Zentai a pesti bíróság küszöbén

A perthi bíróság úgy határozott: kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel gyanúsított Charles Zentai. A még élő háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi közleményében "a történelmi igazságtétel felé tett óriási lépésnek" nevezte a döntést, és felszólította az ausztrál hatóságokat, hogy mielőbb zárják le a kiadatási eljárást.

A The Australian internetes kiadásában azt írja: a bírósági döntés után őrizetbe vették a 86 éves Zentait, akit Magyarországon azzal vádolnak, hogy 1944-ben többedmagával meggyilkolta az akkor 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. Zentai tagadja a vádakat, állítja: a gyilkosságot megelőző napon elhagyta Budapestet.

"Megállapítom, hogy Zentai úr kiadható a Magyar Köztársaságnak" - jelentette be Barbara Lane. A bíró szerint Zentai ügye és annak körülményei megfelelnek az ausztráli kiadatási törvény által támasztott követelményeknek, valamint az Ausztrália és Magyarország között kötött kiadatási egyezménynek. Hangsúlyozta: a bíróság csak "ügyintézőként" járt el, amikor megállapította, hogy a kiadatási kérelem jogos.

A határozat ismertetése után a védelem óvadék ellenében kérte Zentai szabadlábra helyezését. A fellebbezésnek a szövetségi bíróság helyt adott azzal a feltétellel, hogy Zentai leadja útlevelét, nem költözik más helyre, és nem közelíti meg mintegy 100 méteren belül a perthi repülőtér indulási oldalát. Mielőtt elvezették volna a teremből, a botjára támaszkodó Zentai Károly integetett a közönség soraiban helyet foglaló családtagjainak - köztük több unokájának - és barátainak. A bírósági meghallgatás után Zentai fia, Gabriel Steiner közölte, hogy édesapja áldozattá vált.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.