Természetesen megint mindenki mellényúlt. Pontosabban annyiban mégsem, hogy az obzsé tényleg műalkotás. Csak persze egészen másról szól.

Kapaszkodjanak meg, de ez itt nem egyéb, mint egy méltatlanul és minden szempontból elhanyagolt honfoglalási emlékmű. Roppant figyelemre méltó darab, már csak azért is, mert alkotója, mint látható, merészen szakított azzal a doktrínával, hogy teljesen mindegy, éppen hány évvel vagyunk Krisztus születése után, a honfoglalási emlékműveket kizárólag XIX. század végi modorban szabad megfogalmazni, aki nem így tesz, minimum gyanús.

Ezt az ízig-vérig modern alkotást a III. kerületi önkormányzat rendelte meg, miután a helyi képviselő-testület egy indulatos interpelláció nyomán megrökönyödve szembesült a ténnyel, hogy hiába övék a világ legmagasabb országzászlórúdja (lásd a Duna-parton, a Hajógyári sziget déli csúcsával srégen), honfoglalási emlékművük egyáltalán nincs. Nagy szerencse, hogy ebben a derék testületben nagyobb arányban fordultak elő azok, akik úgy gondolják, hogy ha valaki a második ezredforduló környékén él és alkot, attól nem kell feltétlenül elvárni, hogy úgy csináljon, mintha ő igazából Stróbl Alajos volna - szabad utat engedtek tehát korunk ízlésvilágának.

A műben ennek ellenére természetesen minden benne van, ami elvárható. Az alul, kissé népies felfogásban megtört félgömb stilizált jurta, a középső, henger alakú rész a hét törzs megbonthatatlan barátságát szimbolizálja, ott középen pedig, az a madár természetesen mi más volna, mint egy jól sikerült turul.

Az emlékműnél pár éve még rendszeresen koszorúztak, igen élénk érdeklődés mellett, sőt egyszer még körül is kerítették, kár hogy bronz-rudakkal. 2005 ősze óta azonban nincs megemlékezés: erre a turulra sajnos már nincs kereslet. A lokálpatrióták abban reménykednek, hogy talán mégis meglesz egyszer az a bontás, ott fenn, a hegyalján, és akkor Óbuda megint helyzetbe kerül.

A fenti írásból természetesen egy huncut szó sem igaz. Csak a kép valódi.