Karadzic leváltatná egyik bíráját

Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt vezetője kérvényezte a hágai Nemzetközi Törvényszék egyik bírájának, az ő első meghallgatásán elnöklő Alphons Orie-nak a leváltását.

A kedden nyilvánosságra került bírósági dokumentumok szerint Karadzic azzal vádolja a holland bírót, hogy nem lesz képes a pártatlanságra. Szerinte Orie mindenképp elítéli majd őt, hogy ezzel is megerősítse a boszniai szerbek ellen hozott korábbi ítéleteket, s igazolja ezek "drákói" szigorát.    A hágai perekben nem egy-egy bíró, hanem háromfős bírói tanácsok döntenek. De Orie szerepet játszott a boszniai szerb parlament egykori elnöke, Momcilo Krajisnik perében, akit 27 év börtönre ítéltek (Karadzic szerint ártatlanul), s tagja volt annak a bírói tanácsnak, amely elítélte a horvátországi szerb vezetőt, Milan Babicot (aki később a börtönben öngyilkosságot követett el.)   Ugyanakkor ő elnökölt a volt koszovói albán miniszterelnök, Ramush Haradinaj hágai perében, akit a bíróság felmentett.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.