- Milyen érzésekkel veszi át az elismerést? Úgy érzi-e, hogy a hazai politikai döntéshozók megfelelően figyelembe veszik a véleményét?

- Több mint ötven éve élek Amerikában, öt gyermekem, hat unokám született itt. A feleségem - aki megtanult pár száz szót magyarul - szintén amerikai születésű. Angolul tanítok, angolul ma már folyékonyabban írok, mint magyarul, de az olimpián persze a magyar vízipólócsapatnak drukkoltam. Amerikai állampolgárságom mellett büszkén vállalom, hogy Magyarország a szülőhazám. Ezért is nagy öröm és megtiszteltetés ez az elismerés. Azt viszont nem tudom, hogy a magyar döntéshozók figyelembe veszik-e a véleményemet. Tudom, hogy a mostani vezetők közül Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga, de mások is érdeklődéssel követik tanulmányaimat, meghallgatják véleményemet, válaszolnak a kérdéseimre. Ennél többre igazán nem számíthatok.

- Az átadásra világpolitikai konfliktust követően kerül sor. Oroszország 1991 óta most először Grúziában keveredett fegyveres harcba a posztszovjet térségben. Elemzők szerint a Nyugat mégis tétova volt, nem tudta, mit lépjen. Egyetért-e?

- A "Nyugat" még mindig példamutató, bár laza tábor, amely új kihívásokra nehezen találja meg a választ. Van Amerika (amely gyakran nem ért egyet önmagával) és a sokszínű Európa. Az USA éveken át nem tudta eldönteni, hogy kedveskedjen-e Moszkvának, vagy pedig állandóan és mereven ellenezze lépeseit. Ismert, George W. Bush elnök Vlagyimir Putyin "lelkét vizsgálta", ugyanakkor hangos retorikával el is túlozta az orosz veszélyt. Ami a kontinenst illeti, az olasz kormány Grúziát hibáztatta a válságért, nem pedig az oroszokat. Silvio Berlusconitól persze nem is várhattunk mást. Több európai ország főként gazdasági, nem pedig biztonsági szempontok szerint reagált az orosz kihívásra; én ezt helytelenítem, ebből még baj lesz. Ugyanakkor az európai országok többsége nem tud különbséget tenni hiba és bűn között. Grúzia vezetői egy sor hibát követtek el. Ha a medve nincs a ketrecében, akkor nem szabad provokálni. Amit viszont Moszkva tett, az bűn. A probléma az, hogy csak együttesen lehetne fellépni Moszkva ellen, de nincs egyetértés sem abban, hogy mi történt, sem pedig abban, hogy mit kell tenni.

- "A hidegháborúnak vége" - tartotta szükségesnek leszögezni Bush elnök. Ez egyfelől intés Moszkvának, másfelől az USA behatárolt mozgásterére is utalhat az elnökválasztás előtt pár hónappal. Hogyan látja ez utóbbit Washingtonból?

- Régebben a marxi-lenini ideológiával próbálták legitimizálni az orosz birodalmi törekvéseket. Ennek vége, így ma "csak" hatalmi harc folyik a világban, "hidegháború" nélkül. Ennél fontosabb annak a valószínűsége, hogy Putyin miniszterelnök eldöntötte: ahelyett hogy csatlakozna a nagyvilág folyamataihoz (ahogy ezt India, sőt Kína is teszi), inkább valódi vagy vélt sebeit nyalogatja. Ennek orosz belpolitikai okai vannak, de Putyin döntéséhez sajnos hozzájárulhatott az amerikai diplomácia kioktató stílusa is.

- A világpolitika újra felfedezett kulcsszava az utóbbi években: energia. Mi az orosz-grúz konfliktus tétje Európa számára ebből a szempontból?

- Fontos téma. Grúzia potenciális tranzitország egy szintén potenciális, az oroszokat megkerülő csővezeték számára. Külpolitikailag ezért olyan fontos ez az ország Putyinnak. Nevetséges az orosz katonai agressziót a dél-oszétiai vagy abháziai kisebbség védelmével magyarázgatni.

- A háborút kommentáló nyilatkozatokban elszabadultak a történelmi párhuzamok. Orbán Viktor az 1956-os szovjet beavatkozást, Rice külügyminiszter Csehszlovákia '68-as lerohanását emlegette, Szaakasvili grúz elnök pedig a XXI. századi barbarizmust. Az oroszok a "hitleri provokáció" érvével vágtak vissza. Mennyiben helytálló egyszerűen leporolni a hidegháború jól ismert szótárát?

- Több magyar politikus a jobboldalon, sőt néha a baloldalon is azt várja el tőlem, hogy száz százalékban mindig csak velük értsek egyet. Pedig a feleségemmel sem értek mindig egyet. Nos, Orbán Viktorral már nem olyan a kapcsolatom, mint 1988-ban és utána jó pár évig volt. A Fidesz ma a magyar demokráciát veszélyezteti, amikor tüntetően kivonul a parlamentből. Szoros a kapcsolata a szélsőjobb Amerika-ellenes figuráival - például a fantáziadús Lovas Istvánnal, aki legutóbb a Szabad Nép egykori munkatársává léptetett elő -, ami azt sugallja, hogy elmosódott a határ a jobboldal és a szélsőjobb között. Mindezt csak azért említem, nehogy félremagyarázzák egyetértésemet Orbán hasonlatával '56-ról, amely szerintem megalapozott. Akkor is voltak forrófejű maximalisták - Budapesten és Washingtonban is -, akik nem akarták figyelembe venni a valós nemzetközi erőviszonyokat. Bátrak voltak, hősiességük példamutató, de viselkedésükből hiányzott a megfontoltság. Ha úgy tetszik, a bölcsesség. Ám az ő hibáik eltörpültek a rettenetes bűnökhöz képest, amelyeket a szovjet vezetés követett el. Ami Magyarországot illeti, nyilvánvaló, hogy a mostani Oroszországgal hasznos és előnyös lehet kereskedni, de barátkozni vele életveszélyes. Aki eddig kételkedett ebben, most láthatja: Magyarország szuverenitását nem az Európai Unió és nem is Amerika veszélyezteti.