Megújul a Blikk

Jövő hétfőtől megújul a Blikk: a formai változások mellett komolyabb témák részletesebb feldolgozása felé is nyit a legnagyobb példányszámban eladott hazai napilap - közölte a menedzsment több tagja az MTI-vel hétfőn. "Fennállásának tizennégy éve alatt most először újul meg a lap tördelése, és a tartalmi frissítés is váratott magára.

"Ugyanakkor nyitni akarunk a magasabb státuszú csoport felé, amelyik olvassa ugyan a Blikket, de ezt ma még inkább letagadja" - mondta Murányi Marcell főszerkesztő. Hozzátette, a témakínálat és a megjelenés is komolyabb lesz a mostaninál, ám "nem színes politikai napilapot akarunk csinálni".

A második és a harmadik oldalon jelentkezik majd "a nap témája", de ezen kívül is nyitnak az oknyomozó anyagok felé, ugyanakkor mai témáik közül semmit sem hagynak ki a váltással; "a Blikk sikere a témakínálatában rejlik" - mondta a főszerkesztő. Murányi Marcell hozzátette: a témák bővülése miatt - változatlan ár mellett - 16-ról 20-ra emelkedik a minimális oldalszám, ennek ellenére nem nő a mostani száz fölé a vasárnapi kiadással, a tévémagazinnal és a blikk.hu-val együtt kalkulált munkatársi létszám.

A megújult lapot egy figyelemfelhívó nyereményjáték mellett "több száz milliós médiaértékű" kampánnyal vezetik be; egyaránt hirdetik a Blikket a tulajdonos Ringier-csoport médiumaiban, de a "külső" reklámok értéke is meghaladja majd a százmillió forintot - közölte Papp Gábor, a Blikk-csoport lapigazgatója.

Megemlítette: a bulvárlapot napi rendszerességgel 1,1 millió, havonta legalább egyszer 2,6 millió ember olvassa, közönségük összetétele viszonylag pontosan megegyezik az összlakosság demográfiai jellemzőivel, így "van benne fejlődési potenciál".(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.