Fidesz az indiai beruházásról: "mutyizással" vádolják Gyöngyös vezetését

Az indiai Apollo Tyres Kft. gumiabroncsgyárát a nyilvánosság teljes  kizárásával akarták megvalósítani Gyöngyösön - jelentette ki Pelczné  Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteken Budapesten,  sajtótájékoztatón. Gyöngyösön április végén zárt testületi ülést tartottak, ahol oly módon akarták megkötni a gyárral az előszerződést, hogy a  nyilvánosságot erről nem tájékoztatták - mondta az ellenzéki  képviselő.


Mint kiemelte, a polgármester, a város vezetése és a beruházó  semmiféle kérdésre nem válaszolt a beruházást, a technológiát,  valamint a környezetkárosító hatásokat illetően. A bizottsági ülésen  a beruházó részt sem vett - tette hozzá. Pelczné Gáll Ildikó kitért  arra, hogy a gumiabroncsgyár hatásáról elkészült ugyan egy  tájékoztató dokumentáció, de a titkossága miatt összesen hét  ügyfélfogadási napon tekinthettek bele a gyöngyösi lakosok, szemben  a törvény adta huszonegy nappal. A Fidesz alelnöke úgy fogalmazott,  nyilván oka van annak, hogy az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi  Felügyelőség nem adta ki az engedélyt a beruházás megvalósításához.

Pelczné Gáll Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy a  gumiabroncsgyár vezetősége már a gyöngyösi Fidesz-frakció  népszavazási kezdeményezése előtt azt mondta Újdelhiben, a beruházás  csúszni fog egy évet.

Ezért elfogadhatatlan, hogy a szocialisták és egy szocialista  vezetésű város egy elszalasztott beruházás miatt az ellenzéket, a  Fideszt tegye felelőssé - mondta.

Szólt arról is, hogy a beruházás megvalósításához 45 hektár  földre lett volna szükség, amiből tíz hektár volt meg, a "különbség  magánszemélyek tulajdonában van, amit Bajnai miniszter úr, az ő  elvei szerint, könnyen kisajátíthatónak tekint". Pelczné Gáll Ildikó  hangsúlyozta: Gyöngyösön és környékén a kívánt vízmennyiség sem áll  rendelkezésre, hiszen ezen a területen fokozott a vízbázis védelme,  mert nem elegendő a csapadék utánpótlás.

A gumiabroncsgyár alkalmazott technológiája Indiában nem felel  meg az Európai Unió előírásainak - tette még hozzá.
Arra az újságírói kérdésre, mi az oka annak, hogy több fideszes  vezetésű város is szívesen látná a gumiabroncsgyárat, az ellenzéki  képviselő azt mondta, egy város vezetőjének az a legfontosabb  feladata, hogy munkahelyeket teremtsen.

Egy beruházás helyi, lokális kérdés, előfordulhat, hogy más  földrajzi fekvésű, más helyi adottságokkal rendelkező település  esetén ez a beruházás Magyarországon megvalósulhat - jelentette ki  Pelczné Gáll Ildikó.

Az Apollo Tyres 200 millió euró értékű beruházásának gyöngyösi  megvalósítását ez év januárjában jelentette be Újdelhiben Gyurcsány  Ferenc miniszterelnök. Júliusban a gyöngyösi Fidesz-frakció  népszavazással akarta megakadályozni a projekt megvalósítását;  kezdeményezésének indoklásául a párt egészségügyi és  környezetvédelmi okokra hivatkozott.

A népszavazási kezdeményezést követően az Apollo Tyres múlt hét  csütörtökön visszavonta a gyöngyösi beruházás tervét, és jelenleg új  helyszínt keres a gumigyárnak Magyarországon vagy egy másik európai  országban. A kormány bejelentése szerint a Fidesz az oka annak, hogy az indiai gumiipari társaság visszavonta beruházásának tervét.

Véget kell vetni a licitálásnak - figyelmeztet Polgár szocialista polgármestere

Véget kell vetni a települések közötti licitálásnak az Apollo Tyres gumiabroncsgyár beruházása kapcsán, mert az az elsődleges érdek, hogy Magyarországon valósuljon meg a fejlesztés - jelentette ki az MTI-nek Tóth József szocialista országgyűlési képviselő, a beruházás fogadására elsőként jelentkezett Polgár város polgármestere pénteken. Nagyon örülök, hogy Polgár kezdeményezését sokan követték, mert ez azt jelenti, hogy sok település gondolkodik felelősségteljesen a munkahelyteremtésről - mondta a politikus. Hozzátette: most azonban nem az az érdekünk, hogy egyre csak azt soroljuk, hány magyar város szeretné az Apollo Tyres beruházását, hanem az, hogy a fejlesztés mindenképpen Magyarországon maradjon. Az, hogy a Fidesz vagy az MSZP vezette településen valósul-e meg a beruházás, lényegtelen szempont - jegyezte meg Polgár szocialista polgármestere.


(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.