Társat láttam benne az első pillanattól kezdve - ezzel kezdi Csenki Anna kutyája, Ropi bemutatását. Pontosabban Anna édesapja kezdi ezzel, ő "fordítja" a lánya szavait. Anna ugyanis oxigénhiányosan született, nem tud járni, nehezen használja a kezét, beszéde is nehezen érthető. Először nem is akartak kutyát adni neki, mondván, nem olyan az állapota, hogy el tudja látni.

Most mégis az edzésén beszélgetünk. Anna paragilityzik: vezényszavakkal, apró kézmozdulatokkal irányítja a kutyáját egy akadálypályán. A cél: minél gyorsabban, minél kevesebb hibával végigmenni. Még csak egy éve űzik Ropival ezt a sportot, de már olyan fontos lett nekik, hogy akár egyedül is kijönnek az edzésre, egy Budapest melletti kutyaiskolába. Anna nem habozott: az internetről letöltötte a térképet, megnézte, hogy melyik busszal kell kijönni. Nem akart hiányozni csak azért, mert édesapja éppen nem tudta kihozni. - Volt, hogy két órát várt a megállóban, mire jött egy olyan busz, amire fel tudott szállni kerekes székkel - mondja az édesapja.

A paragility magyar találmány, hét éve jutott eszébe egy mozgássérült férfinak, Mányik Richárdnak. 1989-ben, 17 évesen autóbalesetben sérült meg, azóta él kerekes székben. - Mindenki sajnált, azt mondogatták, mi minden lehetett volna belőlem, ha ez nem történik meg - meséli. Aztán egy németországi rehabilitációs kezelésen meglátott valamit: a mozgássérülteknek is lehet segítőkutyájuk, mint a vakoknak. Legalább anynyira hasznos nekik is. - Rögtön tudtam, hogy erre van szükségem - mondja.

A segítő kutya ajtót nyit, mobiltelefont, távirányítót hoz, csomagot cipel, leejtett tárgyakat vesz fel, és szó szerint is lehet rá támaszkodni, a kerekes székből való ki- és beszállásnál. Mányik Richárd szerint ennél is fontosabb, hogy lelkileg is segít. - Nincs választásod, le kell vinned sétálni, tehát ki kell mozdulnod, nem gubbaszthatsz a szobában - mondja. És nemcsak a mozgássérültek, hanem az épek dolgát is megkönnyíti.

- Amikor mozgássérülttel találkozik egy ép ember, zavarban van. Nem tudja, hogy mit mondjon, szóba hozza, vagy úgy viselkedjen, mintha észre se venné a tolószéket. A zavar kölcsönös: a mozgássérült is feszeng. Ezen segít a kutya - mondja. Máris van közös téma, a kutya, így enyhül a feszültség. Ha egy mozgássérült kutyával van, könnyebben meg merik szólítani, részese lehet egy másik, kutyás közösségnek.

A kutya vezette Mányik Richárdot az agilityhez, és az agility adta az ötletet, hogy kifejlessze a sérültekre alkalmazott változatát: a paragilityt. Az agilityzők futnak a kutya mellett az akadálypályán. Mivel a paragilityzők nem tudnak iramot tartani a kutyájukkal, náluk a hangsúly a kézmozdulatokon és a hangjelzéseken van. Magyarországon még kevesen ismerik ezt a sportot, pedig már külföldön is egyre népszerűbb.

Mányik Richárd szerint először a segítőkutyákra kellene felhívni a magyar mozgássérültek figyelmét. Sokan nem is tudják, hogy mennyire megkönnyítené az életüket. Aztán ha megvan a kutya, esetleg jöhet a sport. És a sporttal jönnek az eredmények: Mányik Richárd négyszeres világbajnok, legjobb barátja, sorstársa, Maczucza Zsolt kétszeres ezüstérmes.

Anna 19 éves, eddig egy nagyobb paragilityversenye volt. Nagyon izgult, félt, hogy roszszul szerepel. Utólag már nagy élménynek tartja a versenyt, és alig várja a következőt.

- Lett egy pluszcél az életében, ez csodálatos - mondja az édesapja.

Nem Anna a legfiatalabb magyar paragilityversenyző. Békéscsabán él egy tízéves kislány, Ale Patrícia. Ő is oxigénhiányosan született, de az állapota még rosszabb: nem tud járni, kerekes széket hajtani, beszélni. Édesapja segítségével paragilityzik, direkt miatta módosítottak a szabályzaton, eredetileg ugyanis tilos volt segítséget használni. Ezt már Maczuczáné Fenyvesi Viktória, a Magyar ParAgility Közhasznú Sportegyesület elnöke meséli. Patrícia többnyire babakocsiban tölti a napjait. Talán ő az, akin a legjobban látszik, hogy mire képes ez a sport. Annyira akarta irányítani a kutyát, hogy hatalmas erőfeszítéssel megtanult néhány vezényszót artikulálni, és még a kézmozdulatai is fejlődtek. - Neki tényleg a paragility a mindene. Versenytől versenyig, edzéstől edzésig él - mondja az egyesület elnöke.

Anna és Patrícia most az olaszországi paragility-világbajnokság lázában ég. Patrícia visszaszámol: mindennap kihúz egy napot augusztus 30-ig, a verseny napjáig. Pedig a lányok indulása még kétséges. Szüleik nem jómódúak, a versenyre való kijutás pedig költséges.

- Ennek ellenére reménykedünk. Bízunk benne, hogy még összegyűlhet a pénz - mondja Maczuczáné Fenyvesi Viktória.

A világbajnokság ugyanis - különösen egy mozgássérültnek, aki ritkán mozdulhat ki - hatalmas élmény is. A versenyen az ép agilityversenyzőkkel közös programok: tánc, fogadás és játékok vannak. A mozgássérültek megismerkedhetnek olasz, holland, spanyol és amerikai versenyzőkkel. - Jellemző, hogy a paragility magyar találmány, és éppen a magyar versenyzők nem juthatnak ki - teszi hozzá az egyesület elnöke.

Anna és Patrícia nem tud a nehézségekről. Edzenek, izgulnak, készülnek, egyelőre nem akarják őket elkeseríteni. Annát éppen visszaküldi az edzője a startvonalra: Ropi túl sokat ugatott a feladat teljesítése közben, ez hibának számít. A lány csak nevet, nem szidja meg a kutyát. Inkább újra megpróbálják.