Sohase tudhatod manapság, hogy melyik beszélgetésedet rögzíti valaki, hogy aztán azt később a lejáratásodra felhasználja. Ez ellen egyetlen védekezés van, ha te is felveszed a társalgásaidat, mert ezzel tudod bizonyítani, hogy nem is azt mondtad, nem is akkor, nem is úgy, mint ahogy azt a tendenciózusan megvágott felvétel alapján állítják. Tessék megnézni, a hírtévés drogügyben például minden beszélgetésről legalább két felvétel készült, és ezek homlokegyenest ellentmondanak egymásnak.

Szóval nem árt résen lenni, még éjszaka az ágyban sem. Sőt, akkor van a legnagyobb szükség a hangtechnikára, ugyanis motyogok álmomban, de csak onnan tudom, hogy motyogtam-e valami terhelőt magamra, ha utólag visszahallgatom az egész éjszakát. Van például egy haverom, aki éjszaka álmában állandóan azt suttogta, hogy Juci, Juci. Így bukott le szegény, pedig a szeretőjét valójában Abigélnek hívják, de hát hiába próbálta ezt elmagyarázni a feleségének.

Különösen a médiamunkásnak kell vigyáznia magára, mert az ellenségei alig várják, hogy valahogy lejárassák. Ma reggel például korán kiszaladtam a piacra, hogy kapjak még egy kis velős csontot. De nem elég korán, mert azt mondta a hentes, hogy már elfogyott. Bár - tette hozzá - félretett valakinek egy adagot, azt esetleg odaadhatná, de hát ez akkor neki is többe van, mert ki kell dumálnia magát az illetőnél, s közben kacsintott egyet...

Így első blikkre szerintem
a kamera két, plafonról lecsüngő marhalábszár között lehetett elrejtve. Naná, hogy egy sima megvesztegetési ügyet igyekeztek a nyakamba varrni a hentesek, akiknek furcsa árkalkulációiról maró glosszát írtam néhány hete. Természetesen nem ugrottam be a csalinak, hanem úgy döntöttem, hogy inkább karfiolleves lesz a hétvégén, de aztán eszembe jutott, hogy a zöldségesekről is írtam valamit nemrégen, és úgyse tudnám kiszúrni a répának álcázott mikrofont, ezért maradunk a zacskós levesnél, mert a zacskósokról eddig még semmit se írtam. (Pedig volna mit!)

A makacs köhögésem miatt délelőtt még be kellett ugranom az orvoshoz is. Na, azonnal felfedeztem a lehallgatóberendezést, ott lógott a doki nyakában. Elvileg sóhajtanom kellett volna, hogy lehallgassa a tüdőmet, de nem ettem meszet, a sóhajtozásokat ugyanis bármikor felhasználhatják ellenem az orvosok, akikről szintén ejtettem a múltban néhány csípős megjegyzést. Elég csak annyi, hogy azt mondják: biztosan azért sóhajtoztam, mert, és innentől kezdve szabad útja van a gyanúsítgatásoknak.

- Legalább mondja, hogy ÁÁÁÁ! - kérlelt a doki, de ennek se ugrottam be, mert eszembe jutott, mennyi mindenre fel lehet használni egy szövegösszefüggéséből kiragadott Á betűt.

Aztán azt kérdezte a doki, hogy mi ez a sok drót az ingem alatt, mire elmagyaráztam, hogy ezek a mindennapi élethez elengedhetetlenül szükséges lehallgatóberendezések, mire kihívta a mentőket. Most itt ülök a diliházban, de ez is tele van poloskákkal, pedig állítólag nemrég volt irtás. Ilyen nehéz manapság egy médiamunkás élete.