Feltalálónkat időről időre felbőszítette és cselekvésre ingerelte a tudat, hogy a kormány inaszakadtáig emeli az árakat, fulladásig szűkíti a létfeltételeket, a nép meg tehetetlenül tűri ezt. Nem tud válaszolni, csak olyan eszközökkel, mint a sztrájk, a tüntetés meg a zavargások, amelyek után rendesen marad minden a régiben.

A lakás legkisebb helyiségében töltött félórák során, a napi sajtó segítségével jutott el végül a felismerésig. Először arra gondolt, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, az áremelés elleni hatékony önvédelem lehetőségének hiánya miatt. Ám egy ízben, ahogy dolga végeztével meghúzta az öblítőtartály fogantyúját, egy gondolat cikázott át az agyán.

Ha eleve megadjuk magunkat, és a készen kapott víztartályra hagyatkozunk, alkalmanként tíz liter vizet is elpocsékolunk arra, amire talán a fele is elegendő lenne. Tehát a spórolás, ez a nép igazi fegyvere.

Azt kell csak műszakilag megoldani, hogy a víz mindössze addig folyjon, ameddig kell, ameddig a lehúzó aktiválva van. Az így keletkező megtakarítást növeli az inkriminált helyiség ritkább használata is, miután az áremelések hatására csökken az élelmiszer-fogyasztás is.

A feltaláló rövid három hónap alatt elkészült a prototípussal, hat hónap alatt a szükséges engedélyeket is beszerezte. A tartályok átalakítása alig fél órát vett igénybe egy készen kapható szelep beiktatásával. Úgy döntött: először is a szülővárosát segíti meg a sikerre ítélt találmánnyal. A legnagyobb lakótelepen kezdte. Az első nap tíz helyen adta elő törekvése lényegét, nyolc helyen sikerült rávenni a lehetséges megrendelőket arra, hogy együtt szidják vele az áremelőket. Egy helyen egyhetes gondolkodási időt kértek, egy helyen aztán szerelhetett is: az anyósáéknál a lakótelep túloldalán.

Anyósára nem panaszkodhatott, már harmadnaptól tucatjával szállította a kötélnek állókat, akiknek saját átszerelt szerkezetén mutatta be az újdonság mibenlétét. És az üzlet beindult. Sőt! Utóbb a lakótelepen szinte polgári engedetlenségi mozgalommá terebélyesedett. Mindenki víztakarékos öblítőtartállyal akart borsot törni a hatalom orra alá. Lánya otthagyta a városi könyvtárat, az eleinte búvópatakként, majd futótűzként terjedő vállalkozás diszpécsereként vette föl a megrendeléseket, és mobiltelefonon adta tovább úton lévő apjának és munka nélkül volt fitestvéreinek. A városi vízműnél meg értetlenkedve álltak a vízfogyasztás jelentős csökkenése előtt.

Aztán szép lassan telítődött a piac. Pedig mindent megpróbáltak. A reklám valahány fajtáját, a kártyanaptártól a gigaposzterig. Mellette kedvezményes akciók sokaságát. Hiába. Szerencsére a lányt visszavették a könyvtárba. Ruhatárosnak, mondták a népek, amíg sűrűn nyelt könynyek között a nagy autókat kisebbre nem váltották, vécésnéninek suttogták, amikor már ez is megtörtént. De ez legalább fix volt. Ebből fizethették az évekkel korábbi máltai nyaralás részleteit.

A feltaláló ezekben az időkben már hajnalban beült a fajanszot felesége unszolására felváltó porcelánülőkére - mindenkinek ilyen van, aki valamit is ad magára -, és várta az ihletet. Mi mást tehetett. Rajta már az áremelések kormánycsomagjai se segítettek, a megemelt vízdíjakkal sem. Ráadásul a gyártók is észbe kaptak, és tíz év után víztakarékos típussal rontották az esélyeit.

Bánatában újsághegyeket rágott át a porcelánkagylón üldögélve, de most ez se hozott eredményt. Aztán egy nap, váratlanul, állandó dugulásra panaszkodva, becsöngetett hozzájuk a legjobb kuncsaftok közé tartozó szomszéd, aki szerint a korlátozott öblítővízadagok mellett a lefolyócső nem tisztul megfelelőképpen.

A feltaláló arca felderült. Azonnal átlátta, hogy mi a teendő. A dugulást elemésztő drága kémiai szerek használata helyett egyszeri olcsó beruházásként hatásfokozó szelepet kell beépíteni a tartályba! Már hívta is két fiát. Azok felajzva jöttek haza a nagyanyjuknál kialakított referenciaüzemből, ahol véletlenül a régi szelepet tették vissza, fordítva.

És láss csodát: a szerfelett megnőtt öblítő adagok a vízesés robajával és sebességével mostak alá mindent, ami a csőrendszerben az útjukba került. Az üzlet - amelybe a sokat látott szomszédot is bevették - ismét beindult.

A városi vízműveknél álltak csak értetlenül a jelentősen megnőtt vízfogyasztás előtt.

Az első nagyobb értékű vízszámlákat követően azonban eltűnt a varázs, csapatostul jelentkeztek a panaszosok a feltalálónál, aki most is tudta, mi a feladata. Spórolni, megint csak spórolni.

Ki kell iktatni tehát a vízhasználatot nagymértékben növelő szelepet. Ez jelentős megtakarítást hoz. Ráadásul minden úgy folyik tovább, mint eredetileg.

(Lejegyezte: Kőváry E. Péter)