"Nyolcból nyolc doppingol a férfi százas döntőjében"
Az elmúlt évek amerikai atlétikájának egész dicsőségcsarnoka ott szerepel Heredia kis cetlijén: Jerome Young, Antonio Pettigrew, Tim Montgomery, Duane Ross, Michelle Collins, Michelle Collins, Moarion Jones, C.J. Hunter, Ramon Clay, Dennis Mitchell, Joshua J. Johnson, Randall Evans, Justlin Gatlin, Maurice Green.
Az FBI szerint szavahihető koronatanú, Heredia állítja, mindegyiknek szállított doppingszert. A kúra az oxigénfelvételt segítő Epo-ból, az izmokat felduzzasztó tesztoszteronból és növekedési hormonból állt. Nem csak a versenyek miatt szedték, fecskendezték, kenték magukra a készítményeket az atléták. Aki minden nap edzeni akar, és a sérülést sem szeretné kockáztatni, annak szüksége van a szerekre.
Nyolcból nyolc atléta lesz telepumpálva a pekingi olimpia ezen a szombaton megrendezésre kerülő 100 méteres férfi síkfutásának döntőjében. 10 másodperc a határ – állítja Heredia, aki maga is atletizált. Egy 9,8 másodperc erős hátszélben talán összejöhet, de aki egy év alatt tízszer fut 10 alatt, az csal. Ahogy a 71 métert dobó diszkoszvető és a 44 másodperc alatt futó 400 méteres is.
Annyi biztos, az elmúlt évek bajnokai szinte mind megbuktak. A sor kezdődött Ben Johnsonnal. A kanadai öt napig volt olimpiai bajnok. Szerinte csőbe húzták. Azt büszkén állítja: mindent megtett az aranyért, természetesen eszetlen mennyiségű doppinggal. De amin lebukott, azt nem szedte. Az amerikaiaknak nem volt elég jó biznisz egy kanadai bajnok, hát intézkedtek. Következtek a barcelonai játékok: Linford Christie nyert, majd a brit is lebukott. Sydneyben és Athénban éppen a Heredia által gyanúsított Greene és Gatlin győzött. Előbbi még tagad, Gatlinre viszont sikerült rábizonyítani a doppingolást. 1988 óta Donovan Bailey az egyetlen olimpiai bajnok, akit tisztának mondhatunk.
Az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpársport menthetetlen – állítja Heredia. Minden sportolónál ugyanúgy kezdődik. Az egy évvel ezelőtt még elvert ellenfél hirtelen lényegesen gyorsabb vagy nagyobbakat dob. Az „egyenlő esélyek” érdekében kezdi mindenki a doppingolást. Nincs az atlétáknak bűntudatuk. Ők mindent megtesznek a győzelemért. Napi tíz órás edzésekkel feláldozzák gyerekkorukat, a nagy terhelés miatt tönkreteszik szervezetüket, és beszednek bármilyen szert, ami még segíthet – még ha kísérleti stádiumban is van, és eddig mindössze egereken tesztelték. A lebukott sportolók éppen ezért nem beszélnek. Úgy érzik: igazságtalanság történt velük.
Aki keres 100 ezer dollárt egy évben, olyan szert kap, amit garantáltan nem mutat ki egyetlen ellenőrzés sem. Heredia apja kémia professzor, és mindig gyógyszerész akart lenni. Meghiúsult sportolói karrierje után így a doppingszerek profija lett. Hozzá mentek az atléták, ha tudni akarták a helyes adagolást, a szereket elkendőző anyagokat, a legújabb készítményeket. Ő figyelte helyettük is, hol járnak az ellenőrök, és mit tudnak kimutatni a laborjaikban.
Ha Heredia büszke lehetne munkájára, akkor 26 olimpiai éremmel vághatna fel. Ennyit nyertek „üzletfelei”. És ki a felelős? A sportolók mellett az edző (mint az elítélt Trevor Graham), az orvos, a szponzor és versenyszervező. Mindenki. Amikor a Nike csökkenti az évi apanázst, mert valakinek romlottak az eredményei, akkor a multivállalat maga is fenntartja a doppingot. A legjobbakat és leggyorsabbakat szerződtető versenyszervezők felelőssége is hatalmas.
Az interjút elolvasva az olimpiától is elmegy az ember kedve. De csak halkan tesszük hozzá: Angel Heredia ügyfelei közé számos focista és kosárlabdás is tartozott. Zsírégető, anphetamin, ephedrin – ez a koktél a labdasportokban. Legyen akkor golf? Inkább nem, ott idegnyugtatókat szednek. Esetleg íjászat? Felejtsük el, ők a kéz remegése ellen nyelnek gyógyszereket.
Olvasson utána a Spiegel honlapján:
