A szerző az állampolgári jogok országgyűlési biztosa

A kilencvenes években politológusként kutattam az állampolgárokat mozgató konfliktusok szerkezetét és annak átalakulását. Míg a nyolcvanas években a rendszer válsága és reformkísérletei alatt ún. "proaktív", azaz új előnyöket, több szabadságot, több jólét reményét hordozó célok mozgatták a konfliktusokat, addig 1989 után a "reaktív" - az új hátrányok elkerülésére, csökkentésére irányuló - célok és konfliktusok uralkodtak. Ez a szerkezetváltozás valamilyen mértékben jellemezte a többi posztkommunista, a piacgazdaságot és a demokráciát kialakító országot is - de úgy tűnik, nálunk ez az állapot állandósul. Intézménybezárások sorozata jellemzi a sokak szerint "túlfejlesztett", túlságosan állami kezelésű és finanszírozású korábbi jóléti-kulturális szerkezetek átalakítását. Az óvodák, iskolák, középiskolák, kórházak és más egészségügyi, kulturális intézmények bezárása miatt tiltakoznak a dolgozók, az ellátottak, a körzet lakói és a szimpatizáns társadalmi-politikai szervezetek. A tiltakozás a társadalmi igények kielégítetlensége miatt keletkezik és az állampolgárok jogaira hivatkozik. Az átmenet időszakában is biztosítani kell azonban az állampolgári jogon járó jóléti, kulturális, egészségügyi szolgáltatásokat - persze másképp, mint addig.

A politika azt mondja: mi majd máshogy és jobban oldjuk meg - várd ki a végét! Az állampolgárok válasza: nem hiszszük, hagyd meg az iskolát, ahol a gyermekem tanul, és a kórházat, ahol született... és egyébként sem látszik a folyamat vége. A politika megígéri és elmagyarázza: minden szebb lesz és jobb lesz, csak egy kicsit többet kell utazni, de jobb és kedvesebb lesz a tanító néni, meg a doktor bácsi. De az állampolgárok ezt nem hiszik, mert mindig becsapták őket, nem érzik jobbnak ezt az újat, inkább azt érzik, hogy drágább, messzebb van, és nem olyan jó és kedves az új tanító meg a doktor bácsi.

Tegyük fel, hogy a politika bölcs és hosszabb távon gondolkodik, az állampolgár meg balga és rövid távon gondolkodik. A politikának ahhoz, hogy ezeket az elmaradott állampolgárokat a saját javukról meggyőzze, előre el kell magyaráznia, mit és miért csinál, miért lesz az jobb az állampolgároknak, le kell velük ülni ezt hosszan megvitatni, világossá tenni. A döntéshozatal azonban a gyakorlatban nem minden esetben adott módot az alternatívák nyílt és mindeni számára hozzáférhető megvitatására, ezért ilyen viták nem igazolták, nem legitimálták az újításokat az állampolgárok előtt. Sőt az is előfordult, hogy azok a bölcs döntéshozók mégis megfeledkeztek döntéseik hatásainak teljes körű elemzéséről, ezért aztán utólag kapkodva igyekeztek elhárítani a nem szándékolt következményeket. Az állampolgárok pedig azt látják, hogy már megint nem ültek le velük, nem magyarázták meg nekik, de itt vannak a számukra negatív következmények. Így aztán "balgák" maradnak, nem örülnek az újnak, sőt tiltakoznak ellene.

Mit csináljon ebben a helyzetben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa? Magyarázza el az embereknek, hogy örülniük kellene? Vagy netán-tán fogja a pártjukat, és mondja velük és helyettük azt, hogy már megint nem magyaráztátok meg, ti nagyokosok, már megint csak azt látjuk, hogy nekünk jobb volt a régi?

Sem az egyik, sem a másik.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának ezekben a konfliktusokban csupán az a feladata, hogy kritizálja a politikai döntés jogi következményeit. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosát a köztársasági elnök javaslatára a parlament kétharmada választja, működésének feltételeit pedig a kormány biztosítja. Ez azt jelenti, hogy ez a tisztség az államhatalmi ágak mindegyikével kapcsolatban áll, kivéve az igazságszolgáltatást, de állampolgári jellegű, tehát az állampolgári jogok és szempontok érvényesítése a feladata. Nem a politikai tartalmakat vizsgálja, hiszen az nem feladata, nincs átfogó kormányzati szakértelme, nem kormányzati ellenőrző hivatal. Nem is a döntéshozatalt mint folyamatot elemzi, hiszen nem politikai ellenőrző hivatal. Az állampolgárok jogai szempontjából kialakult negatív következmények és dilemmák tartoznak vizsgálati körébe, a népszuverenitást hordozó országgyűlés megbízásából. Ellenőrzésének szempontja az, hogy se átmenetileg, se hosszabb távon ne sérüljön az állampolgári jogon járó ellátások minősége, a szolgáltatások spektruma, és váljanak világossá a döntés következményeként kialakult esetleges dilemmák. Ezért, ha a közintézmények megszüntetése az állampolgárok jogát és érdekét sérti úgy, hogy nem készítették elő időben és megfelelően az érintettek körében annak elfogadását, és nem világosak előttük annak rövid és hosszabb távú következményei, akkor az állampolgári jogok országgyűlési biztosának be kell avatkoznia az állampolgárok pártján, jogaik érvényesítése érdekében.

Az adott politikai döntésnek sem tartalma, sem formája nem tárgya az ombudsman vizsgálódásának, csak az állampolgári jogokra nézve hátrányos jogi következményei. Ezek meghatározása persze a helyzet és a konfliktus keretei között mehet végbe, de jobb, ha az ombudsman minél több ilyen ügybe avatkozik bele, mivel a politika talán mégsem mindig olyan bölcs (még nálunk se), a döntéseknek pedig mindig vannak nem szándékolt negatív következményei (még nálunk is). Az állampolgári jogokkal kapcsolatos negatív következmények és dilemmák pedig megjelennek az állampolgárok tiltakozásaiban és kritikájában. Az ombudsman dolga tehát az, hogy eszközeihez mérten minél több ilyen esetben jelenítse meg az "állampolgárok pártjának" véleményét, a sérülékeny állampolgári jogok szempontrendszerét, mert ez a "párt" mindig hátrányos helyzetben van a döntéshozatalnál.