Szilvásy újabb intézkedést ígér az újraindított kuruc.info ellen

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) továbbra is minden törvényes  eszközzel fellép a kuruc.info honlap működtetése ellen - közölte  Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok  irányításáért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-vel pénteken. Közleményében a miniszter emlékeztetett rá: az újra megjelent kuruc.info "nem változott, tartalma továbbra is kihívóan  jogsértő", "változatlanul jogsértő cselekedetekre, erőszakos  alkotmányellenes rasszista akciókra, közszereplők személyiségi  jogainak megsértésére buzdít".

"Mint korábban, most is világossá akarom tenni: a Magyar  Köztársaság más szerveivel együtt, velük karöltve az NBH továbbra is  minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel határozottan fellép a  kuruc.info ellen. Ez nemcsak joga, hanem a nemzetbiztonsági törvény  értelmében feltétlen kötelessége is" - fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: "a gyűlöletet, a jogellenes cselekedeteket hirdetők  nem takarózhatnak a sajtószabadsággal, mert ez a jog nem illeti meg  azokat, akik megfélemlítő akciókat, sőt merényleteket is  lehetségesnek tartanak, akik el akarják lehetetleníteni az állami  szervek működését, továbbá napról napra megsértik a magyar  állampolgárok alapvető személyiségi jogait".

A miniszter szerint a kuruc.info július 5-ei leállítását "a  hazai kormányzati szervek, az amerikai szervek, magyar és amerikai  demokratikus jogvédő szervezetek együtt érték el, ami jelentős siker  volt" és a jövőben is fellépnek a honlap működtetése ellen.
Ugyanezt ígérte csütörtökön Draskovics Tibor igazságügyi és  rendészeti miniszter is a kormányszóvivői tájékoztatón. Draskovics  Tibor is sikeresnek nevezte, hogy egy ideig nem üzemelhetett a  kuruc.info honlap.

A szélsőséges eszméket hirdető portál néhány napja újra elérhető. Az MTI úgy tudja, hogy a honlapot ismét egy amerikai szerverről, a New Jersey állambeli Cliftonból működtetik.

Draskovics Tibor július 21-én közölte, hogy a magyar hatóságok kérésére hallgattatták el az Egyesült Államokban a kuruc.info  portált. Sajtóhírek szerint akkor azt mondta, a magyar szervek két héttel korábban kérték az amerikai hatóságokat, hogy intézkedjenek a két ország között fennálló jogsegélyegyezmény értelmében.

A lap betiltását egy éve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is kezdeményezte, akkor az amerikaiak arra hivatkozva utasították el a  magyar kérést, hogy nem sérthetik meg a szólásszabadságot.

Szilvásy György titokminiszter 2008. augusztus elején a Magyar Narancs című hetilapnak úgy nyilatkozott, hogy   a hazai kormányzati és az amerikai szervek, az amerikai  nagykövetség, illetve az ottani magyar szervezetek, a közvélemény  közös érdeme a kuruc.info honlap megszűnése. Szerinte az ügyben az  győzte meg az amerikai hatóságokat, hogy a magyar fél második  nekifutásra már terrorfenyegetésre utaló bizonyítékokat tudott  bemutatni.

A kuruc.info leállításáért Teleki László romaügyekért felelős  miniszterelnöki megbízott köszönetet mondott az April H. Foley  budapesti amerikai nagykövetnek.

A hírportált 2005 végén regisztrálták az arizonai  Scottsdale-ben. A honlap forgalma idén július 5-én Dallasban szakadt  meg először, miután lekapcsolták a főszerverét, aztán sajtóhírek  szerint Németországból küldte hibaüzeneti jelét.

Néhány nappal később a honlap egy Arizona állami szerverről újra  indult, de az amerikai hatóságok újra lekapcsoltatták azt. Az oldal  többször buzdított tüntetésekre, etnikai, társadalmi csoportok  elleni fellépésre és közzétette a 2006 őszi zavargásokban eljáró  bírók személyes adatait, valamint több közszereplő, újságíró fotóját, lakcímét és telefonszámát.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.