Igaz, a "Hogyan nem láttam az argentin-brazil első félidejét?" című beszámolónak semmi köze bármiféle busz(tor)túrához, viszont megkockáztatom: a helyi Workers (Munkás) stadion tervezői nem sejtették, hogy a létesítményben valaha egymás ellen lép fel Messi és Ronaldinho... Miközben a sajtótribünön már egymás ölében ültek a kevésbé háklisak, odakinn sorfalat álltak a tinédzser önkéntesek, hogy megakadályozzák a szomszédos bokszcsarnokból néhány perc késéssel érkező, ily módon az utolsó "pótszékekről" is lemaradó újságírók bejutását. (Magam is megnéztem a félnehézsúlyú Szellő Imre negyeddöntőbeli, 2:10-es pontozással záruló "parádéját" a brit Jeffries ellen, minek nyomán simán kiesett.) A kissé izgatott légkörben a centik híján tettlegességig fajuló anyázásnak egy fülhallgatós biztonsági ember vetett véget, aki megnyittatta az utat a mintegy száz, kiszorult zsurnaliszta előtt, viszont a lelátó helyett a sajtóközpontba akarta beterelni az ingerült kompániát. Ekkor - tőlem másfél méterre - már az addig higgadtnak látszó Gianni de Magistris, a RAI olasz állami tévé szakkommentátoraként dolgozó hajdani klasszis pólós is felemelte a hangját, de csak a decibelek nőttek, a meccsnézés esélyei nem, mígnem egy francia kolléga átugratott a fémkordonon, és berohant a nézőtérre. Tanulságos eset volt: a rettegett kínai rendőrök nem mertek hozzáérni...

A káoszt kihasználva a riporterek akkreditálásuktól megszabadulva elvegyültek a "nép" között, én a szünetben hámoztam át magam az irdatlan tömegen. A hatvanezres pálya legfelső szektorának legfelső sorában találtam helyet, s hallgattam, amint a mellettem ülő diáklány argentin papírzászlót lobogtatva fejhangon sikkantja félpercenként, hogy "Meszi, Meszi..."

Pedig nem is Messit kellett ajnározni, hanem az Atletico Madrid csatárát,Sergio Agüerót

, aki a 0-0-nál kezdődő második félidőben bohócot csinált a szellős, és az igazi bekksorra nyomaiban sem emlékeztető brazil védelemből. A második játékrész elején hat percen belül kétszer is "repülőzhetett" gólörömében (elsőre mellel segítette a káprázatos akció végén balról érkező labdát a hálóba), negyedórával a lefújás előtt pedig az ő buktatásáért megítélt büntetőt vágta a kapubaRiquelme

, úgyhogy a látvány ezúttal überelte az izgalmat. A hajrában még két kiállítással sújtott brazil - tán túlzó, mégis beszédes szakvélemények szerint - "Zs" csapat 3-0-ás, vagyis rendkívül súlyos vereséget szenvedett a mámortól szinte megrészegült kínai publikum előtt, és már senkit nem érdekelt, hogy Ronaldinhóék az előző négy mérkőzés 11-0-ás gólkülönbségével érkeztek az elődöntőbe.

Még muszáj rögzíteni a történelmi tényt is, miszerint a két dél-amerikai "mogul" egymás elleni találkozóin három év óta most született először argentin győzelem. Az ováció annak ellenére sem maradt el, hogy az olimpiai tornán fellépő együtteseket jókora túlzással sem lehet "nagyválogatottaknak" nevezni (mit érdekli ez az ittenieket...), s a két félnek addig fele-fele arányban szurkolók a végén minden skrupulus nélkül, egy emberként éltették az olimpiai címvédő döntőbe jutását. Ugyanakkor meg kell mondanom, az egész hisztéria semmiség volt ahhoz képest, ami a stadion halljában feltűnő, s a liftig úgy tíz métert megtenni igyekvő Diego Maradona személyét kísérte...

Argentína a belgákat 4-1-gyel elintéző nigériaiakkal játssza az itteni idő szerint szombat déli döntőt. A kevés pekingi magyar siker egyikeként Kassai Viktornak el kell halasztania az aznapi ebédjét. Tudniillik ő fújja a sípot.

Fújta a sípot, és dobolt is veszettül a transzban lévő több száz magyar drukker még kedd délután a női kézilabda-válogatott negyeddöntőjén. Volt ok a csinnadrattára, mert olyasmi történt a románokkal szembeni mérkőzésen, amire még egy nappal később is nehéz szavakat találni, elsősorban az előzményekre gondolva... Miután a csapat még az olimpiai felkészülés részeként kikapott a kínaiaktól és a kazahoktól, majd - immár a hivatalos program keretében - döntetlent játszott a brazilokkal, továbbá megalázó módon kapitulált az oroszok és a dél-koreaiak ellen is (miközben legyőzte a svédeket és a németeket), a románokra rámért egy akkorát - és most nem a gólokban jegyzett differenciára gondolok -, hogy beletelik egy kis idő, amíg a rivális kiheveri.

A kapuban Pálinger, a mezőnyben a zseniálisan osztogató Görbicz, az ellenállhatatlan Ferling, valamint a két szélső, Kovacsicz és Vérten olyat alakított, hogy na. A lelátó csak ámult; hát mitől ilyen esetleges játék ez a kézilabda, és hogy a csodába (khm...) van az: egy csapat, amely ilyen teljesítményre képes, máskor reszkető kezekkel-lábakkal, téri nívón kínlódik?

A végére a meccs közbeni 30:21 dacára "csak" négygólnyi különbség maradt (34:30), de a sikert a legkisebb veszély sem fenyegette. Felszabadultan, mosolyogva tették-vették a labdát a magyarok, Tóth Tímea egyenesen "végigvigyorogta" a kétszer harminc percet: ő nyilván az elejétől fogva tudta, hogy ez a nap az övé és társaié.

A két hete még a lemondását fontolgató Hajdu János szövetségi kapitány az e helyütt csak "részletében" idézhető, "Ez k... jó volt!"-tal summázta a történteket, de aztán nem maradt el a mélyebb analízis sem az interjúzónában. A tréner a siker titkaként az ellenfél "rendkívül alapos feltérképezését" jelölte meg, hozzátéve, hogy "ízekre szedtük a románok játékát, három alkalommal is megbeszéltük, kinek mi lesz a teendője, és a lányok most úgy is csináltak mindent, ahogyan kellett". A szintén jó hangulatban lévő tudósítói különítmény soraiból elhangzott a kérdés, hogy "nem akar mégiscsak felállni a kispadról?", mire a szakvezető rávágta: "Most? Dehogy! Csak a vesztes meccsek után szoktam lemondani."

Pálinger Katalin már előretekintett, amikor azt mondta: "Ez a győzelem olyan lélekerősítő volt, hogy mostantól semmi okunk nem lehet a kishitűségre." Ez a beszéd! - kommentálhatjuk a határozott szavakat, és tényleg: ha valamikor, hát a csütörtöki elődöntőben szükség lesz az önbizalomra.

A csoportküzdelmek során kilenc góllal jobb, világbajnok oroszok következnek.

Csupán egy házzal odébb, a vízilabda-uszodában bánatosabb arcokra lehettünk figyelmesek a női válogatott hollandok elleni elődöntőjét követően. A magyar fellépők többségére Pekingben jellemző hangulatban kászálódott ki a társaság a medencéből, s az elkenődött játékosok a "semmi sem sikerült" mottó jegyében próbáltak magyarázatot adni az egyébként mindössze egygólos (7:8) vereségre.

Pelle Anikó három szép gólján kívül tényleg összetett feladat volna bármit is kiemelni a kollektíva játékából, s az egészben az a legfájóbb: ugyanezt a riválist az olimpiai nyitómérkőzésen 11:9-re elsüllyesztette Godova Gábor csapata. Az edző a látottak alapján érthetően kifakadt, és nem sokat kertelve kibökte: "Nagyon csalódott vagyok, mert elúszott az, amiért jöttünk."

A tényszerűség azért megkívánja, hogy az érdeklődőket emlékeztessük rá: a torna még nem ért véget a garnitúra számára. A bronzmeccset csütörtökön tartják, a vetélytárs Ausztrália lesz.

Ugyancsak a sportág híre, hogy a férfi negyeddöntőben az Európa-bajnok Montenegró 7:6-ra felülmúlta a vb-első Horvátországot, így a duplán címvédő Kemény-különítmény az "ifjú" ország - világversenyen le még nem győzött - pólósai ellen készülhet a pénteki csobbanásra. Már majdnem azt írtam, hogy lubickolásra, de a fináléba kerülésért játszandó meccs nem lesz tréfadolog, úgyhogy hagyjuk a viccet.

A Madárfészekben bezzeg remekül szórakoztunk a férfi rúdugrás selejtezőjén. A sok érdekes figura között akadt egy igazán különleges is: az argentinGerman Chiaraviglio

háromszor kísérletezett az 530 cm-en (a világcsúcs 614). Elsőre kevés híján magába döfte az elrugaszkodásnál visszahajló rudat, miközben hozzávetőleg 35 centire hagyta el az anyaföldet. Másodikra a "botot" futás közben elhajítva, laza tigrisbukfenccel landolt a matracon. A legígéretesebb próbálkozása a harmadik volt, ekkor ugyan már fölfelé menet leverte a lécet, viszont töltött néhány tizedmásodpercet a levegőben is.

Szikár mondatok következnek: Fazekas Róbert 63,43 m-re hajította a diszkoszt a szám döntőjében. Produkciója nyolcadik helyet ért. A kilencedik helyezettet egyetlen centivel megelőző atléta pozíciója - a magyar állam jóvoltából - kétmillió forintot ért.

A sportággal kapcsolatos információ az is, hogy Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke bejelentette: örökös eltiltással sújthatják Ljudmilla Blonszkát. Az ukrán sportolónő ezüstérmes lett a hétpróbázók múlt heti viadalán, de a nyolcadik próbáján nem járt szerencsével, az ugyanis a doppinglaborban pozitív lett. A 2003-ban egyszer már "lekapott" heptatlonista mintájának kontrollja még hátravan, bizakodásra azonban - a tapasztalatok szerint - nincs ok.

Még mindig a témánál maradva: a legjobb német sprinter, Tobias Unger kiakadt egy kissé. Nyilatkozata szerint a 100 méteres síkfutásban világcsúccsal és röhögve (de tényleg úgy) győztes Usain Bolt simán pályázhatna a "Kész átverés" show főszerepére.

- Bolt a középdöntőre fürdőnadrágban érkezett, aztán felvette a futóruháját, majd bemelegítés nélkül futott 9,92 másodpercet - magyarázta hazája egyik sporthetilapjának, aztán még rátett egy keveset a szeneslapátra. - Usain soha nem fáradt, a világ egyik végéről csak néhány órával a verseny előtt érkezik meg a másikra. Amíg nekem az olimpián minden lépésemről be kell számolnom, mindennap kitöltetik velem az erre szolgáló formanyomtatványt, Boltnak a múltkor fogalma sem volt arról, mit kell a papírra írni. Lassanként elmegy a kedvem ettől az egésztől.

Akárhogy is, tegnap Boltra várt a központi stadion telt házas publikuma. Arra, hogy a karibi vágtázó képes lesz-e arra, amire huszonnégy esztendeje senki sem: Carl Lewis 1984-es, Los Angeles-i duplázása óta nem volt példa arra, hogy a 100 után a 200 méter elsőségét is ugyanaz a futó söpörje be.

Lewis augusztus 20-án nagytestvért kapott...

A pisztolylövés előtt a 22. születésnapját csütörtökön ünneplő Bolt vidáman integetett a közönségnek, majd az 5-ös pályáról startolva harminc méter megtételét követően már megelőzte a 6-oson szaladó - vagyis hozzá képest előnnyel rajtoló - zimbabwei "riválisát". A szót azért írtam idézőjelek közé, mert valójában nem volt vetélytársa a jamaicainak: megerőltetés nélkül, több méter fórral érkezett a célba, és - úgyis kitalálták volna - ezúttal is megjavította a világrekordot, jelesül Michael Johnson tizenkét éve fennálló csúcsát, két századdal (19,30).

De a show még hátravolt. Bolt előbb hanyatt vetette magát, majd imára kulcsolta a kezét, aztán lehajolt, és megcsókolta a rekortánt. Futott egy tiszteletkört, a közönség eszelős tombolása közepette eljárt egy törzsi táncot, végül csak fülelt, fülelt, s talán még el is érzékenyült. Kilencvenezren köszöntötték fel a világ leggyorsabb emberét, amikor a hangszórókból felhangzott a Happy birthday to you!

Szerda este úgy tetszett, történelmi a pillanat.

Kiküldött munkatársunk jelenti