Joggal hallgathatnak a volt RAF-tagok

A "mozgalomban" megfogadták, hogy a sírig hallgatnak, és most már bírósági papírjuk is van arról, hogy ezt megtehetik. A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság a minap úgy foglalt állást: az egykori Vörös Hadsereg Frakció (német rövidítéssel RAF) három extagjának jogában áll hallgatnia, mivel esetleges "megszólalásukkal" - a szélsőbalos terroristacsoport által elkövetett, de még felderítetlen bűncselekményekben - akár saját magukra tehetnek terhelő vallomást.

A tavaly feltételesen szabadlábra helyezett Brigitte Mohnhauptot, valamint Christian Klart és Knut Folkertset az államügyészség egy több mint harminc éve tisztázatlan gyilkosság kapcsán szeretné szóra bírni. Máig rejtély, hogy 1977 áprilisában Karlsruhéban ki lőtte le az NSZK néhai főügyészét, Siegfried Bubackot.

Monika Harms szövetségi főállamügyész - akár hat hónapig tartó - úgynevezett megtörő őrizettel szerette volna szóra bírni Mohnhauptot és társait. A RAF korábbi "vezető beosztású", a feltételezések szerint minden akcióról pontos ismeretekkel rendelkező tagjai azonban hallgatási jogukra hivatkoztak, és egyben panasszal éltek az ügyészségi eljárás ellen - méghozzá sikerrel.

A Bubackot és a testőreit szállító limuzinra egy piros lámpánál csapott le a motorkerékpáros kommandó, és legalább tizenöt lövést adtak le. A főügyész és két kísérője halálos sebet kapott, a támadók végül egy autóval menekültek el. A stuttgarti bíróság 1985-ben Folkertset, Klart, valamint Günther Sonnenberget bűnösnek találta a merényletben, de már akkor sok kétség merült fel az ítélet kapcsán, mert a vádlottak makacs hallgatása miatt sem lehet pontosan tudni, hogy ki vezette a motort és az autót, illetve ki lőtt.

A megtörő őrizet indítványakor az államügyészség abból indult ki, hogy a RAF "kemény magjához" tartozó Mohnhaupték nem hivatkozhatnak a hallgatáshoz való jogukra, miután a Buback-ügyben már jogerősen elítélték őket. A karlsruhei székhelyű Szövetségi Legfelsőbb Bíróság viszont úgy látta, hogy a Buback-gyilkosság az 1977-es merényletsorozat részét képezi, így Mohnhaupték a Jürgen Ponto, a Dresdner Bank elnök-vezérigazgatója elleni gyilkosságban vagy egy fegyverbolt ellen elkövetett, véres lövöldözésig fajult rablásban is terhelő vallomást tehetnek magukra. A hírhedt trióból egyedül Klar ül még börtönben, az ő esetében a büntetési időt meghosszabbították volna, míg Folkerts és Mohnhaupt újra rács mögé került volna.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.