Vattacukorszerű képződmény borítja az idén a velencei biennále magyar pavilonját. Ha megélénkül a szél, ha erősen süt a nap - a kreatúra mérete és alakja megváltozik. Ráadásul, ha sok néző tolong és hangoskodik a biennále helyszínéül szolgáló Giardini-parkban, megint csak más fazont ölt az épület.

Legalábbis virtuálisan. Mindez negyven szenzornak és annak a számítógépes programnak köszönhető, amelyet a svájci, magyar és japán építészekből és képzőművészekből álló csoport, a doubleNegatives Architecture dolgozott ki. A kiállítás legkülönbözőbb pontjain - például más pavilonok tetején, faágakon, bokrokon - elhelyezett érzékelők, kamerák fogadják a különböző környezeti ingereket, a mért értékek pedig befolyásolják a számítógépek algoritmusát, például erős szél hatására az "épület" összezsugorodik. A mérési eredmények azonban nem egy nagy központi számítógépbe érkeznek, hanem az egymás mellé kihelyezett mérőegységek - akárcsak egy élő szervezetet felépítő sejtek - kommunikálnak, sőt önálló, a folyamatos metamorfózist befolyásoló döntéseket is hoznak. Ennek eredményét a pavilonban található kivetítőkön figyelheti a közönség, az átalakulást 30 percenként rögzítik is.

- Úgy működik, mint egy óriási élőlény - mondja a csapat egyik tagja, Max Rheiner szoftverfejlesztő. - A külső ingerek azonnali visszacsatolásával nő vagy pusztul a "szervezet", amelyet a latin test jelentésű corpus többes számú alakja után Corporának neveztünk el.

- Kicsit hasonlít az egész egy darázsfészek építésére, ahol a közvetlen környezetükkel együttműködő kis egységek egy nagy egészet hoznak létre, központi irányítás nélkül - csatlakozik a kiállítás kurátora, Július Gyula. - Azaz az egyedek együtt egy önmagukon túlmutató intelligenciával bírnak. Ebből a természeti struktúrából merített inspirációt a csapat. Alegységekből szerveződő víziójuk a hagyományos, tervezőmérnök irányításával, biztos és megváltoztathatatlan cél felé haladó építészeten lép túl.

A generatív építészet kategóriájába tartozó kísérletükkel egy a jövőbe mutató koncepcióhoz csatlakoznak. A kétévente megrendezett kiállítás idei főkurátora, a Cincinnati Art Museumot igazgató Aaron Betsky a következő jelmondatot tűzte a tárlat homlokzatára: "Odakint: Építészet az épületen túl". A kísérletező szellemiséget gerjesztő címtől azt remélte, sikerül az építészet témakörébe társművészeket és társtudományokat is bevonnia. A már megvalósult épületek makettjai, tervrajzai helyett futurisztikus építményeket, egészen újszerű világokba álmodott ötleteket kívánt felsorakoztatni.

Ezeknek az elvárásoknak mindenképp megfelel a tervezőcsapat Corpora in Si(gh)t című munkája, amelyben Maróy Ákos szoftverművész is közreműködött. Ahogy a szakírókból, építészekből, művészekből álló kilenctagú zsűri indoklásában állt: különleges látványvilágú, erősen technológiai orientáltságú, progresszív munka.

- Az organikus építészet futurisztikus továbbgondolása - összegez a kurátor. - Elődje a magyar pavilon szecessziós formavilágában érhető tetten, amikor is a tervező egy az egyben átveszi a természet formáit, motívumait. Ez a koncepció viszont már a képződés és a működés folyamatait modellezi. Egy fára hasonlít, amelyről sosem mondhatjuk, hogy "elkészült". A létezését meghatározó tényezőknek megfelelően napról napra alakul.