World music afrobeat mozgalmár, füstös-fülledt zenét játszó orosz ska-punkok, amerikai orgonafenomén, szépfiúba ojtott gitárzseni, balkáni rezes sírva vigadás - néhány címszó a Sziget világzenei és dzsesszkínálatából.
A véletlennel is jól járhatunk
A legjobb dolgokat nem tervezi az ember, azok csak úgy jönnek, maguktól - felelte Seun Kuti egy, a zenei pálya kezdetét firtató újságírói kérdésre tavaly. Persze, mert az csak úgy megy - gondolhatja az olvasó némi szkepszissel. Fela Kuti legkisebb, amúgy szintén szaxofonista fiának azonban valószínűleg tényleg ilyen egyszerűnek tűnik minden, ami zene. Konkrétan a muzsika kellős közepében nőtt fel, ma meg már levegőt is szinte csak a szaxofonján keresztül vesz. Már 9 évesen vokalistaként működött apja zenekarában, a Fela Egypt 80-ban, amelyet a zenetörténet az első jelentős afrobeat együttesként jegyez. S amely ma este fél tíztől lesz az Iwiw Világzenei Nagyszínpad vendége.
Az őshonos afrikai harmóniákat, ritmusképleteket modern, kortárs zenei eszközökkel és bőséges improvizációval vegyítő zenei ág hatása világszerte érezhető, gondoljunk csak Roy Ayers, Randy Weston vagy Branford Marsalis zenéire - mégsem jutott mondjuk a brit punk vagy az amerikai hiphop sorsára. Utóbbi két stílus is erős társadalmi, szociális kritikai bázissal indult útjára, aztán meg lehet nézni, mi maradt a "szétspriccelés" után a punkból, és milyen a fősodorbeli rap manapság a világban.
Az afrobeatet ugyanis nem nagyon lehet majmolni. Nem csak zene: társadalmi mozgalom. Nigéria, vagyis általában a fekete kontinens még most is kemény hely, persze nem éppen európai értelemben, Seun Kuti apja pedig csak azt mondta el, amit látott: a korrupciót, a katonai-politikai hatalom túlkapásait, az erőszakot, hiszen egyik sem volt idegen test az afrikai országok múlt századi közéletében. Ma sem az. S nagyjából ugyanezt mondja el a legkisebb, most 26 éves Kuti fiú is, aki apja halála után vette át az Egypt 80 nevű 18 fős banda irányítását. Azon furcsa előadók közé tartozik, akik nincsenek oda a lemezkészítésért - bár 1991 óta zenél, három évvel ezelőttig alig volt stúdióban. Azóta viszont két anyagot is felvett, 2007-ben Think Africa, idén pedig Many Things címmel jelentetett meg lemezt.
A világzenei színpad az Egypt 80-on kívül is jócskán tartogat delikát meglepetéseket. Szerda este az ízig-vérig modern orosz undergroundot a Leningrad képviseli a maga füstös, fülledt, ska-ba ojtott punkjával, és hát a hatalmas orosz népdalkincs sem idegen tőlük, no pláne az olykori obszcenitás. Az apák-fiúk vonal mentén kerül szóba Ky-Mani Marley is, a roots reggae királya, Bob Marley egyik szintén zenész fia tavalyi, Radio című lemezének anyagával érkezik a Szigetre csütörtök este kilenckor. Ugyancsak korrekt "ereszd el a hajam!" várható Goran Bregovictól és az ő esküvői-temetési bandájától, akik szombat este fél tíztől Alcohol címmel mutatják be a sírva vigadás legváltozatosabb formáit. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy konkrétan felgyújtottak egy egész kiadót. Lee Scratch Perry életrajzába 1983-ban került be az esemény: egy pszichedelikus trip során porig égette a The Black Ark nevű, reggaekörökben legendás kiadót, s ezen még az sem sokat szépít, hogy ő alapította az egészet. A nem is olyan túl régen még komoly drogproblémákkal küzdő Perry mára tiszta, így valószínűleg megkíméli az Óbudai-szigetet, de őrjöngésben azért nyilván nem lesz hiány vasárnap este fél tíztől.
A világzeneihez hasonlóan a dzsesszvonalról sem mondható, hogy gyengélkedne az idén. Szerdán éjjel tizenegytől a francia Sayag Jazz Machine lép fel a Klubrádió dzsessz-színpadán, csütörtökön ugyanott, ugyanakkor a fantasztikus dzsesszorgonista Rhoda Scott zenél, akiről már Rubinstein is csak szuperlatívuszokban nyilatkozott, ő meg már csak tudta. Pénteken fél nyolctól az Oláh Kálmán Quartet muzsikál, szombaton pedig, ha sármos dzsesszgitárosokra gerjedő nők lennénk, a világért sem hagynánk ki Vladimir Cetkar koncertjét. Így sem hagyjuk ki persze, mert a macedón születésű, New Yorkban élő, a Berkleen tanult zenész nemcsak pengetésben nagyszerű, de komponistaként, hangszerelőként és énekesként is megállja a helyét, amint azt We Will Never End című lemeze is bizonyítja. Csak kicsit veszi el a kedvünket, hogy a
George Benson-tanítvány Cetkar tengerentúli kiadója tényleg kicsit banderasosra macsózta a "komoly" és smooth dzsesszben, a soulban és a funkban egyaránt járatos gitáros karakterét, a tehetség és az ábrándos férfitekintet együttállását érthető okokból csak nagyon nehezen viseljük, de mindenkinek jár egy esély. Az övé szombat este kilenckor, a Klubrádió színpadánál lesz aktuális, célirányosan megyünk.
De akkor sem kerülünk bajba, ha világzene vagy épp dzsesszkeresés közben a véletlenre bízzuk magunkat a Szigeten, hiszen Seun Kutitól tudható: a legjobb dolgokat nem tervezi az ember, azok csak úgy jönnek, maguktól.