Kamaszként meg voltam győződve, hogy a vasszűznél nincs és nem is lehet rosszabb dolog a világon. A vasszűz vélhetően a szüzek csoportjában a legrosszabb fajta, egy olyasfajta hölgyemény, aki vasakarattal ragaszkodik erényéhez, és nincs az a férfiúi fifika, amely el tudná téríteni ettől.
Szántó Etelka, a vasszűz
Rémálom, egy szóval. Ezt a képzetet erősítette, hogy kedvenc metálcsapatom, a '75-ben alapított Iron Maiden is ezt a nevet viselte, tehát biztosra lehetett venni, hogy a vasorrú bába egyfajta reinkarnációjáról beszélünk. S ezen már a metál sem segíthet.
Pedig a Maiden nem akármilyen zenekar volt akkoriban, még a diszkósok is tisztelték. Amikor elkezdett dübörögni a házibuliban a Number of the beast, akkor még a Modern Talkingért rajongók is riadt csápolásba fogtak, hiszen a terjengő kénszagban senki sem érezhette magát biztonságban. A zúzás után az eminens Szántó Etelka pedig, bizonyítva, hogy távol áll tőle a vasszűz eszméje, még a mellét is engedte megfogni. A nyolcvanas évek tehát egyértelműen a brit csapaté volt. Mindenhova az ismert, szögletes betűket véstük, és a zenekar védjegye, kabalája, a cseppet sem tetszetős, az első emeleti nyugdíjas vízvezeték-szerelőt sírba vivő Eddie tűnt fel a kabátokon, padokon, házfalakon.
Ugyanez számokban valahogy így hangzana: 14 lemez, 75 millió eladott példány. És hogy a Dickinsonékat manapság sem a nosztalgia-hírnév-bevétel szentháromsága tarja össze, arra egyértelmű bizonyíték, hogy a csapat a mai napig ontja a sorlemezeket, az utolsó, 2006-os Matter Of Life And Death című munkára a legigényesebb szaklapok is maximális pontszámokat adtak.
A tervek szerint ebből egy taktust sem fogunk hallani a ma esti bulin. A The Golden Years elnevezésű turné (vagy más néven: Somewhere Back In Time – World Tour '08) ugyanis a legendás és immár klasszikusnak tekinthető aranykorra, a nyolcvanas évekre koncentrál. A három legsikeresebb Maiden-lemez (Powerslave, Somewhere Back In Time, Seventh Son of the Seventh Son) anyagából összeálló koncert nem akármilyen élményt tartogathat: az egyiptomi kultúra motívumait felhasználó színpadi látvány (12 tonna cucc érkezik a 757-es Boeinggel, amelyet jó szokás szerint Dickinson mester navigál), a percnyi pihenést sem engedélyező show vélhetően sem a szemet, sem a fület nem kíméli majd.
És hogy ezt a rajongók is így gondolják, azt egyértelműen mutatja, hogy a koncert állomásain órák alatt elkapkodták a jegyeket (a helyszínek kihirdetését követő két óra alatt világszerte 125 ezer tiket kelt el). A cyborg Eddie feltűnése és az időutazást boncolgató dalok pedig ma is pillanatok alatt meggyőznek, hogy a világszerte dúló Maidenhisztéria nem felfújt marketing, nem kitalált cirkusz, hanem egy igényes zenét játszó csapat iránt nem szűnő rajongás és tisztelet eredménye. De erre a magyar rajongók is emlékezhetnek, hiszen a nyolcvanas években 30 ezer rocker énekelt velük az MTK-stadionban.
És hogy mi lehet a titka az immár több mint harmincéves múltra visszanéző csapatnak? A vasakaratú basszer, Steve Harris, aki a tagváltások ellenére mindvégig képes volt egyben tartani a zenekart? A két gitáros, Dave Murray és Adrian Smith hátborzongató és kifogástalan összjátéka? Az igényesebb, történelmet, művészettörténeti elemeket és a metálkliséket egyaránt összegyúró szövegek? A többszörösen elismert, az év dobosává választott Nicko McBrain játéka, aki bármikor szerepet vállalhatna egy alacsony költségvetésű horrorban? Nem tudni. De amikor ez a hat fickó kiáll a színpadra, és felhangzik a 2 Minutes to Midnight vagy a Fear of The Dark, akkor már nem törpeng az ember, nem filozofál, hanem csöndben kieengedi magából Mr. Hyde sötét energiáit, előrefurakodik az első sorba, és üvölt, üvölt kimerülésig.
És még valami: nem is olyan régen egy, a középkori kínzást összegző könyvben volt alkalmam alaposan szemügyre venni a nürnbergi vasszűzet. Az emberi testhez idomuló kalitka belső, zárható ajtajából számtalan fémtüske állt ki, s úgy szúrta, döfködte meg az áldozatot, hogy az akár napokig is agonizálhatott benne. Nem tudom, de az etelkás verzió valahogy jobban tetszett.
Különgéppel érkezik az Iron Maiden
Egy Boeing 757-es különgéppel érkezik Budapestre a Sziget keddi, nulladik napján fellépő Iron Maiden. A teltházas koncertre készülő bandát szállító gépet az ötvenedik évét éppen a hónap elején betöltő frontember, Bruce Dickinson vezeti.
A repülésért megszállottan rajongó énekes, akinek egy természettudományos csatornán repüléstörténeti műsora is volt, megfelelő gyakorlattal rendelkezik az utasszállításban, ugyanis "civilben" kereskedelmi pilóta.
A repülő, amelyet a heavy metal valószínűleg legismertebb kabalafigurájáról, az együttessel elválaszthatatlanul összeforrt Eddie-ről neveztek el "Ed Force One"-nak (az amerikai elnök különgépének mintájára), azért is kuriózumnak számít, mert az együttes tagjai és a technikusok mellett ennek a fedélzetén szállítják a koncert szinte minden kellékét is.
A 2008. február 1-jén indult, Somewhere Back in Time elnevezésű világkörüli turné, amelynek keretében a Szigetre érkeznek Dickinsonék, nevében az 1986-os Somewhere in Time albumot, hangzás- és látványvilágában viszont inkább az 1984-85-ös Powerslave turné egyiptomi motívumokkal tarkított produkcióját idézi.
Azt, hogy nem sikertelenül, bizonyítja, hogy a Sao Paoló-i, 42 ezer férőhelyes Palmeiras stadionba egy hét alatt fogytak el a belépők, Mexikóváros 22 ezer fős Sportarénájába pedig - rekordnak számító - 4 nap alatt keltek el, minek következtében áthelyezték a koncertet a 48 ezer fős Foro Sol Stadionba.
Bogotában, ahol már az első napokban rekordméretű eladások voltak, a 30 ezer fős Simon Bolivar parkba 10 nap alatt fogytak el a helyek, így kibővítették a területet, hogy az 50 ezer embert is be tudjon fogadni. Sydneyben és Melbourne-ben, a 14 ezer férőhelyes stadionokba a jegyeket kevesebb mint fél óra alatt adták el.
Az ausztráliai koncertet egyébként különös színfolt tarkította: a helyi légiirányítás a megérkezéskor állítólag nem akarta elhinni, hogy valóban Bruce Dickinson ül a Boeing 757-es szarvkormánya mögött, ezért a leszállás előtt az énekesnek néhány sort elő kellett adnia az együttes repertoárjából.
A banda Magyarországon is rendkívül népszerű. Az egyik kereskedelmi rádió játékán például, ahol a legfanatikusabb és legkreatívabb rajongókat keresték, a fényképes jelentkezők között feltűnt egy "Blekó" becenevű férfi, akinek a falát az Iron Maiden fából kifaragott lemezborítói díszítették. A nyertesek egyébként lehetőséget kapnak rá, hogy a Szigeten a színpadon állhassanak és vokálozhassanak a zenekarnak.
A hihetetlen népszerűség kapcsán nem árt megjegyezni, hogy a bandát 1975 karácsonyán megalapító londoni Steve Harris is valószínűleg hamarabb hitte volna el, hogy Bajnokcsapatok Európa kupáját nyer imádott futballcsapata, a West Ham United tagjaként - amelynek egykoron ifjúsági csapatában játszott - mint azt, hogy az Iron Maiden 33 év múlva túl lesz a nyolcvanmilliomodik eladott lemezen.
A West Ham címerét a basszusgitárján is előszeretettel feltüntető Harris egyébként az egyetlen az alapítók közül, aki máig folyamatosan az együttes tagja, igaz egy másik társa, Dave Murray is feltűnik az összes albumon.
A nyolcvanas évek elején elismertté vált Iron Maiden viszont az összetételbeli és stílusbeli változások ellenére is töretlenül népszerű. 1980 óta 14 nagylemezt adtak ki, a koncertalbumok, kislemezek, videók és DVD-k mellett. A VH1 Classic zenei tévécsatorna a harmadik helyre tette őket, amikor megválasztották a húsz legjobb metálegyüttest, az Music Television pedig negyedik helyre rangsorolta őket a "Minden idők húsz legjobb heavy metal együttese" listán. Emellett elnyerték a zeneszerzőknek és dalszövegíróknak járó rangos brit Ivor Novello-díjat is.
Turnéik máig rendre telt házak előtt zajlanak, a Run to the Hills, a The Number of the Beast, a The Trooper, a 2 Minutes to Midnight vagy a Churchill híres beszédével kezdődő Aces High a rockzene igazi klasszikusaivá váltak.
A történetnek pedig valószínűleg nincs vége, mert Bruce Dickinson a jelenlegi turné alatt elejtett egy megjegyzést arról, hogy jövőre akár egy újabb albummal állhat elő a csapat.
Az együttes körútját augusztusban egy lopás és egy tragédia árnyékolta be. Az Iron Maiden honlapján felszólították a rajongókat, hogy segítsenek megtalálni a szólógitáros Adrian Smith hangszerét, amelynek az augusztus 6-i, athéni koncert után kelt lába. Az együttes tagjai által a turnén viselt zakót, illetve kézírásos köszönőlevelet ajánlottak fel "magától Adrian Smithtől" mindenkinek, aki információt szolgáltat a fehér színű, ébenfa nyakú, Adrian Smith aláírását viselő, egyedi Jackson gitár előkerítéséhez.
A csapat augusztus 8-i prágai fellépését előzte meg az a tragédia, amikor a Krakkó és Prága között közlekedő Comenius EuroCity gyorsvonat a csehországi Studénkában belerohant egy leomló híd pilléreibe, majd több kocsija is kisiklott. A vonaton, amelynek utasai közül heten meghaltak és legalább 75-en megsérültek, sok volt az Iron Maiden prágai koncertjére utazó lengyel fiatal.
(MTI)
A repülésért megszállottan rajongó énekes, akinek egy természettudományos csatornán repüléstörténeti műsora is volt, megfelelő gyakorlattal rendelkezik az utasszállításban, ugyanis "civilben" kereskedelmi pilóta.
A repülő, amelyet a heavy metal valószínűleg legismertebb kabalafigurájáról, az együttessel elválaszthatatlanul összeforrt Eddie-ről neveztek el "Ed Force One"-nak (az amerikai elnök különgépének mintájára), azért is kuriózumnak számít, mert az együttes tagjai és a technikusok mellett ennek a fedélzetén szállítják a koncert szinte minden kellékét is.
A 2008. február 1-jén indult, Somewhere Back in Time elnevezésű világkörüli turné, amelynek keretében a Szigetre érkeznek Dickinsonék, nevében az 1986-os Somewhere in Time albumot, hangzás- és látványvilágában viszont inkább az 1984-85-ös Powerslave turné egyiptomi motívumokkal tarkított produkcióját idézi.
Azt, hogy nem sikertelenül, bizonyítja, hogy a Sao Paoló-i, 42 ezer férőhelyes Palmeiras stadionba egy hét alatt fogytak el a belépők, Mexikóváros 22 ezer fős Sportarénájába pedig - rekordnak számító - 4 nap alatt keltek el, minek következtében áthelyezték a koncertet a 48 ezer fős Foro Sol Stadionba.
Bogotában, ahol már az első napokban rekordméretű eladások voltak, a 30 ezer fős Simon Bolivar parkba 10 nap alatt fogytak el a helyek, így kibővítették a területet, hogy az 50 ezer embert is be tudjon fogadni. Sydneyben és Melbourne-ben, a 14 ezer férőhelyes stadionokba a jegyeket kevesebb mint fél óra alatt adták el.
Az ausztráliai koncertet egyébként különös színfolt tarkította: a helyi légiirányítás a megérkezéskor állítólag nem akarta elhinni, hogy valóban Bruce Dickinson ül a Boeing 757-es szarvkormánya mögött, ezért a leszállás előtt az énekesnek néhány sort elő kellett adnia az együttes repertoárjából.
A banda Magyarországon is rendkívül népszerű. Az egyik kereskedelmi rádió játékán például, ahol a legfanatikusabb és legkreatívabb rajongókat keresték, a fényképes jelentkezők között feltűnt egy "Blekó" becenevű férfi, akinek a falát az Iron Maiden fából kifaragott lemezborítói díszítették. A nyertesek egyébként lehetőséget kapnak rá, hogy a Szigeten a színpadon állhassanak és vokálozhassanak a zenekarnak.
A hihetetlen népszerűség kapcsán nem árt megjegyezni, hogy a bandát 1975 karácsonyán megalapító londoni Steve Harris is valószínűleg hamarabb hitte volna el, hogy Bajnokcsapatok Európa kupáját nyer imádott futballcsapata, a West Ham United tagjaként - amelynek egykoron ifjúsági csapatában játszott - mint azt, hogy az Iron Maiden 33 év múlva túl lesz a nyolcvanmilliomodik eladott lemezen.
A West Ham címerét a basszusgitárján is előszeretettel feltüntető Harris egyébként az egyetlen az alapítók közül, aki máig folyamatosan az együttes tagja, igaz egy másik társa, Dave Murray is feltűnik az összes albumon.
A nyolcvanas évek elején elismertté vált Iron Maiden viszont az összetételbeli és stílusbeli változások ellenére is töretlenül népszerű. 1980 óta 14 nagylemezt adtak ki, a koncertalbumok, kislemezek, videók és DVD-k mellett. A VH1 Classic zenei tévécsatorna a harmadik helyre tette őket, amikor megválasztották a húsz legjobb metálegyüttest, az Music Television pedig negyedik helyre rangsorolta őket a "Minden idők húsz legjobb heavy metal együttese" listán. Emellett elnyerték a zeneszerzőknek és dalszövegíróknak járó rangos brit Ivor Novello-díjat is.
Turnéik máig rendre telt házak előtt zajlanak, a Run to the Hills, a The Number of the Beast, a The Trooper, a 2 Minutes to Midnight vagy a Churchill híres beszédével kezdődő Aces High a rockzene igazi klasszikusaivá váltak.
A történetnek pedig valószínűleg nincs vége, mert Bruce Dickinson a jelenlegi turné alatt elejtett egy megjegyzést arról, hogy jövőre akár egy újabb albummal állhat elő a csapat.
Az együttes körútját augusztusban egy lopás és egy tragédia árnyékolta be. Az Iron Maiden honlapján felszólították a rajongókat, hogy segítsenek megtalálni a szólógitáros Adrian Smith hangszerét, amelynek az augusztus 6-i, athéni koncert után kelt lába. Az együttes tagjai által a turnén viselt zakót, illetve kézírásos köszönőlevelet ajánlottak fel "magától Adrian Smithtől" mindenkinek, aki információt szolgáltat a fehér színű, ébenfa nyakú, Adrian Smith aláírását viselő, egyedi Jackson gitár előkerítéséhez.
A csapat augusztus 8-i prágai fellépését előzte meg az a tragédia, amikor a Krakkó és Prága között közlekedő Comenius EuroCity gyorsvonat a csehországi Studénkában belerohant egy leomló híd pilléreibe, majd több kocsija is kisiklott. A vonaton, amelynek utasai közül heten meghaltak és legalább 75-en megsérültek, sok volt az Iron Maiden prágai koncertjére utazó lengyel fiatal.
(MTI)
