Már negyven magyar város jelentkezett az Apollo Tyres gumigyárért

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségnél már 40 város jelezte: örömmel látnák az indiai gumiipari vállalat, az Apollo Tyres 200 millió eurós zöldmezős beruházását.

Az ITD Hungary keddi közleménye szerint az Apollo múlt heti bejelentése óta - miszerint úgy döntött, visszavonja a Gyöngyösön létrehozandó Európai Gyártási és Fejlett Technológiai Központtal kapcsolatos kezdeményezését - több írásbeli illetve informális jelzés érkezett Magyarország különböző városaitól, településeitől, hogy befogadnák a beruházást.

A beruházás befogadására jelentkező települések főbb paramétereit vizsgálja, majd értékeli az ITD Hungary. Így figyelembe veszik a települések elhelyezkedését, az elérhető szolgáltatásokat, a hagyományos iparágak mellett a jelentősebb cégeket is. Fontosak a rendelkezésre álló iparterület általános jellemzői is, például a méret, a bővíthetőség, az építési szabályok.

Az ügynökség értékeli az iparterület megközelíthetőségét, szempontként kezeli a közművesítést, a környezeti adatokat, a telek-, épületárakat, a helyi adókat is.

Fontos szempont továbbá a térség munkaerőpiaci helyzete - olvasható a közleményben.

A városok adottságait az ITD Hungary összeveti a befektető   igényeivel, az ezeknek leginkább megfelelő települések kerülnek  fel a befektetőnek átadott ajánlati listájába.

Az Apollo feltétele volt, hogy a telephely legfeljebb egy óra alatt megközelíthető legyen a fővárostól autópályán. Kritériumként jelölték meg, hogy tulajdonilag és besorolásilag is rendezett, megfelelő méretű ipari park álljon rendelkezésre, valamint   szakképzett munkaerő.

A közlemény szerint a befektető további, kiegészítő információkat is bekérhet, majd ez után kerülhet sor az első, személyes látogatásra, a részletek megbeszélése az ITD Hungary, a helyi városvezetés és a befektető között.

A részletes vizsgálódásokat követően választja ki a beruházó a végső helyszínt, és készíti elő a projektet. Ezek során az ITD Hungary változatlanul segíti a befektetőt.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.