Akár sztrájk is lehet az egri kórházban

A jelenlegi százötvenből százhúsz orvost nem tud nélkülözni a HospInvest, az egri Markhot Ferenc Kórház alapvető osztályai válnak működésképtelenné -  erről beszéltek este, az egri főiskola előtti téren szervezett demonstrációt megelőző sajtótájékoztatójukon az úgynevezett „kórházvédők”, akik szerint a magáncég sorsa megpecsételődött. A HospInvest viszont azt állítja, hogy a dolgozók döntő többsége aláírta az új szerződését.

A demonstrációval visszalépésre próbálják kényszeríteni a megyei kórház működtetését elnyerő HospInvestet. Valamennyi orvos, aki a "kórházvédők" szerint megtagadta az együttműködést a céggel, fehér köpenyben a színpadra lép.

Szabó Pál, Mánya Kristóf, Pócs Alfréd és Tóth Katalin hangsúlyozta: akik nem írták alá a HospInvest Zrt.-vel a munkaszerződést, azok, ha a cég mégis birtokon belülre kerül, meg kell kapják a végkielégítésüket, amely másfél milliárd forintra rúg. Kérdés, hogy a HospInvestnek van-e ennyi pénze.

A téren egyébként egy táblán voltak olvashatóak az alá nem író orvosok nevei. Elhangzott, jövő keddre a nem szerződő nővérekről is lesz egy lista, körülbelül ötszáz névvel. Tóth Katalin szerint ennyi embert nem lehet pótolni, ha ők nincsenek, a szakmaiság lenullázódik, hiszen a helyükre csak nagyon koros vagy tapasztalatlan, fiatal kollégák kerülhetnek az országban általános orvos- és nővérhiány közepette.

A "kórházvédők" annyit kértek az ÁNTSZ-től, hogy a működési engedély megadásával összefüggő eljárások során tartsa

Mi az a HospInvest?

A HospInvest nyolc évvel ezelőtt egészségügyi szakemberek, menedzserek, közgazdászok és szakorvosok összefogásával alakult, tulajdonosai azonban már sokkal korábban együtt mozogtak az egészségügyben. A kilencvenes évek kezdete óta folyamatosan alakuló, növekvő csapat alkotta cég elsősorban eladósodott kórházak működtetésére pályázik, ezek menedzselését végzi. A HospInvestbe 2007-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is "beszállt" tulajdonosként. A "hogyan szerezzünk kórházat a szakmai és politikai indulatok dacára" leckéjét nyolc évvel ezelőtt kezdték tanulni a kiskunhalasi kórházért vívott harcban. Azóta övék a Hatvani, a Gyöngyösi kórház üzemeltetési joga. Indultak volna a Kazincbarcikai kórház működtetéséért, de az egri események miatta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) azt javasolta, lépjenek vissza: kapacitásaikat koncentrálják az egri kórház átvételére. A HospInvest elnöke, Kollányi Gábor szerint ők nem csinálnak egyebet, minthogy “vállalattá alakítják a kórházakat, és alkalmazzák az ebben a formában megszokott ésszerűsítéseket.”
be a törvényeket, s akkor a HospInvest „blöffparádéja” ki fog pukkanni. Akkor már papírjuk is lesz arról, hogy valóban megvédték az egészségügyi intézményt, nem kötöttek szövetséget a „gonosz, pénztelen uzsorással”. Amennyiben az ÁNTSZ felsőbb közbenjárásra „puccsot” követ el, azaz kiadja a működési engedélyt - s ennek Mánya Kristóf szerint megvan a veszélye -, úgy a sztrájktól sem riadnak vissza.

A több, mint ezer ember részvételével zajló tüntetésen részt vett ötven gój motoros is, akik este hétkor körülmotorozták a kórházat, majd a motorok hangjával tiltakoztak a HospInvest ellen.

A demonstráció kapcsán Hiesz György, a Heves Megyei Önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője közleményt adott ki, amelyben tudatja: a szocialisták a betegek érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy az intézmény meg tudjon felelni a súlyponti kórházi feladatainak, és folyamatosan fejlődjön. A működtető 6 milliárdos fejlesztést hajt végre az intézményben, melynek megvalósulását a megyével kötött szerződés komoly garanciák mellett rögzíti. Az új üzemeltető már rendelkezik a működtetéshez szükséges személyi állománnyal Egerben, így a kérdés eldőlt - állítja Hiesz György, aki szerint ezt végre a tiltakozóknak is be kell látniuk. A döntés most már mindenkinek a saját kezében van, és senkit nem lehet akarata ellenére az egri kórházhoz kötni. Aki a felkínált lehetőséggel nem kíván élni, annak vállalnia kell döntése egzisztenciális következményeit is - hangoztatja a közlemény. 

Gyakorlatilag hasonló tartalmú sajtóközleményt tett közzé a HospInvest is. Ebben Deák Gábor alelnök is azt hangsúlyozza, hogy a kérdés eldőlt. A kórház dolgozóinak döntő többsége aláírta az új egészségkultúra szerződését, amely előrelépést biztosít minden dolgozónak, és 6 milliárdos egészségügyi fejlesztés jelent a város és a térség betegeinek. A kórház nyugodt működéséhez és a fejlesztésekhez szükséges feltételek birtokában a HospInvest elindította a működtetéshez szükséges engedélyezési eljárásokat. Deák hozzátette: a HospInvest nem politikai szereplő, így nincs politikai véleménye politikai eseményekről.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.