De már nem is csak a hízott állatok vágásával és feldolgozásával foglalkozó kétszáz dolgozóról van szó.

Az összes munkahely veszélybe került: a raktárakban egyre nő a készlet, mert a cég legnagyobb piacát jelentő német és osztrák kereskedelmi láncok visszamondják a megrendeléseiket. Az ok: a Négy Mancs nevű, bécsi székhelyű, magyarországi irodával is rendelkező állatvédő szervezet tiltólistára tette a Hungeritet, mint amely cég állatkínzással állít elő élelmiszert. A Négy Mancs a baromfitermelőknél a libamáj előállításához alkalmazott libatömést tartja állatkínzásnak. Kampányuk hatására a német nyelvterületen a Hungerit egyéb termékeit is levették a polcról az áruházláncok. Ha bezár a gyár, összesen 1500 munkahely vész el Szentesen és a környékén.

A szentesieket különösen az ütötte szíven, hogy a Négy Mancs magyarországi munkatársai nem voltak hajlandók részt venni a gyár munkásgyűlésén. Sőt nem állnak szóba Magyar Józseffel, a cég vezérigazgatójával sem. Elérték, hogy az FVM által szervezett egyeztető tárgyalásokról kizárják a vezérigazgatót. Sokat vártak az augusztus 18-ára tervezett tárgyalástól, amelyet azonban egy rövid, ultimátumszerű levélben lemondott a Négy Mancs budapesti irodája, és azt közölték: csak írásban hajlandók tárgyalni a szentesiekkel.

Gránicz Lajosné 37 éve dolgozik a szentesi gyárban.

- Elvégeztem a közgazdasági szakközépiskolát, és üzemírnoknak kerültem az akkori Barneválba. Akkor mentem férjhez, albérletben laktunk. Átkértem magam fizikai munkára, mert úgy többet fizettek. Később beiskoláztak a cégnél működő szakmunkásképzőbe. Jártam Szegedre, élelmiszer-ipari szaktechnikus végzettséget szereztem. Meghalt a férjem, egyedül élek. Még mindig fizetnem kell a hitelt. Itt az átlag nettó bér 80-90 ezer forint. Kapunk étkezési utalványt, mozgóbért, karácsony előtt pedig körülbelül egyhavi fizetésnek megfelelő hűségpénzt. De a legfontosabb, hogy eddig biztonságot jelentett a Hungerit. A mai világban már alig van ilyen munkahely.

- Ha elbocsátják, hová tud elmenni?

- Öt évem lenne a nyugdíjig, de a korom miatt engem már sehová sem vennének föl. Itt legfeljebb napszámra tudnék elmenni a fóliába, de ott is csak idénymunka van, amelyből nem lehet egész évben megélni, rezsit, járulékot, hiteltörlesztést fizetni.

Körmendi Gergőnek az édesanyja is a szentesi baromfi-feldolgozó munkása volt.

- Azért jelentkeztem az élelmiszer-ipari főiskolára, mert úgy láttam, biztos megélhetést nyújt ez a vállalat: eltartja Szentest és a környékét. Édesanyám tudott itt annyit keresni, hogy fizesse a szegedi taníttatásom költségeit. Élelmiszer-technológus mérnökként végeztem, próbaidő után tartottak itt. Öt és fél éve üzemvezető vagyok. Ha megszűnik az állásom, a környékről is el kell mennem, hiszen nem találok munkát. Szegeden is kevés a lehetőség, onnan is inkább ide járnak élelmiszeripari szakemberek. Jelentős hitelem van, a lakásomra és a kocsimra is.

Az utóbbi években szinte kicserélődött a szentesi Hungerit-gyár eszközállománya - állítja Krausz Jánosné, az üzem szakszervezeti titkára.

- Munkásdinasztiák dolgoznak itt, akik olyan értelemben is magukénak érzik a gyárat, hogy elfogadták, amikor a béremelésre is költhető összeget fejlesztésre fordította a cég - mondja a szakszervezeti vezető. - Megértették az emberek, hogy fejleszteni kell. Azt mondták: inkább jöjjön hét szűk esztendő, de ne éljük fel a jövőt. Inkább kapjunk kisebb béremelést, csak maradjon talpon a cég, mert mindenkinek ez ad megélhetést. És tessék, most ez lett belőle! Az fáj a legjobban, hogy miközben a Hungerit kompromisszumkész, több felajánlást is tettünk, a Négy Mancs azonban szóba sem áll velünk. Nem érdekli őket, hogy csak itt, ennél a vállalatnál másfél ezer családot tesznek tönkre.

Nemcsak a Hungeritnél dolgozó emberek egzisztenciája került veszélybe, hanem azé a legalább 500-600 családé is, amelyek a Dél-Alföldön baromfitartásból, libatömésből élnek. Békés megye déli részén, ahol a legerősebb hagyományai vannak a baromfinevelésnek, több kistérségben is a 30 százalékhoz közelít a regisztrált munkanélküliség - a tényleges állástalanság azonban az 50-60 százalékot is eléri.

- Körülbelül 3,5 millió különböző korú liba van kinn a termelőknél - mondja Papp Lajos, a termelés integrációjával foglalkozó Komlósi Lúd Kft. ügyvezetője. - Nem lehet tudni, mi lesz velük, ha augusztus végén le kell állítani a vágást Szentesen. A termelőknek benne áll a pénzük a takarmányban, tele vannak hitellel, amit a telepeik kiépítésére vagy korszerűsítésére vettek fel.

A Magyarbánhegyesen működő baromfitelep vezetője, Kreizinger Ferenc mondja:

- 2002-ben korszerűsítettük a telepet. Tizenöt évre vette föl a cég a hiteleket. Ezenkívül kaptunk támogatást az FVM, a Sapard és az EMVA keretéből - ezeket valószínűleg vissza kell fizetni, ha nem tudjuk fenntartani a tevékenységünket - magyarázza a telepvezető.

A magyarbánhegyesi telep tizenöt embert tart el. Nevelnek és tömnek is libát. Kilenchetes korukig hatalmas ólakban tartják a növendék libákat. Számítógép vezérli a szellőzést, és az állatok kijárnak a szabad levegőre. A tömés voltaképpen kényszertáplálás: egy 20 centis, rugalmas gumicsövön keresztül számítógép által adagolt táplálékot juttatnak az állatok tápcsatornájába. Magyarbánhegyesen ezt francia gépekkel végzik.

- Ha megszűnne a tömés, a tizenöt közül tíz embert azonnal el kellene küldeni - mondja Kreizinger Ferenc, aki arról is beszél, miért romlott a foglalkoztatási helyzet a mezőgazdaságban.

- Battonyán megkérdeztek egy kisgyereket, mi szeretne lenni, ha megnő. Azt felelte: közmunkás. Errefelé sok gyerek már úgy nő föl, hogy azt látja a szülein: őnekik ennyi jutott; álmaik netovábbja, hogy közmunkások lehessenek.

A téeszek megszűnése tömeges állásvesztést hozott. A rendszerváltozás után a növénytermesztés sokkal jövedelmezőbb lett, mint az állattenyésztés. A növénytermesztők nagy területen, korszerű gépekkel, kevés alkalmazottal dolgoznak, sok földalapú támogatást kapnak. Az állattenyésztés kevésbé jövedelmező, viszont jóval több embernek ad állandó munkát. A baromfitartás sokféle formája közül a tömés viszonylag sok embernek ad megélhetést. Foglalkoznak vele családi keretek közt és nagyobb vállalkozásoknál egyaránt.

Kreizinger Ferenc és Papp Lajos szerint nem betiltani, hanem szabályozni kellene a liba- és kacsatömést. A magyarbánhegyesi telep példája bizonyítja, hogy sokat lehet javítani a tartási körülményeken, a tömés technikáján. Manipulatívnak tartják a Négy Mancs kampányát, amelyben az emberek tájékozatlanságát kihasználva állítják például, hogy 50 centiméteres vascsővel tömik az állatokat, amely felsérti a nyelőcsövüket; hogy folyamatos stresszben élnek az állatok; hogy tömeges az elhullás.

- Elhitetik az emberekkel, hogy az állattartók barbár, ostoba állatkínzók - mondja Keizinger Ferenc, aki így folytatja: holott, aki az állatokból él, tudja, hogy csak akkor lesz jövedelme, ha megfelelően bánik velük. Ha elpusztul a liba, akkor nemcsak jövedelme nem lesz az állattartónak, hanem a takarmányra, ólra, energiára költött pénze is elvész. Nem 50 centis vascsövet, hanem 20 centis, rugalmas tejgumi csövet alkalmaznak. A stresszhormon mennyiségét mérni lehet - megfelelő tartási körülmények között nem stresszesek az állatok. A máj növekedése pedig nem kóros folyamat, ahogyan állítják. Ha megszűnik a tömés, akkor az állat mája visszaalakul korábbi formájára.

- Mi abban gondolkodunk, hogy olyan állatjólétet teremtsünk, amibe nem tudnak belekötni - mondja Kreizinger Ferenc. - Aki ennek nem felel meg, azt ki kell zárni a termelésből, de nem az a megoldás, hogy az egész termelést fölszámolják.

Kitérünk arra is, milyen hatással voltak a baromfiágazat korábbi botrányai a termelők helyzetére. Két durva sokk is érte a termelőket: először a Hajdúbét, majd a Carnex-csoport bukása. Mindkét esetben többmilliárdos veszteséget szenvedtek a baromfitartók, akiktől átvették az állatokat, de nem kapták meg az árát.

- Pénzügyi befektetők kezébe kerültek a nagy feldolgozóüzemek, és a rövid távú pénzügyi logika szerint működtették őket - mondja Kreizinger Ferenc. - Amikor ezek a hatalmas vállalatbirodalmak bebuktak, akkor a termelők nem kapták meg a leadott baromfi árát. Többen öngyilkosok lettek abban az időben, de arról semmit sem tud a közvélemény, mekkora kárt okozott a szükséges fejlesztések elmaradása.

Azokat a termelőket, akik a Hajdúbét és a Carnex-csoport botrányos összeomlása után még mertek baromfitartással foglalkozni, idővel maga köré gyűjtötte a Hungerit, amely teljesen más filozófia szerint működött, a saját dolgozóinak és a beszállítóknak is hosszú távú biztonságot próbált teremteni. Talán éppen emiatt sérti a léte és piaci jelenléte valamilyen rivális gazdasági csoportok érdekeit. Mivel piaci eszközökkel nem tudják tönkretenni, megpróbálják az állatvédelem humánus érzelmeire hatva ellehetetleníteni.

A Négy Mancs munkatársait emlegetik Újkígyóson is, ahol családi vállalkozások sokasága él libatömésből.

- Négymillió forint hitelünk van - mondja újkígyósi házában Bánszki László. - A libaólak felújítására vettük föl, de ha betiltják a tömést, akkor nem tudom miből fizetni a részleteket. A házunkat is elárverezheti a bank, mert fel kellett ajánlani fedezetként.

Piti László és felesége szintén a libatömésből élnek.

- Ha ez a lehetőség megszűnik, akkor mi is sorba állhatunk segélyért az önkormányzatnál - mondja a férfi. A koruknál fogva őket sem vennék már fel semmilyen munkahelyre, ám a gyerekeik még tanulnak. Ha megszűnik a jövedelem, nem lesz miből tovább taníttatni őket.

Megkérdem, nem tudnának-e a Négy Mancs javaslata szerint a tömésről áttérni például a húslibanevelésre.

- A húslibának egészen más férőhely kell, ahhoz új, több millióba kerülő telepet kellene építeni a külterületen, miközben még a tömőházra fölvett hitelt sem fizettük ki - mondja Bánszki László.

- Azt is javasolta a Négy Mancs, hogy át kellene képezni önöket valamilyen más szakmára - jegyzem meg.

- Nekem kozmetikus a tanult szakmám - válaszolja Bánszkiné -, de azért tértem át a libatömésre, mert ahol nincs elég jövedelem, ott a legjobb szakmával sem lehet megélni.

A Hungerit dolgozói és a Békés megyei állattartók biztosak abban, hogy a Négy Mancs kampánya külföldi - feltehetőleg osztrák és német - érdekcsoportokat szolgál. Ezért nagyon szeretnének a Négy Mancs budapesti irodájában dolgozó magyar alkalmazottak szemébe nézni, mert úgy vélik, nincsenek tisztában azzal, mit cselekszenek.

- Miközben városok sokasága versenyez azért, hogy hozzájuk települjön egy gumigyár, és legyen valamennyi állás, néhány ember egy-egy jobb fizetésért több ezer másiknak az életét teszi tönkre - mondja beszélgetésünk végén Bánszki László.

Írásban feltett kérdéseinkre a Hétvége rovatunk lapzártájáig nem válaszolt Gergely Zsófia, a Négy Mancs Alapítvány programvezetője. A szervezet korábbi válaszaiból az derült ki, hogy átképzésben, illetve a hízottállat-tartás beszüntetése után az istállós és szabad tartású technológia bevezetésében látnának megoldást. Az érintettekkel nem kívánnak találkozni, a Baromfi Terméktanács és az FVM képviselőivel egyeztetnek - szóban vagy írásban.