Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adta át:

Kulcsár Kálmán Állami-díjas és Széchenyi-díjas jogásznak, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak, a jog és a jogszociológia, valamint a modernizáció terén végzett, határainkon túl is nagyra becsült oktatói, kutatói és tudományos életműve elismeréseként;

Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas filológusnak, történésznek, az MTA rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárának, a görög és a római irodalom, az antikvitás esztétikája, az ókortudomány története terén végzett kutatásaiért, közel hat évtizedes, határainkon túl is nagyra becsült életműve elismeréseként;

Schőner Alfréd egyetemi tanárnak, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektorának, a zsidó tudományosságnak és oktatásnak szentelt életútjáért, valamint a történelmi egyházak közötti dialógus kialakítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;

Vékás Lajos akadémikusnak, Széchenyi-díjas jogásznak, egyetemi tanárnak, több évtizedes, a polgári jog és a nemzetközi magánjog területén végzett példaértékű, határainkon túl is számon tartott tudományos, kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként.

a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adta át:

Csehák Judit volt miniszternek, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány elnökének, az egészségügy érdekében több évtizeden át végzett szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként;

Csikai Miklós kertészmérnöknek, az Árpád-Agrár Rt. (Szentes) elnök-vezérigazgatójának, a Magyar Agrárkamara elnökének, az agrárium területén végzett több évtizedes sokoldalú munkássága, valamint mezőgazdasági közéleti tevékenysége elismeréseként;

Daróczy Zoltánnak, az MTA rendes tagjának, Széchenyi-díjas matematikusnak, a Debreceni Egyetem TTK Matematikai Intézete egyetemi tanárának, több évtizedes tudományos, kutatói és oktatói munkássága, nemzetközileg is számon tartott példaértékű tevékenysége elismeréseként;

Halász Gábornak, az MTA rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Analízis Tanszék egyetemi tanárának, a számelmélet, az analízis és a valószínűségszámítás területén elért, nemzetközileg is számon tartott eredményeiért, oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;

Hörömpöly Lászlónak, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnökének, kiemelkedően eredményes szövetkezeti, valamint a kis- és középvállalkozások érdekképviseletét szolgáló tevékenysége elismeréseként;

Kincses Veronikának, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas operaénekesének, Érdemes Művésznek, az operairodalom szoprán szerepeinek világszerte elismert tolmácsolásáért, több évtizedes előadóművészi pályafutásáért;

Király Évának, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének, Szabó Győzőnek, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének és Szőke Irénnek, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének, az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes munkája elismeréseként;

Lukács Ervinnek, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmesterének, Kiváló Művésznek, világszerte elismert öt évtizedes karmesteri tevékenysége, művészetoktatói munkája, művészi életútja elismeréseként;

Miller Lajosnak, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas operaénekesének, közel négy évtizedes, nemzetközileg is nagyra becsült alakításaiért, lírai bariton szerepek emlékezetes megformálásáért;

Mundruczó Kornél Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, a kortárs magyar filmművészet hírnevének öregbítéséért, nemzetközileg is nagyra becsült művészi munkássága elismeréseként;

Szolcsányi János Széchenyi-díjas orvosnak, farmakológusnak, az MTA rendes tagjának, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egyetemi tanárának, a hazai és a nemzetközi farmakológiai kutatások területén elért eredményeiért, aktív tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként;

Tordy Géza Kossuth-díjas színművésznek, a Nemzet Színészének, a Budapesti Kamaraszínház Kht. főrendezőjének, Kiváló Művésznek, sokoldalú művészi munkásságáért, színpadi és televíziós szerepekben nyújtott felejthetetlen alakításaiért, rendezéseiért;

Wichmann Tamás Európa- és világbajnok kenuzónak, nemzetközileg is nagyra becsült sportolói, edzői és vezetői tevékenysége elismeréseként;

Zsigmond Attila ipari formatervezőnek, a Budapest Galéria főigazgatójának, a kortárs művészet valódi értékeinek kutatása, feldolgozása és bemutatása érdekében végzett tevékenysége, iparművészeti munkássága elismeréseként.

Szili Katalin kitüntetéseket adott át

Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, aki szerdán kitüntetéseket adott augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben.  A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Kelemen Attila, a Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, Kertészné Gérecz Eszter, az Országgyűlés Hivatalának informatikai főosztályvezetője, Kishegyi Simon nyugalmazott pedagógus, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének alapító tagja, Mándics Mihály nyugalmazott pedagógus, a magyarországi horvát-bunyevác kisebbség történetírója, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének volt főtitkára, valamint Sümegi György muzeológus, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet vehetett át Varga Péter Miklósné, az Országgyűlés Hivatala jogi főosztályának főtanácsadója.

A Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetettjei

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetéseit Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban. A 2008. évi Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetettjei:

Bendász Dániel, a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség Beregszászi Magyar Esperesi Kerület főesperese

Gaudeamus Alapítvány, Segesvár

Gálfalvy György író, szerkesztő, a Látó irodalmi folyóirat nemrég nyugdíjba vonult alapító tagja, főszerkesztője

Kántor Lajos, a Korunk című folyóirat 2008-ban nyugdíjba vonult főszerkesztője

Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja

Németh Ilona képzőművész, illusztrátor

Pátkai J. Róbert nyugalmazott evangélikus püspök

Tanyaszínház Polgárok Egyesülete

Téka Alapítvány Szamosújvár

A tárcáknál átnyújtott díjak:

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.