Marad az Eurosport

Eddig azt gondoltam, az MTV pekingi közvetítése jó. Vagy legalábbis elfogadható. Tehetséges fiatalok mellett a már megszokott hangok, arcok köszönnek vissza egy-egy közvetítés alatt, ami megnyugtató. De amit kedden műveltek, azt nem tudom elfogadni.

Van egy magyar egység, amely az összes hazai sportoló közül szinte egyedüliként toronymagasan esélyes az aranyéremre. A Kovács, Janics kajakpárosról van szó. Tekintve az eddigi szereplésüket, elvárható lenne, hogy élőben láthassuk, ahogyan az előfutamban mindenkit legyőzve jutnak be a döntőbe. Ám ez az egyszerű feladat nem sikerül az MTV-nek. Délben, amikor kezdődik a futam, az m1 épp Híradót ad, utána pedig a mindig mosolygó Szántó Dávid közli, hogy most akkor szoríthatunk a kajakosoknak, jön a közvetítés. Ami persze nem élő, de erről szó sem esik, csak sunyin leveszik az "élő" feliratot az MTV-logó alól.

Kár, hogy közben az Eurosporton már régen vége az egésznek, a német kommentátorok is elismerően nyilatkoznak a magyarokról, akik simán nyerik az előfutamot. Még szerencse, hogy van egy csatorna, ahol élőben nézhetjük a legnagyobb magyar aranyesélyeseket. Az, hogy ez miért nem a magyar közszolgálati adó, mely több mint évi 30 milliárd forintból működik, rejtély. Talán a döntőt élőben láthatjuk. Ha nem, marad az internet, az Eurosport és a mind halványabb remény, hogy egyszer lesz egy profin működő köztévénk Magyarországon is.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.