Váltóhiba nélkül győztek az amerikaiak

A kenyai Kenenisa Bekele duplázni tudott, miután 10.000 méteren szerzett olimpiai bajnoki címe után az 5000 métert is megnyerte. Az amerikai váltó immár hiba nélkül versenyzett, így mind a férfiak, mind a nők az élen végeztek a 4x400 méteres váltóban.

Bekele duplázni tudott

Az 5000 fináléjában az etióp  Kenenisa Bekele korán az élre állt és folyamatosan fokozta a tempót, melynek eredményeként egyre másra szakította le vetélytársait. A "szalámi taktika" olyannyira jól működött, hogy az utolsó kör elején már csupán a 2003-as világbajnok kenyai Eliud Kipchoge maradt mögötte, az etióp újabb sebességváltása után aztán már ő sem, így az utolsó 350 méter teljesen izgalommentesre sikerült. Így Bekele a 10.000 után 5000 méteren is győzni tudott.

A férfi 800 méteres távon a kenyai Wilfred Bungei győzött. Az első kör kicsit megfontoltabb tempója után a másodikban már a fedettpályás világbajnok kenyai állt az élre és óriási iramot diktált, ami ugyan arra nem volt elég, hogy nagyon elszakadjon riválisaitól, ám arra igen, hogy megelőzni a célig senki se tudja.
Bungei mögött a szudáni Ismail Ahmed Ismail lett a második, a szintén kenyai Alfred Kirwa Yego a harmadik.

Női 1500 méteren is kenyai siker született: a nagyon meggyőző utolsó 250 métert produkáló Nancy Jebet Langat lett az első, aki  pénteken ünnepelte 27. születésnapját.

Váltóhiba nélkül nyertek az amerikaiak

A női4x400 méteres váltóverseny az amerikaiak és az oroszok csatáját hozta: az utolsó váltásnál még az oroszok voltak az élen, és a záróember, Anasztaszija Kapacsinszkaja 250-ig még növelni is tudta előnyét az egyéniben csalódást okozva csak bronzérmes Sanya Richards ellen. Az amerikai sztár azonban ezúttal jobban osztotta be erejét és a célegyenesben lehajrázta riválisát.

A férfiak hasonló száma az előzetes várakozásoknak megfelelően semmilyen izgalmat nem tartogatott, az amerikaiak ugyanis könnyedén nyerték a számot. A váltósiker révén a tengerentúli csapatban ketten is dupláztak, hiszen síkon LeShawn Merritt nyerte az egyénit, míg gáton Angelo Taylor.

Megdőlt Zelezny rekordja

A gerelyhajítók hagyományosan kiélezett versenyben szokták eldönteni az aktuális világverseny dobogós helyeit, ám ezúttal a norvég Andreas Thorkildsen megvédte címét a pekingi olimpián. A címvédő mindvégig kiemelkedett a mezőnyből és a cseh Jan Zelezny olimpiai csúcsát megdöntve, 90,57 méteres eredménnyel győzött. Az ezüstérem meglepetésre a lett Ainars Kovalsé (86,64 m), míg a bronzérmet a világbajnoki címvédő finn Tero Pitkamakié (86,16) szerezte meg.

Hellebaut legyőzte Vlasicot női magasugrásban

A pekingi játékok atlétikaversenyeinek talán legizgalmasabb és legszínvonalasabb versengését hozta a női magasugrás, melyben nem mindennapi módon négy sportoló jutott át a 2,01, majd három a 2,03 méteres magasságon. Következett a 2,05, melyet az addig egyszer-egyszer hibázó 2006-os Európa-bajnok Hellebaut elsőre, míg a hosszú ideje veretlen, tavalyi világbajnok Vlasic "csak" másodikra vitt. Így viszont újabb két centis emelés következett: Vlasicnak az aranyéremhez a 2,07-et is át kellett volna, ez azonban nem sikerült neki, így be kellett érnie az ezüsttel. (A horvát klasszis sorozatban 34 megnyert verseny után kapott ki: legutóbb 2007. június 15-én az orosz - most negyedik - Jelena Szleszarenko győzte le az oslói Golden League-viadalon.)

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.