Grúz–orosz propagandaháború

A grúz–orosz konfliktusban mindkét fél igyekezett maga mögé állítani a közvéleményt, és meggyőzni a világot, hogy a másik fél felelős az erőszakért. A propagandaháború döntetlenre áll.

„Chinvali, a grúz hadsereg által augusztus 7-én elfoglalt, majd három nappal később az orosz csapatok által visszafoglalt város a két ország között folyó propagandaháború fókuszpontjává vált” – olvassuk Julia Ioffe cikkét a Columbia Journalism Review-ban.

Az orosz hadsereg megindulásakor a moszkvai kormány azt közölte, hogy a grúzok 1600 oszétot mészároltak le. Két nap múlva már 2000 áldozatról szóltak a hírek. Az orosz sajtó megírta, hogy Chinvalit porig rombolták a grúzok. A grúz médiában viszont arról számoltak be, hogy az oszétok elűzik a grúz falvak lakóit. Oroszország népirtással vádolta meg a grúzokat, Grúzia pedig a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult.

A Human Rights Watch megpróbált utánajárni a dolognak. A nemzetközi emberi jogi szervezet Chinvalival kapcsolatban arra a következtésre jutott, hogy az orosz beszámolók eltúlozták az áldozatok számát. A helyi kórházban 44 halottat regisztráltak.

Az orosz bloggerek nem hagyták annyiban. Dmitrij Sztyesin, a Komszomolszkaja Pravda újságírója blogot indított, hogy a világ elé tárja a grúzok pusztítását. Videofelvételekkel és fényképekkel is igyekszik bizonyítani, hogy az orosz sajtóban megjelent beszámolók nem túlzóak, és hogy a Human Rights Watch alábecsüli az áldozatok számát.

Két héttel a grúz–orosz háború kirobbanása után sem lehet pontosan tudni, hogy pontosan mi történt Chinvaliban.

A propagandaháború döntetlenre áll. Felmérések szerint az oroszok mindössze két százaléka érez együtt a grúzokkal. Mint arról a Financial Times beszámolt, az többségük helyesli a beavatkozást, sőt minden harmadik még keményebb fellépést tartana helyénvalónak. Nyugaton viszont inkább a grúz beszámolóknak adnak hitelt, és Oroszországot tekintik agresszornak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.