Kirgizisztán: 65 halálos áldozata van a vasárnapi repülőgép-katasztrófának

Hatvanöt ember vesztette életét a kirgiz főváros mellett vasárnap történt légi balesetben, a kirgiz hatóságok szerint a halálos áldozatok között vannak egy ifjúsági kosárlabdacsapat tagjai.

Vasárnap este egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a halálos áldozatok számáról, de Kamcsibek Tasijev, a rendkívüli ügyek minisztériumának vezetője közölte hétfőn a kormány válságtanácskozása után, hogy a Boeing 737-os utasszállító repülőgép fedélzetén 90-en tartózkodtak - az utasokat és a legénységek is beleértve -, a katasztrófának 65 halálos áldozata volt, és 25-en élték túl a balesetet.

Az Itek-Air kirgiz magántársaság gépe kevéssel a levegőbe emelkedés után zuhant le. A felszállás után a pilóták műszaki hibát jeleztek - állítólag hirtelen nyomáscsökkenést észleltek a pilótafülkében -, megpróbálták visszafordítani a gépet a biskeki repülőtérre, de ez nem sikerült. A gép a Szokuluki járásban fekvő Zsani-Zser falu mellett hajtott végre kényszerleszállást, amelynek során darabokra tört és kiégett. Helyszíni beszámolók szerint csak a gép farok része maradt épen.

A kirgiz polgári légiforgalmi hivatal közölte, hogy megtalálták a gép mindkét feketedobozát.

Az Itek-Air szerint a repülőgép kifogástalan állapotban volt, nemrég esett át a műszaki ellenőrzésen.

Az Itek-Air szerencsétlenül járt repülőjét az iráni Asserman Air légitársaság bérelte, a gép Teheránba tartott. A gép fedélzetén 83 utas tartózkodott: közülük 52 iráni, 24 kirgiz, 3 kazahsztáni, 2 kanadai, egy török és egy kínai állampolgár. Kormányilletékesek szerint a gépen tartózkodott egy kirgiz sportiskola 17 kamaszkorú kosárlabdázója. Közülük heten élték túl a szerencsétlenséget. 

Legkevesebb tíz halottja van egy guatemalai légi balesetnek

Legkevesebb tíz halálos áldozata van egy légi balesetnek, amely vasárnap Guatemala keleti részén történt.

A közép-amerikai ország polgári légügyi hatóságának igazgatója arról számolt be, hogy egy Cessna Caravan 208-as típusú turistagép a fővárostól 100 kilométerre keletre lezuhant. A gép utasai közül öt amerikai állampolgár életét vesztette, négy másik túlélte a balesetet. A többi halálos áldozat - köztük a gép pilótája és másodpilótája -  guatemalai volt.

A hivatalos közléstől eltér a gépet üzemeltető tulajdonos beszámolója, amely szerint a Cessnán csak 12 ember tartózkodott.

 

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.