Megugrott az OTP-profit

Az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó mértékben, csaknem felével nőtt az OTP-csoport nyeresége a második negyedévben, amely 74,3 milliárd forint lett. Az első félév 129,6 milliárd forint adózott profitot hozott, melyből 77,2 milliárd a magyarországi tevékenység után keletkezett, míg a többit a külföldi leányok hozták.

Magyarországon különösen eredményes volt a lakossági hitelezési üzletág, az állomány több mint 17 százalékkal nőtt tavaly június végéhez képest. Ezzel a szemben a vállalati hitelezés gyengén muzsikált: március végével összevetve a félév végére 12 százalékkal csökkent az állomány, igaz, ez részben azért alakult így, mert az OTP elkezdte visszafogni a lakossági hitelezéshez képest kevésbé jövedelmező üzletágát.

Az OTP-csoport alkalmazkodott a nemzetközi pénzügyi válsághoz. A nehézségek ellenére a bank annyira meg tud erősödni, hogy amikor a válság enyhül, belekezdhet a külföldi érdekeltségeinek erősítésébe, sőt, újabb akvizíciókkal tudja növelni piaci részesedését a régióban - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Urbán László, az OTP vezérigazgató-helyettese.

Az elsősorban az orosz és az ukrán piacot megcélzó terjeszkedési elképzelésekre több forrásból is lesz pénze az OTP-nek. A harmadik negyedévben lezárulhat az OTP Garancia eladása, ami becslések szerint 700 millió eurót hozhat a konyhára. Emellett eladósorba került a szerb és a szlovák OTP-leány is: bár a csoport nem feltétlen válna meg a pénzintézetektől, de Urbán László elmondása szerint valószínűleg kapnak olyan ajánlatot a két bankra, amely mellett érdemes lesz eladni azokat. Mindezeken túl az OTP-nek külső források is a rendelkezésére állnak. Az első félévben összesen 1,64 milliárd euró értékben vont be friss tőkét a csoport, s ezt év végére négymilliárd euróra növelné.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.