Lakitelek, Lezsák, Fórum - és mégis Fidesz

Három akadémiai elnök is részt vesz a Nemzeti Fórum Egyesület őszi országos gyűlésén. Igaz, politikai elemzők szerint ennek ellenére sincs önálló mozgásterük a volt MDF-eseknek.

"Kétlépcsős" országos gyűlést tart kora ősszel a Nemzeti Fórum Egyesület. Szeptember 5-én és 6-án Lakiteleken több szekcióülésben törvénytervezeteket (például a tanyatörvény tervezetét) készítenek elő, illetve egyéb munkaanyagokat tárgyalnak meg, például a határon túli magyarok autonómiájára és kettős állampolgárságára vonatkozó megvalósíthatósági elképzeléseket. Szakmai vitaindítót tart a Magyar Tudományos Akadémia két volt elnöke - Glatz Ferenc és Vizi E. Szilveszter -, illetve jelenlegi első embere, Pálinkás József is. Széles Gábor nagyvállalkozó-médiatulajdonos gazdaságpolitikai elképzeléseit ismerteti - tudtuk meg.

A Lakiteleken elfogadott dokumentumokat az országos gyűlés "szentesíti" október elején, Budapesten - mondta el a Népszabadságnak Lezsák Sándor. - Nem programot alkotunk, hanem ajánlásokat teszünk le a Fidesz-szövetség közös asztalára - fogalmazott.

A szeptemberi lesz a szervezet harmadik országos gyűlése. A Nemzeti Fórum 2004-ben alakult meg, amikor az MDF-ben szakításig fajult a nézetkülönbség a Lakitelek Munkacsoportot vezető Lezsák Sándor és Dávid Ibolya elnök csoportja között.

Az egyesület létrejötte, majd 2005-ös szövetségkötése a Fidesszel a politikai túlélést jelentette az MDF-ből (mint utóbb kiderült, jogellenesen) kizárt képviselők számára. Többségük a 2006-os választásokon a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként került be ismét a parlamentbe. Igaz, nem mindannyian léptek be a Fideszbe. Így például Lezsák Sándor vagy Balsai István volt igazságügy-miniszter, a Fidesz-sajtótájékoztatók gyakori szereplője sem. Medgyasszay László és Szászfalvi László pedig a KDNP-frakcióban politizál.

Lezsák Sándor pragmatikusan közelít a Fidesszel való kapcsolathoz. Visszautasítja például, hogy szervezetük a "Fidesz kérésére vagy megrendelésére" készítene tervezeteket, munkaanyagokat, ám azt elismeri: a pártszövetségben való részvétel beváltotta reményeiket. - Minden társult szervezet annyi teret kap, amennyi jó célt és programot fel tud mutatni. Arra még nem volt példa, hogy ilyen kezdeményezések ne kaptak volna kibontakozási lehetőséget a szövetségben - szögezi le Lezsák.

A politikus hozzátette: kapnak támogatást a Fidesz pártalapítványától, de nem pénz formájában. A Polgári Magyarországért Alapítvány biztosít számukra irodahelyiséget a Polgárok Házában, ahol ingyenesen szervezhetnek bizonyos programokat.

Az ugyancsak volt Lakitelek Munkacsoport-tag, Font Sándor, aki ma aktív szerepet vállal a Fideszben, a kiskőrösi 6. számú választókerületi szervezet elnöke -, úgy látja: a Nemzeti Fórum olyan egyesület, "amely az MDF lelkületét őrizte meg". Felvetésünkre, hogy a Fidesz-kommunikációban a szövetséges szervezetek ritkán jelennek meg önállóan, Font azt mondta: nincs se kérés, se tiltás, maguknak kell megtalálniuk azt a témát, amelyben országos érdekű üzenetet tudnak közvetíteni.

Ékes József volt MDF-es, ma fideszes képviselő, az Európa Tanács parlamenti küldöttségének tagja, a Lezsák-féle szervezet egyik alapítója lapunknak kijelentette: a Fidesz-szövetségben működő nyolc szervezet között a napi politikában nagy a súlya a Nemzeti Fórumnak, főként a szociális, az egyházi ügyek, a környezetvédelem szakkérdéseiben. Szerinte például a Klebelsberg-program egy Fidesz-kormány idején meghatározhatja majd a kisiskolákkal és kistelepülésekkel kapcsolatos megoldásokat.

Elemzők szerint szerény a lakitelekiek mozgástere. A Fidesz számára fontos, hogy szövetségesi rendszerén belül tevékenykedik a Nemzeti Fórum csoportja, amely az 1990-es évek MDF-ének politikai örökösének tartja magát, vagyis folyamatosságot mutat fel Antall József és a mai Fidesz között, vitatva a mai MDF önállóságát. Amennyiben ezek a szervezetek nem a Fidesz politikáját támasztják alá, vagyis sajátos arculatot kívánnak felmutatni, azonnal felvetődik az önállósodás politikai vádja, ezért leginkább csak az adott célcsoportnak szóló tematika megjelenítésénél van szerepük. A Nemzeti Fórum esetében nyilvánvaló, hogy sem a politikai üzenetek, sem a potenciális célcsoportok terén nem rendelkezik markáns, a Fideszen belül is jól meghatározható arcéllel. E szervezetek, köztük a Nemzeti Fórum számára is figyelmeztető példa lehet a KDNP sorsa, amely a leginkább "távol" tudott kerülni a Fidesztől, és mégsem volt képes saját pozíciót teremteni magának.

Konzervatív szakértők is úgy látják: a Fidesz szatellit szervezeteiről van szó,amelyek döntően az anyapárt szempontjait jelenítik meg tevékenységükben. A Nemzeti Fórum feladata például a leszakadó vidéki polgárság szavazatainak begyűjtése lehet. Kétséges, hogy önálló szervezetekként működnek-e ezek a szövetséges csoportok, hiszen a Fideszfrakcióban ülő képviselőket mindenképpen köti a párt- és frakciófegyelem - állítják forrásaink, hozzátéve: Nyugat-Európában is hasonló a trend, nincs ebben semmi meglepő. E szervezetek léte a Fidesztől függ, az együttműködés pedig elsősorban a vezetőknek éri meg, hiszen ez a nyolc-tíz politikus a következő választásokon is alkupozícióba kerül. A források tekintetében a szakértők a Fidesznek vagy környezetének is jelentőséget tulajdonítanak, hiszen valószínűtlennek tartják, hogy például a Nemzeti Fórumot az egyesületi tagdíjakból működtetnék és tartanák fennt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.