Három éve futótűzként terjedt az interneten egy video, amelyen nagy bajuszú, kalapos-mellényes-csizmás zenészek énekelték, hogy "szájbergyerek, kérjél bocsánatot!". Senki nem tudta, kik ők, de néhány nap múlva kiderült: a Kistehén Tánczenekar. Akiket tulajdonképpen újra fel kellett fedezni, mert az emlékezetes Kistehén-filmek és egyetlen koncert után eltűntek néhány évre. Legalábbis nem lehetett őket nyilvános szereplésen érni.

Történt ugyanis, hogy a zenekart alapító Kollár-Klemencz László kiábrándult a zenélésből. A 90-es években az Andersen nevű együttesben játszott: az első magyar előadók között voltak, akiknek klipjeit játszotta az MTV Europe, sőt amerikai szerződést is ajánlottak nekik. Ebből azonban nem lett semmi, és Kollár-Klemencz László hazatérve úgy érezte, az itthoni könnyűzenei közeg nem inspirálja. Sőt. Így aztán átnyergelt a filmre, és eldöntötte, nem fog többé zenélni. Ehhez egészen addig ragaszkodott, ameddig a kisfiának kitalált Kistehén-dalhoz barátja, Igor Lazin meg nem rajzolta a figurát, amely a kétperces film (Én, a Kistehén) sikere nyomán életre kelt, és a Sziget Fesztivál emblémája lett.

Ezután felkérte egy kiadó, ugyan írjon már még 13 dalt, mert azokat feltenné egy lemezre. Erre két hónapot adtak Kollár-Klemencz Lászlónak, csak épp nem volt zenekara, meg hangszere se nagyon. De azért azon morfondírozott, milyen zene is az, amely nem lenne Kistehén-idegen? Végül is az erdő közepén egy komfort nélküli faházban töltött pár hetet néhány hasonszőrű zenészszel, és lassan megszülettek az első, a sramlizenekaros családi gyökereket felelevenítő, népzenével, skával, rockkal fűszerezett, ironikus Kistehén-dalok.

Ezeket aztán egyetlen szigetes koncerten adták elő. Majd két évig csak azért jártak össze havonta, mert jó volt próba ürügyén beszélgetni, időnként zenélni. Nem koncerteztek ugyan, de Kollár írt új dalokat - például a Szájbergyereket. Ezt mindenféle magyarázó szöveg, szignó nélkül feltették egy internetes oldalra, ahonnan aztán elindult hódító útjára. - Azért is döntöttük a "kalózakció" mellett, mert az internet sokkal demokratikusabb, mint a televíziók és a rádiók - mondja a zenész. - Hogy mennyire igazunk volt, arra a tévé- és rádiócsatornák hozzáállása a bizonyíték: először visszautasították a dal lejátszását, de miután az egész ország ezt énekelte, kénytelenek voltak felvenni a repertoárjukba.

Persze a dal sikere nem jelentette azt, hogy ettől kezdve csak telt házas stadionokban játszottak. Sokan nem értették a dalokban rejlő iróniát, és elkönyvelték őket lakodalmasrock-zenekarnak: vidéki városokban leállt a villamos, mert ötezres tömeg csődült össze a koncertjükre, a fővárosba viszont nem hívták őket.

Nem törődtek bele. Újabb dalok születtek, menedzsert kerestek, a számok jelentős részét lefordították angolra, egyre több fővárosi és külföldi fellépést szerveztek. Munkájuknak meglett az eredménye: szakdolgozatot is írtak már szürreális dalszövegeikről, de ami ennél is fontosabb, tavaly felkerültek egy amerikai kiadó válogatáslemezére, aminek eredményeképpen meghívták őket a New York-i GlobalFestre. Ezen a szakvásáron évente összesen 12 zenekar játszhat Amerika kiadóinak, koncertszervezőinek. Amelyek képviselői többnyire unott képpel jegyzetelgetve járkálnak egyik előadótól a másikig - a Kistehén koncertje azonban tíz perc után őrült buliba csapott át. Végül két koncertszervezőtől is kaptak ajánlatot, és őszre máris megszerveztek nekik egy másfél hónapos amerikai-kanadai turnét, amely érinti Chichagót, New Yorkot, Los Angelest. Továbbá kint rögzítik az új lemezt, amelyet jövőre újabb turnén mutatnak be. Addig is itthon megjelent a Kistehén melankolikus arcát tükröző új lemez, az Ember a fán.

Vagyis úgy tűnik, a tengeren túl is vevők a Kistehén muzsikájára. Kollár-Klemencz László úgy gondolja, azért, mert sikerült olyan egyedi zenét létrehozniuk, amely magyar gyökerekből és kelet-európai kulturális környezetből táplálkozik, mégis olyan a zenei nyelve, amelyet mindenhol megértenek. Többektől kapta azt a visszajelzést, hogy megragadta őket a zenében egyszerre hallható vidámság és melankólia. Amelyet mellesleg kelet-európai sajátosságnak, kuriózumnak tartanak a tengerentúlon.