Magyarországon négy-ötezren vannak, nagy többségük eleve heroinistaként kezdte. Megmentésükért, helyzetük javításáért nagyon keveset teszünk, nagyon keveset költünk, és egyre kevesebbet.

A heroinisták haláláról jobboldali hecclapoknak és mániákus politikusoknak megint az jutott az eszükbe, hogy a "kendermagosok" meg a "liberálisok" kvázi gyilkosok. Európa egyik legszigorúbb drogtörvényének további szigorítását követelik, és a törvény kezével fognák be mindenki száját, aki nem ért egyet azzal, hogy alkalmi füvezők és szpídezők fenyegetésére és üldözésére koncentráljanak pénzt és erőt. Azokéra, akikből nagyon kevés kivétellel soha nem lesz függő, "problémás" drogfogyasztó. Az USA-val példálóznak, ahol évtizedek óta példátlan szigorral, évi 40 milliárd dolláros költséggel üldözik totálisan a drogot. Szép eredménnyel: ott drogoznak a világon a legnagyobb arányban, és ma könnyebb ott droghoz jutni, mint valaha.

Egységesen kezelni mindent, amit drognak neveznek, életveszélyes ostobaság. Kivált, ha a legelterjedtebb és a legtöbb halálért, szenvedésért felelős drogokat nem is nevezik annak. Természetesen azért nem, mert azok betiltását a "zéró tolerancia" legelvakultabb apostolai sem merik fölvetni. Magyarországon milliók élnek a dohány, százezrek az alkohol rabságában, ezekkel a legális drogokkal függ össze évente több mint harmincezer (naponta száz) ember halála. A brit parlament szakbizottsága kidolgozott egy objektív kockázatelemzési mátrixot (fizikai ártalmak, társadalmi ártalmak, függőségi potenciál stb.), és ennek alapján rangsorolta a drogokat. Kiderült, hogy az alkohol és a dohány nemcsak a kendernél, de az ecstasynál és az LSD-nél is sokkal veszélyesebb.

A kábítószerrel kapcsolatos eljárások nagy többsége fogyasztók ellen irányul, túlnyomórészt olyanok ellen, akik a legális drogoknál kevésbé veszélyeseket fogyasztottak. A drogokkal kapcsolatos törvények és végrehajtásuk gyakorlata a kínálatot érdemben nem csökkenti, a drogot kipróbáló fiatalok arányát nem befolyásolja.
E törvények végrehajtására: bűnüldözésre, büntetés-végrehajtásra, igazságügyi eljárásokra egyre többet költünk, sokkal többet, mint a drogfüggők gyógyítására, rehabilitációjára, megelőzésre, tájékoztatásra, ártalomcsökkentésre, kutatásra. A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése éppen azokat a drogfüggőket fosztja meg attól a lehetőségtől, hogy börtön helyett a terápiát válasszák, akik feltáró vallomást tesznek, s készen állnak arra, hogy megpróbáljanak "lejönni az anyagról". Az "elterelés" tíz esetből kilencszer olyan alkalmi füvezők kényszerkezelését jelenti, akiken nincs mit kezelni, mert nem függők, és a világon semmi bajuk azon kívül, amit egy ostoba törvény okozott nekik.

Miközben szórjuk a pénzt arra, amire teljesen fölösleges, a terápiára jelentkező önkéntesek hosszú várólistára kerülnek, holott éppen az elszánás pillanatát kellene megragadni. Pénzszűkében szétesik az egész ellátórendszer. Az alkohol- és drogbetegeket gondozó intézmények finanszírozását drasztikusan csökkentették. A Lipót már üres, az Országos Addiktológiai Intézetet felszámolták, Funk doktor osztályán, a Nyírő Gyula Kórházban drámai a létszámhiány, a drogmegelőzési, az ártalomcsökkentő programok pedig elsorvadnak. Se pénz, se szakember.

Akikkel nagy baj van, azokon nem segítünk, akiknek semmi bajuk, azoknak csinálunk.