpolitikai hátterei vannak. Én úgy gondolom, hogy lényeges különbségek vannak és lényeges azonosságok vannak.

Orosz József: Mi az azonosság?

Gyarmati István: Az azonosság az valóban az, hogy ha van egy rendszer, amelyik nekem nem tetszik, van egy ország, amelyikben valami történik, ami nekem nem tetszik, akkor azt katonai erővel próbálom meg elintézni. Ezt nemcsak az oroszok szokták egyébként csinálni, mások is szokták csinálni. Ez a nemzetközi jognak egy óriási nagy kérdése, azt mondani, hogy ez a nemzetközi jog szempontjából jogos volt. Én azt hiszem, hogy ez nagy tévedés. Nem volt jogos, egyáltalán nem volt jogos. Hogy ez most mennyire hozható párhuzamba mondjuk a '68-as csehszlovákiai beavatkozással, ez egy másik kérdés.

Orosz József: Na de megbocsásson nagykövet úr! Nem ugyanazt teszi Oroszország, amit az Egyesült Államok tett? Hacsak másra nem gondolok a Monroe doktrínára: “Amerika az amerikaiaké”, Oroszország hátsó udvara pedig Oroszországé, amely doktrinát diplomáciai és katonai eszközökkel kényszerít ki. Oroszországnak ez egy befolyási övezete, az energiamezők fölötti befolyás megtartása. Mi lenne ebben a furcsa?

Gyarmati István: Pontosan ezt mondtam egy ilyen mellékmondatban, hogy nemcsak az oroszok szoktak ilyet csinálni, mások is szoktak ilyet csinálni. A nemzetközi jog ma nem felel meg azoknak a követelményeknek, amiket a biztonsági problémák ma a nemzetközi jog elé állítanak, mert ez a hidegháború előtt és alatt keletkezett ez a nemzetközi jog. A nemzetközi szervezetek is akkor keletkeztek, azok sem gondolom, hogy megfelelnek ezeknek a feladatoknak. Ugye ez egy hosszú, nagyon hosszú folyamat lesz, amíg erre válaszokat tudunk adni. És addig pedig úgy fogjuk eldönteni a kérdéseket, hogy vannak ilyen jellegű beavatkozások, amelyek ugyan nem jogszerűek a nemzetközi jog betűjét illetően, de egyetértünk velük valamilyen okból, és vannak olyanok, amikkel nem értünk egyet. Csak egy példát mondok és bár ilyen logika alapján érdeklődéssel várom, hogy az orosz kormány mikor fogja majd visszamenőleg üdvözölni az amerikaiak iraki beavatkozását, de gondoljunk arra, amikor Izrael lebombázta Irak, Szaddam Husszein atomreaktorát '81-ben. A nemzetközi jognak számos passzusát sértette meg. Jól csinálták? Hát mindenki hálás nekik, jó hogy megtették, mert különben 1991-es Öböl-háborúban Szaddam Husszein nukleáris fegyvereket vetett volna be. Tehát ez egy óriási nagy dilemma, hogy vannak olyan dolgok, amik nem jogszerűek, és mégis muszáj megcsinálni.

Igor Szavolszkij: Egy: a nemzetközi jog betűjének is megfelel az orosz válasz, mert megtámadták a honfitársainkat is, a békefenntartókat, akik jogosan voltak ott. Ez már háborús cselekmény, ami után jogos az önvédelem. Kettő: már megint ezek a spekulációk, hogy Oroszország kívánatos rendszereket akar telepíteni. Ez nem a mi gyakorlatunk.

Orosz József: Mármint melyik?

Igor Szavolszkij: Az, hogy a Moszkvának kívánatos rendszereket telepít. Hol? Mikor? Most azt mondják, hogy meg akarták dönteni azt a szerencsétlen Szaakasvilit. Valahol, valamikor Lavrov tábornok tényleg azt mondta, hogy a legjobb az lenne, hogyha Szaakasvili menne. Hol itt az erőszak?

Orosz József: De vajon nem az a logika emögött nagykövet úr, hogy Közép-Ázsia, Grúzia, Abházia, illetve attól délebbre, egészen Iránig eljutva az energiamezők és –útvonalak fölötti befolyást és ellenőrzést akarja biztosítani Oroszország. Grúzián nevezetesen egy energiavezeték megy át. Az energia hatalom, az energiabevételek nagyhatalommá tesznek egy országot.

Igor Szavolszkij: Mi megértjük az energia fontosságát, de mi jobban ismerjük a régiót, és meg tudunk állapodni az adott kormányokkal.

Orosz József: Hát azért értik meg az energia fontosságát, mert éppen az Öböl-háború utáni olajáraknak és az abból származó csillagászati összegeknek köszönhetően lett ismét a világpolitika elsőrangú főszereplője Oroszország.

Igor Szavolszkij: A grúz nép majd eldönti, hogy ki legyen a vezetőjük. Azt hiszem, az energia az utolsó téma, amely csütörtökről péntekre való éjszaka az orosz vezetés eszébe jutott. Emberi életeket kellett menteni. Az világos, hogy az energetikai piacon tovább folyik a verseny, ami elég kemény dolog, de mi nem akarunk katonai erőhöz folyamodni. A modern Oroszország meg egyetlen konfliktusba, nemzetközi konfliktusba sem alkalmazott katonai erőt. A belsőbe igen.

Orosz József: Gyarmati nagykövet úr! Megengedhetné Oroszország, hogy pl. egy Grúzia nevű ország NATO-tag legyen Közép-Ázsiában? Megengedheti Oroszország a hátsú udvarában Grúziával, hogy Atlanti- és Amerika-elkötelezett ország legyen ilyen energiamezők és energiaszállítási útvonalakkal rendelkezvén?

Gyarmati István: Úgy gondolom, hogy a megengedés nem jó szó. Oroszországnak nincsen erre lehetősége, hogy megengedje vagy ne engedje meg. Az, hogyha ezt Oroszország nem szereti és nem örül neki, azt én teljes mértékben megértem. Ha a grúz meg az ukrán nép úgy dönt, hogy NATO-tag akar lenni, akkor meg legyen. Úgy néz ki egyébként, az ukrán nép most éppen nem akar NATO-tag lenni, a grúz nép meg akar NATO-tag lenni. De egyébként nem ez a kérdés. Ez óriási félreértés Bukarest óta, hogy itt Grúzia NATO-tagságáról van szó. Itt Grúziának a tagsági akciótervbe való felvételéről van szó, ami után még sok évig tart a NATO-tagság, ha egyáltalán elér oda. Csak azért hadd reagáljak egy megjegyzésre: amikor a békefenntartókat támadják, akkor a békefenntartók vissza szoktak vonulni, és nem azt szokták csinálni...

Igor Szavolszkij: …mint Srebrenicában…

Gyarmati István: …hát mondjuk elég nehéz lett volna a hollandoknak oda az egész holland hadsereget bevetni. De mondjuk a békefenntartásnak ez a logikája, nem az, hogy egy egész hadsereget odaküldünk. Az, hogy az állampolgárokat védjük, ez egy veszélyes dolog, mert akkor sok ország azt mondhatná, hogy a szomszédban vannak állampolgáraim és megvédem őket. Ráadásul ezek az állampolgárok úgy lettek állampolgárok, hogy egy szakadár entitásnak a lehetőségét kihasználva kaptak orosz állampolgárságot. Ezek mind elég ingatag érvek, és még sokat fogunk rajta persze vitatkozni. Én úgy gondolom, hogy az az alapkérdés azonban, amit az előbb is felvetettünk, hogy egy országot megtámadni bizonyos körülmények között, amik az én számomra esetleg, tehát a támadó számára esetleg meggyőző érvek lehetnek, biztos hogy nem helyes, hiszen ez nem az egyoldalú döntésnek a kérdése, hogy én hadat viselek egy ország ellen vagy nem.

Igor Szavolszkij: Nem egy országot támadott meg ez a szintén tízezernyi orosz katona, hanem egy hadsereget. Olyan célja nem volt az egész műveletnek, hogy ott rendszert váltson, meg megszállja ezt az országot vagy politikai befolyás alá helyezze. Tehát ez így értelmetlen. A célt elérték, a feladatukat teljesítették, és visszavonultak.

Orosz József: Zárásként még egy inkább belpolitikai jellegű kérdést hadd tegyek fel Önnek. Most a nagyobbik ellenzéki párt, illetve Orbán Viktor Grúziával, Észak-Oszétiával kapcsolatos megnyilatkozásai, sőt a tegnapi, a balti államok illetve Lengyelország vezetőjének küldött levele után mit gondol, egy kormányváltásnál, ha úgy alakulna, befolyásolja-e ez az álláspont a magyar-orosz kapcsolatokat?

Igor Szavolszkij: Félő, hogy igen, mert az, aki oroszfóbiás, annak nem lehet jó viszonya Oroszországgal.

Orosz József: Vagyis? Drágábban kapjuk a földgázt és a kőolajat?

Igor Szavolszkij: A földgáz és az olaj ára nem Oroszországtól függ, hanem a nemzetközi piactól.

Gyarmati István: Itt szó nincs oroszfóbiáról. Ismerem a szereplőket, egyik szereplőnek sincsen oroszfóbiája. Más politikai értékeket és érdekeket képviselnek, amivel lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni.

Igor Szavolszkij: Lehet, hogy kigyógyul belőle addigra.

Gyarmati István: Nincs miből kigyógyulnia.

(A Klubrádió Kontra című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett szövege.)