Augusztus 20 délután. Kis magyar panoptikum a főváros. Van minden. Van ősmagyar játszóház a Parlament

előtt (milyen megfelelő helyszínválasztás). Van vakmerő sportrepülők versenye a Duna felett. Van kenyérsütés. Fogy a lufi és a „nagymagyarország” minden formában. Sok az ember mindenfelé. Kóborolva keresik az ünnepet a magányos tömegben! Panem et circenses? Este tűzijáték!

De mit is ünnepelünk? Államalapításunkat. Mi Magyarország polgárai (magyarok, MAGYAROK és nem magyarok). Arra emlékezünk, hogy itt maradtunk, államot alapítva a Kárpát medencében, másokkal, akik ide kerültek. Rácsodálkozunk, hogy nem mentünk tovább Nyugatra. Hogy középre kerültünk. Két tűz közé gyakran (mindig?). Bizánc és Róma közé. A tatárok és a keresztény államok közé. Az oszmánok és a Habsburgok közé. A Cár és Napóleon közé. Tőlünk levál(asztot)t új államok közé. Szovjet Oroszország és a Náci Németország közé. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közé. El tudunk képzelni jobb helyet is, de hát ez van. Ezt szeretjük, mert ez a miénk!

Hogyan is állunk (Szent) Istvánnal, első királyunkkal. Itt most nem a „nemzeti kirakatra” gondolok, mert ott Ő nehéz vértes lovon koronával, karddal, jogarral és palásttal jelen van. A Szent Korona, amit Ő mai formájában soha nem viselt, önálló életre kelt. István műve látszólag beteljesedett. Állama van a Magyarnak.
Az állami ünnepen „nyugatos”, keresztyén István, a népünnepélyeken a „pogány”, szittya Koppány a sztár. A játszóházban, (vajon csak ott?) jóval több az íj, mint a keresztes vért, a mai helyszíneken is. István (külső segítséggel) legyőzte Koppányt. De a Nép István népe lett-e, vagy a történelmen át a mába is velünk jött Koppány népe (is). Mi Magyarok felvállaltuk-e, felvállaljuk-e a mindenkori valóság kihívásait, vagy még mindig önnön hajdan (soha?) volt nagyságunkat keressük. Sokan valami öntörvényű, saját ősjogú jussot keresnek még ma is. De István nem csak alkalmazkodott, hanem (nem éppen konszenzussal!) meg is teremtette a magyar államiság alapjait.

Értelmes felvetés-e ma az, hogy István nem jól választotta meg a helyet államunknak? (Egy óceánhoz közeli hely jobb lett volna.) Van-e veleje a gondolatnak, hogy milyen kuriózum lehetne a mai világban a megtartott magyar szittya hit (több asszonnyal)? Lehetne-e (lehetett-e István óta bármikor) realitása a táltosok világának a Rómákkal szemben? Volt-e Istvánnak választása (alternatívája)?

Ha Vajk ma élne, biztosan így (is) megtámadnák: István a hibás. Igaz, hogy István nem volt hibátlan. Biztosan nagy fejedelem lett volna Koppány, de talán nem történelmi véletlen, hogy nem ő, hanem István lett a fejedelem., A KIRÁLY! Biztosan szerepet játszott ebben, hogy Koppány és hívei nem akartak alkalmazkodni az újhoz (mint István, a kereszténységhez, a feudális rendhez!). Ők változatlanságot akartak, rebellióval szálltak szembe az idegen, behurcolt igéivel és világával (Az akkori Európával!) az emberekre, a hagyományra hivatkozva. De István (a Szent) rendet tett. Mert rendnek kell(ett) lenni nálunk. Vajon lehetett volna kiegyezés István/Vajk és Koppány között? A történelmi tény szikár. Koppány darabokban végezte (legalább négyben). Azóta több mint ezer év telt el. A nyereg alól a hűtőbe került a hús. Én magam nagyon remélem, hogy már nem csak erőszakkal lehet rendet rakni. Igaz, erőre ma is szükség van a győzelemhez (annak, aki győzni akar). De még annak is, aki nem akar mindenben csak vesztes lenni!Akárhogyan is, mindennek ellenére is, megmaradtunk. Ha van mit ünnepelni, akkor az maga a megmaradás, fennmaradás, túlélés. Mára itt vagyunk, benne a NATO-ban, az Európai Unióban.

Akárhogyan is érezzük mi magunk, kívülről (Nigériából, Vietnamból, Pakisztánból, stb.) nézve Nyugaton vagyunk. Kapitalizmus van (újra) és a (mai) győztesek oldalán állunk. Nem gyakori helyzet. Mégis valahogy senki sem elégedett. Tudjuk-e, akarjuk-e tudni, miért? Jut-e minden mindenkinek a győzelemből? Tudunk-e megosztozni azon, amink van? Keressük-e elég aktívan a saját és mégis közös utunkat? Tudunk-e, megtanultunk-e különbözni és hasonlítani? Magyarok és nem magyarok István intelmei szerint.

Elég-e azt mondani: István a hibás? (Vagy éppen azt, hogy Ő a SZENT!) Nem elég! Jó-e egyáltalán, ha a hibást keressük a megoldás helyett? Nem jó! Ma is harcolnunk kell a mai koppányainkkal és tatárokkal is. Nincs más lehetőség, mint folyton újra alkotnunk magunkat és igazságunkat. Ha elég bölcsek leszünk, nem lesz szükségünk ehhez sem királyra, sem felnégyelésre. Szövetségeseket keresünk/találunk kívül/belül a folyton változó „világban” ahhoz, hogy Magyarként a jövőben is megmaradhassunk. Itt mai államunkban (és mindenhol) a kinyílva összeszűkült globalitásban. Csak így várhat ránk újabb ezer év. Csak így lehet valódi ünnep ez az augusztusi együttlét mindannyiunknak. Nem elég az Úrra várni. (Főképp, ha tétlen!) Nélküle is tudni kell cselekedni. Csak így leszünk méltó utódai Vajk/Istvánnak az első királyunknak. Gyerünk! Talán még nem késő!

A szerző publicista