A kisgyermekes szülők szót fogadtak, a játszótéren azóta sem kell szemétben gázolni. Amiből az a tanulság, hogy az amerikaiakkal lehet normálisan beszélni. Másrészt persze dehogy lehet. A republikánus John McCain part menti olajfúrásokkal harcolna a mostanában itt is ütős, bár európai szemnek még mindig irigylésre méltó benzinár ellen. A szakértők azt mondják, ez tíz év múlva hozná meg az első, akkor se túl látványos eredményeket. A demokrata párti Barack Obama ellenben, nyilván az olajlobbi elleni kíméletlen harc jegyében több pénzt kapott az Exxon, a Chevron és a BP vezetőitől és alkalmazottaitól, mint ellenfele, aki szerinte az olajipar zsebében van. De ez mind nem érdekes, mert szenzáció robbant a vihar előtti csendben. A demokrata párti előválasztáson a harmadik helyen végzett John Edwards két évvel ezelőtt megcsalta a feleségét, úgyhogy egy darabig erről szólt minden hír - már amelyik nem az olimpiáról vagy Grúziából érkezett.

Az USA bonyolult, soknemzetiségű, dinamikusan változó ország. Ami igaz volt négy esztendeje, ma már nem feltétlenül az. Itteni éveim során például a spanyol ajkúak létszámban megelőzték a feketéket, ma ők a legnagyobb kisebbség. Pedig a hivatalos statisztikákba nem is számít bele a 11-12 millió illegális latin-amerikai bevándorló. Florida, Texas, Kalifornia és Új-Mexikó egyes térségeiben már többségben vannak az angolszász fehérekkel szemben, akik egyes városokból már inkább elköltöznek, de nem akarnak megtanulni spanyolul.

A lakosság hagyományosan a két óceán partvidékén koncentrálódik, de az elmúlt időszakban sokan költöztek innen a gazdaságilag feltörekvő Arizonába, Nevadába és Coloradóba. Bár a választásokon hagyományosan aktívabbak az angolul beszélők és az idősebb generációk, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a spanyol ajkúak messze a leggyorsabban reprodukálódó csoport, a családokban rengeteg a gyerek és a most majd először választó fiatal. Másrészt a társadalmi mobilitás is a fiatalok körében a legerősebb, tehát az ország belsejébe költözők zöme is harmincon aluli, aki az eddigi megbízhatóan konzervatív államokba is hozza magával a részben életkorából, részben korábbi környezetéből eredő liberalizmust. Mindezt csak annak az érzékeltetésére hoztam föl, hogy Amerikához nem lehet csak úgy, általában "érteni", egy ilyen hatalmas, összetett és gyorsan változó országot inkább csak figyelni lehet. Egy példa: a Republikánus Párt 1996-tól 2006-ig a törvényhozás mindkét házát ellenőrizte, és George W. Bush elnökségétől abszolút hatalmának legalább két évtizedre történő bebetonozását remélte. A dolgok jelenlegi állása szerint ennek könnyen pont a fordítottja következhet be: a jobboldal teljesen kiszorulhat a hatalom sáncai mögül, és újra kell építenie, modernizálnia magát ahhoz, hogy egyszer majd újra birtokon belülre kerülhessen.

Ha augusztus elején lettek volna a választások, Obama fölényesen nyert volna. Nem is csak azért, mert a korábbi bizonytalankodásai után az országos felmérésekben megint a statisztikai hibahatár fölötti, jelentős előnnyel vezetett. Amerikában nem országos választás van, az ötven tagállamban (plusz a főváros) külön-külön kell nyerni, a győztes megkapja az összes ottani elektort, és ennek alapján hirdetnek eredményt. Obama nyerésre állt valamennyi államban, ahol 2004-ben John Kerry győzött (akkor az elektoroknál 286:252 lett a végeredmény a leadott szavazatokból 2,5 százalékkal többet szerző George W. Bush javára), plusz még Iowában, Nevadában és Új-Mexikóban. A három állam tizenhét elektori szavazata pont elég ahhoz, hogy megforduljon az állás, ugyanis 269:269 arányú döntetlennél a mostani képviselőház döntene, ahol stabil a Demokrata Párt többsége. De Obama vezetett a 9 elektort adó Coloradóban és a 20 vokssal rendelkező Ohióban is. A kicsiny New Hampshire kivételével négy éve az összes mostani "bizonytalan" állam Bushra szavazott, ami azt jelenti, hogy McCainnek szinte minden kétséges csatát hoznia kellene a győzelemhez.

Csakhogy a szavazás nem augusztus elején volt, hanem két és fél hónap múlva lesz, addig még rengeteg változás lehetséges. Ezt egy friss közvélemény-kutatási eredmény is jelzi, eszerint McCain átvette a vezetést. Minek is köszönhető? Például ott van a grúz-orosz konfliktus, amely inkább a külpolitikában és különösen a Moszkvával szembeni kemény nyilatkozatokban sokkal tapasztaltabb McCainnek kedvez. Minden nemzetbiztonsági "esemény", így egy terrortámadás, de akár egy durva iráni nyilatkozat vagy pakisztáni hatalmi vákuum is a konzervatívok malmára hajtja a vizet. Ezzel szemben minden rossz gazdasági hír a jelenlegi elnök pártját sújtja. Bush támogatottsága négy hónapja nem tud kimozdulni a 32-33 százalékos mélypontról. Talán majd most, hogy visszahúzódóban az olaj ára, és erősödik a dollár.

A hazai tapasztalatok fényében érdemes egy pillantást vetni a két elnökjelölt kampányának valóságtartalmára. Annyi tapintatosan is elmondható, hogy nem bontják ki a valóság minden szeletét. McCain például úgy tesz, mintha száz éve támogatná a kontinentális talapzat olajkincsének kiaknázását, pedig környezetvédelmi kifogásokat hangoztatva nyár elejéig ugyanúgy ellenezte, mint Obama. A republikánus tévéhirdetések nem átallják a demokrata párti jelöltre kenni a benzin magas árát, mondván, ő tehet róla, mert nem szavazta meg a tengeri fúrásokat. Pedig Obama csak egy hang a száztagú szenátusban, ott is csupán 2005 óta van jelen. Ráadásul az olaj ára egészen más, részben Bush politikájával összefüggő okok miatt szökött az egekbe, nem sok hatással volt a folyamatokra, hogy az amerikaiak hol fúrnak és hol nem. McCain energiaprogramjának másik sarkalatos pontja, hogy 2030-ra meg kell duplázni az amerikai atomerőművek számát, 45 új reaktort kell építeni. Ez atomenergetikai szakemberek szerint teljes képtelenség. Irdatlan beruházást igényelne, és lehetetlen vállalkozás új helyszíneket találni, mert a közvélemény a legtöbb államban hevesen ellenzi az engedélyek kiadását. Akkor már inkább Obamának van igaza: ha az amerikaiak rendesen felfújnák kocsijaik kerekeit, azonnal megtakarítanák az üzemanyag 3-4 százalékát. Különben évi 21 milliárd dollárt irányoz elő a szénhidrogéneket kiváltó technológiákra, megújuló energiaforrásokra és a középületek fűtésének-hűtésének takarékosabbá tételére. Ez messze nem elég, viszont most kerülnie kell a túlköltekezés látszatát. A republikánusok, miután Bush a Clintontól örökölt többlet helyett rekordösszegű, 482 milliárd dolláros költségvetési deficitet hagy utódjára, lelkiismeret-furdalás nélkül ismételgetik, hogy Obama elnökként szórná az adófizetők pénzét.

A jó másfél éve folyó elnökválasztási kampány fő kérdése most is ugyanaz, mint az induláskor volt. Mekkora változást akar Amerika? A Demokrata Párt szavazói nagyot, ez döntött Obama mellett Hillary Clintonnal szemben. A középosztály részesedése a nemzeti jövedelemből a hetvenes évek közepe óta nem nőtt, sőt Bush idején kifejezetten csökkent. A házaik, az autóik és a tévéik persze nagyobbak lettek, ám az amerikai gazdasági növekedés valódi haszonélvezői a gazdagok, miközben a reálbérek stagnáltak, vagy akár valamelyest vissza is csúsztak. Most, hogy megugrott a benzin, a gáz, a villany és az élelmiszer ára, az egekbe szöktek az egészségügyi ellátás díjai, a patikaszámlák és az egyetemi tandíjak, egyre több amerikai fordul el az Európában neoliberálisnak, itt konzervatívnak mondott gazdaságpolitikától. Bár itt eddig nem volt divat, újra elkezdtek várni valamit az államtól: fékezze meg az árrobbanást, védje meg a jelzálogválság áldozatait, regulázza meg szigorúbban a bankokat és a nagyvállalatokat. Ez a folyamat Obamának kedvez - bár azt gyakorlatilag senki sem tudja, pontosan mit tenne a Fehér Ház lakójaként.

Mindenesetre azt ígéri, hogy az évi 250 ezer dollárnál is nagyobb összjövedelmű családoktól visszavenné a 2001-es és 2003-as adócsökkentést, 15-ről 25 százalékra emelné a tőkenövekedés adóját, ellenben minden személynek ötszáz, illetve minden családnak ezerdolláros új adóengedményt adna. Ez alapvetően a szegényebb és a középső rétegeknek kedvez, ellentétben McCain javaslataival. Ő mostani formájában véglegesítené az adócsökkentést. (Ezek révén 2004-ben a multimilliomos Dick Cheney alelnök családja 420 ezer dollárral járt jobban, ami kereken 350 átlagos háztartás együttes adókedvezményének felelt meg.) 35 százalékról 25-re csökkentené a cégek nyereségadóját, ellenben nem zárja ki a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási adó emelését. Obama mindenkire kiterjedő egészségbiztosítást akar - elsősorban anyagi ösztönzők révén, de ha Hillary Clintonnak adja az egészségügyi tárcát, lesz ez a javaslat még radikálisabb is. McCain kitart a klasszikus republikánus álláspont mellett: az egyéné a döntés felelőssége, hogy köt vagy nem köt egészségbiztosítást. (Mintha ez minden esetben a puszta szándékon múlna.) Obama javaslatai egy új, szociálisan érzékenyebb Amerika irányába mutatnak, McCainé a mostani árnyalatnyival javított kiadására utalnak.

Talán furcsa, hogy egy ilyen hosszú, az amerikai választásokkal foglalkozó cikkben csak most esik szó Irakról, de az a helyzet, hogy aligha a háború lesz majd a döntő kérdés. A következő napokban-hetekben a Bush-kormányzat alighanem beleegyezik abba, hogy 2009 nyarára eltűnjenek a nagyvárosok utcáiról az amerikai járőrök, és 2010 végére kivonják Irakból az összes harcoló alakulatot. Ennek kapcsán a Fehér Ház nyilván be fogja majd jelenteni (a 2003-as, emlékezetes, az Abraham Lincoln repülőgép-hordozón tartott diadalünnep után másodszor) a háború győzelmes végét. McCain azt fogja mondani, hogy mindez az általa kezdettől helyeselt, bezzeg Obama által ellenzett, 2007. januári létszámnövelés következménye. A demokrata párti jelölt pedig ki fog tartani amellett, hogy az egész megszállás fölösleges és rossz ötlet volt, Szaddám Huszeinnek az égvilágon semmi köze nem volt a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokhoz, ellenben Afganisztánban még mindig a talibánokkal és az al-Kaidával kell háborúzni, mert Bush Irakra koncentrált. De Amerikát ez az egész már nem nagyon érdekli. Az iraki tanulságot levonva megint az a nézet kap majd erőre, hogy - persze Afganisztánt leszámítva - nem helyes mindenhová amerikai katonákat küldeni, pláne nem magukban, valódi nemzetközi koalíció, illetve az ENSZ BT támogatása nélkül. A világmegváltó neokonzervatívok már a második Bush-terminus elején kiszorultak a politikából, és a következő egy-két évtizedben aligha térnek vissza.

Az előző hetet Obama a Hawaii-szigeteken vakációzva töltötte. Hétfőtől azonban, mint a maratoni táv utolsó kilométerén, amikor már látszik az olimpiai stadion kapuja, új lendületet vett a kétfős mezőny. A Demokrata Párt augusztus 25-28. között Denverben, a Republikánus Párt szeptember 1-4. között St. Paulban tartja elnökjelölt-állító konvencióját.

Washington, 2008. augusztus