Idegengyűlöletben vezetünk!?

A jobboldal mellett a neoliberálisoknak is felelősségük van abban, hogy Magyarországon a fasiszta, neonáci ideológia erősödik. Ez leginkább a romákat terheli, akiket a többségi társadalom bűnbaknak tekint – állították az ATTAC-Magyarország képviselői egy Saarbrückenben tartott rendezvényen, amelynek képviselői nyilatkozatot fogadtak el a rasszizmus magyarországi helyzetéről.  

„A parlament jobboldali erői segítséget nyújtanak félkatonai szervezetek, legfőképpen a Magyar Gárda és más neonáci csoportosulások működéséhez, amelyek nyíltan náci szimbólumokat használnak A roma társadalmat a legsúlyosabb diszkrimináció sújtja az oktatás és a foglalkoztatás területén.” Egyebek mellett ezeket a megállapításokat tartalmazza az a szolidaritási nyilatkozat, amelyet az Európai ATTAC Nyári Egyetemének  15 országot képviselő résztvevői fogadtak el augusztus első hetében a németországi Saarbrückenben. 

A nyári egyetem közel ezer résztvevője Európa jelenével és jövőjével foglalkozott. A kontinens más térségekhez fűződő viszonyait, valamint az európai szociális rendszerek helyzetét elemezték, s hat napból kettőt – műhelymunkában - annak a kérdésnek szenteltek, hogy Európában a rasszizmus, az antiszemitizmus, a romaellenesség, az iszlamofóbia és a migránsok elleni gyűlölet, egyre inkább teret nyer. A fasiszta eszmék újbóli megjelenése elsősorban Németországban, Dániában, Svédországban, és Magyarországon jellemző – állapították meg.

Benyik Mátyás, az ATTAC-Magyarország elnöke, aki ott volt a nyári egyetemen, a NOL érdeklődésére keményebben fogalmaz: - Tény, hogy - a balkánt is beleértve - a térségben a legidegengyűlölőbb ország 

Az ATTAC a nemzetközi globalizációkritikai mozgalmak egyik legjelentősebbike. Tevékenységének középpontjában kezdetben (1998-2002) a spekulációs tőke természetrajzának tanulmányozása állt. Az ázsiai, a latin-amerikai és orosz pénzügyi válságok után az a véleményük alakult ki, hogy az óriási mértékűre duzzadt, korlátok nélküli, ellenőrizetlen spekulációs tőkemozgások hatalmas veszélyt jelentenek a gazdasági-társadalmi egyensúlyra. Először Franciországban alakult meg az ATTAC, majd 1998-tól mozgalommá bővült. Hálózatszerűen működik, alapvetően az Internet lehetőségeit használja ki, de erősen támaszkodik a társadalmi és szociális mozgalmakra, a szakszervezetekre és a nem-kormányzati szervekre. Több mint 40 országban működik, Magyarországon 2002-ben alakult meg.
vagyunk, és nemzetközi kutatások igazolják, hogy a rasszista magatartásformák hazánkra különösen jellemzőek. Benyik véleménye szerint az elmúlt 18 évben történtekért felelősség terheli a neoliberális politika képviselőit is, „akik a társadalom széles rétegeit taszították nyomorba”. Kijelentette, hogy a rendszerváltozás utáni kormányok mindegyikének vállalnia kell a felelősséget azért, mert a roma kérdésben nem történt semmilyen előrelépés. A jobboldal felelősségével kapcsolatban úgy vélte: „jobb és szélsőjobb között a határok elmosódtak, és egyértelműen kimutatható, hogy a személyekben van átjárás.”  

A saarbrückeni szolidaritási közleményt aláírók a Magyarországi Kisebbségek Pártja (MKP) - ÉKE Jogvédő Szervezet statisztikai felmérésére alapozva a hazai cigányság létszámát minimálisan másfél millióra becsülték, és úgy fogalmaztak, hogy 90 százalékuk – az iskolázatlanságot és a munkanélküliséget tekintve – szociális gettóban él. Nagy László, a saarbrückeni tanácskozás egy másik magyar résztvevője, az MKP történész kabinetjének vezetője szerint ez a máig ismeretlen nagy szám annak tudható be, hogy a legutóbbi népszámláláskor a cigányok többsége nem vállalta fel származását, és az ÉKE Jogvédő Szervezet több megyében nyitott irodáinak összesített adatai szerint a romák összlétszáma 1,5-2 millió főre tehető.

A nyilatkozatot elfogadó országok hálózatba szerveződtek a rasszizmus, az idegengyűlölet és a neonáci tendenciák felerősödése ellen. Szándékaik szerint ezt a hálózatot tovább építik szeptemberben, a svédországi Malmöben, az V. Európai Szociális Fórumon.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.