A következmények is hasonlóképp súlyosak. Az orosz csapatok eddig nem mutattak hajlandóságot a távozásra, stabilizálták pozícióikat nemcsak Dél-Oszétiában és Abháziában, hanem Grúzia egyéb területein is, súlyosan megsértve az ország területi integritását.

Kedden a NATO-országok külügyminiszterei határozott hangvételű nyilatkozatban álltak ki Grúzia területi épsége, függetlensége, szuverenitása és szabadon választott kormánya mellett. Az Egyesült Államok külügyminisztere, Condoleezza Rice kijelentette: a nyilatkozatnak többek között az az "üzenete Oroszország számára, hogy a NATO nem fogja megengedni, hogy új határvonallal válasszák el Európában azokat az országokat, amelyek már részei a transzatlanti szervezeteknek azoktól, amelyek egyelőre még csak törekednek erre".

A világ figyelme most a két legsürgősebb teendőre összpontosul: véget vetni mindenféle ellenségeskedésnek és erőszaknak, beleértve az "irreguláris" erők tevékenységét az oroszok ellenőrizte területeken, és segítséget nyújtani a konfliktus túlélő áldozatainak. Grúzia és Oroszország tűzszüneti egyezményt írt alá, de a világ egyelőre hiába várja, hogy Oroszország tiszteletben tartsa azt, noha nagyon sürgős lenne, hogy a humanitárius szervezetek emberei elérjék a rászorulókat. Az Egyesült Államok és más országok már megkezdték az orvosi segítségnyújtáshoz szükséges anyagok, felszerelések, az élelmiszer, a védőeszközök stb. kiszállítását. Bár a halottak és a sebesültek pontos számát még nem ismerjük, nyilvánvaló, hogy Grúziának a kegyetlen rombolás utóhatásaként humanitárius katasztrófával kell szembenéznie.

Grúzia szeparatista régiói, Dél-Oszétia és Abházia körüli feszültségeknek hosszú történetük van. Aki közelebbről nézi az elmúlt évek eseményeit, nem csodálkozhat azon, ami az elmúlt hetekben történt. Moszkva egyre nagyobb gazdasági, politikai és katonai nyomást gyakorolt Grúziára, kereskedelmi embargót vezetett be vele szemben, fölfüggesztette a légi és földi szállításokat. Tavasszal az orosz kormány rendelkezést bocsátott ki a hivatalos kapcsolatok erősítéséről Dél-Oszétiával és Abháziával - a grúz hatóságok tökéletes kikapcsolása mellett.

Ezután Oroszország részéről még inkább baljóslatú lépések következtek. Áprilisban orosz harci gépek lelőttek egy grúz távirányítású repülőgépet Grúzia légterében. Még ugyanebben a hónapban orosz csapatok és tüzérségi egységek kezdték meg a bevonulást Abháziába a békefenntartó erők növelésének ürügyén - Grúziával való bármiféle egyeztetés mellőzésével. Májusban Oroszország egyértelmű törvényes meghatalmazás nélkül vasútépítő csapatokat küldött Abháziába az Oroszországból délre, a válságövezetbe vezető vasútvonalak helyreállítása végett állítólagos "humanitárius okokra" hivatkozva.

Júliusban erőszakkal járó incidensekről érkeztek hírek Dél-Oszétiából. Ezek során grúz rendőrségi járműveket támadtak meg, és merényletet kíséreltek meg egy dél-oszétiai grúzbarát politikai vezető ellen.

Ezekben a hónapokban az Egyesült Államok illetékesei mind az orosz, mind a grúz vezetést önkorlátozásra szólították fel, és szorgalmazták, hogy keressék a viták békés rendezésének útját.

Augusztus 7-én bombatámadás ért grúz falvakat az orosz békefenntartók által ellenőrzött dél-oszét területekről. Erre válaszolva Grúzia megindult, és dél-oszétiai területeket foglalt vissza. Ezután megsemmisítő méretű orosz haderő tört be Dél-Oszétiába, Abháziába és a tulajdonképpeni Grúziába. Most ott tartunk, hogy Oroszország megkérdőjelezi Grúzia területi integritását, és lebegteti azt a lehetőséget, hogy elismeri mindkét vitatott terület függetlenségét - szemben az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatával, melyek szerint e területek státuszát diplomáciai úton kell rendezni.

A Grúzia elleni orosz agresszió képei - kivált azokkal a közvetett és közvetlen fenyegetésekkel együtt, amelyek most már más országok, például Lengyelország és Ukrajna ellen is irányulnak - félelmetes emlékeket ébresztenek azokban a korábbi rab nemzetekben, melyek a szabadság és a demokrácia nyugati útját választották.

Ámde most már más világban élünk, mint negyven évvel ezelőtt, amikor a Szovjetunió lerohanta Csehszlovákiát. Azóta Európa, a transzatlanti közösség és az egész világ előbbre lépett. Oroszország is arra törekszik, hogy beilleszkedjen a XXI. század diplomáciai, politikai, gazdasági és biztonsági intézményrendszerébe, s az Egyesült Államok erőteljesen támogatja ezeket az erőfeszítéseit.

De Oroszország fent említett lépéseivel mindezt kockára teszi nemzetközi tekintélyével együtt. Már meg is kérdőjeleződött, hogy kívánatos-e Oroszország felvétele a Világkereskedelmi Szervezetbe, és méltó-e a megtiszteltetésre, hogy nyolcadikként helyet foglaljon a G7-ek gazdasági fórumán. Némelyek már azt is fölvetették: helyénvaló-e, hogy Oroszország lássa vendégül a következő (téli) olimpiát Szocsiban, ami csak egy maratonfutásnyi távolságra van Abházia vitatott területétől.

Az orosz nép rá fog ébredni, hogy az elmúlt hetekben elkövetett agresszióért olyan árat fizethet, amivel vezetői egyáltalán nem számoltak.

Ha Oroszország helyre akarja állítani kárt szenvedett tekintélyét és nemzetközi kapcsolatait, az első lépés, amit meg kell tennie, hogy tiszteletben tartja az elnöke által aláírt tűzszünetet, beszüntet minden ellenségeskedést, beleértve az irreguláris egységek tevékenységét az elfoglalt területeken. A tűzszünet értelmében Oroszországnak azonnal ki kell vonnia Grúziából azokat a csapatait, amelyek augusztus hatodika után vonultak be. Lehetővé kell tennie a nemzetközi ellenőrzést, nemkülönben az erőteljesebb nemzetközi jelenlétet Dél-Oszétiában. Biztosítania kell a humanitárius segítségnyújtás lehetőségét is, és vissza kell térnie korábban követett politikájához: Grúzia területi integritásának támogatásához.

Ellenkező esetben Oroszország még inkább elszigeteli magát. Miként Condoleezza Rice mondta a NATO tanácskozása után: "Nem viszonyulhatunk úgy Oroszországhoz, mintha mi sem történt volna, amíg az teszi, amit."

A szerző az Egyesült Államok budapesti nagykövete