M0-s: hírverésből hídverés?

Szerdán kezdődik az M0-s északi hídjának műszaki átadása, majd a beruházó szeptember elején benyújtja a forgalomba helyezési kérelmet. Csakhogy a kapcsolódó szigetmonostori átkelő körül kialakult ellentmondásos jogi helyzet még mindig megoldásra vár.

Egészen különös jogi környezetben kezdődik meg augusztus 27-én az M0-s 62 milliárd forintért megépült északi Duna-hídjának műszaki átadása. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. ettől függetlenül készül az utolsó mozzanatra: augusztus végén, legkésőbb szeptember elején benyújtja a forgalomba helyezéshez szükséges engedélykérelmet a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz (NKH) - tudtuk meg Fazakas Orsolyától, a NIF szóvivőjétől. Elmondta, a kérelmezés után egy hónappal megindulhat az eljárás.

Csakhogy az átadás továbbra is az autópályahídhoz kapcsolódó szigetmonostori átkelő sorsán állhat vagy bukhat. Ezt a közúti átkelőt a település követelésére írta elő az M0-s 1999-es környezetvédelmi és építési engedélye, mivel az autópályáról nem lesz lehajtó a Szentendrei-szigetre. (Az engedélyt 2006-ban a Fővárosi Bíróság jogerősen helybenhagyta.) Szigetmonostor a nyár elején jelezte, hogy csak az előírások teljesítése esetén adja meg szakhatósági hozzájárulását az autópályahídhoz. Csakhogy lényegében egyetlen olyan nyomvonalterv sem valósítható meg, amelyik minden érintett fél számára maradéktalanul megfelelne. A Szigetmonostor és Szentendre által csak 2007-ben kialkudott nyomvonal ugyanis az egyik oldalon a honvédség kiképzőbázisán haladna át, míg a túlparton a szigeti vízbázison. Ebben a helyzetben Szigetmonostor hajlandó elfogadni a közlekedési tárca alternatív javaslatait, azaz a közúti helyett gyalogoshidat, s a meglévő kompjárat fejlesztését.

Csakhogy a település hiába is mondana le "egykori" álmáról, elvben aligha szabadulhat a létesítménytől. A Népszabadság információja szerint ugyanis a Fővárosi Ítélőtábla a közelmúltban elutasította a Levegő Munkacsoport és négy másik civil szervezet kezdeményezését; azt szerették volna, hogy a kis híd tervezett kivitelezését a bíróság - a vízbázis érdekében, veszélyeztetéstől eltiltás címén - ne engedélyezze. Ezt megerősítette Schnier Mária, a szervezet alelnöke, aki szerint már az 1999-es előírás is hiba volt, a mostani döntés nyomán pedig tovább súlyosbodhat a sziget amúgy is romló környezeti állapota.

Jogilag tehát nem támadható tovább a műtárgy megépítése. A NIF szóvivője kérdésünkre megerősítette: a szigetmonostori híd közúti, s nem gyalogoshidat jelent, és az említett előírás szerint az M0-ssal egy időben kellene átadni. Hozzátette, a 2004-ben módosított engedély Szigetmonostorra és Szentendrére ruházta a nyomvonal-kijelölés jogát, amellyel későn éltek, és nem elég körültekintőn. De hogy az átkelő hiányában mégis hogyan lehet jogszerűen forgalomba helyezni az M0-s hídját, arra vonatkozóan Fazakas Orsolya nem bocsátkozott találgatásokba. Csakúgy, mint az NKH, amelyik döntését az "összes körülmény figyelembevételével" hozza majd meg.

Úgy tűnik tehát, mostanra a jogilag egyértelmű helyzet, s az engedélyeken "túlnőtt", tárgyalótermeken kívüli valóság közt feloldhatatlan az ellentét. Felvetésünkre azonban Fazakas Orsolya nem zárta ki, hogy a NIF esetleg kezdeményezi az eredeti engedély utólagos módosítását az illetékes közigazgatási hivatalnál, hiszen az elmúlt években alapvetően megváltozott a helyzet, s a jelek szerint Szigetmonostor is hajlik a módosításokra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.