Akárhonnan nézzük is, nem egy műalkotás. Nem kacérkodik a giccsel, nem utal rá ironikusan, mégcsak nem is értelmezi újra: egész egyszerűen megtestesíti. Elnagyolt alakok, naiv vonalvezetés, simára csiszolt életigazságok. A XX. század első felében fénykorukat élő falvédők mégis beszédesek. Eszményekről és valóságról, beteljesült és soha be nem teljesülő álmokról, vagy épp arról mesélnek, hogy egy, ma már csak a fényképekről visszanéző generációnak mi jelentette a könnyen elérhető szépet, és a konyhában is elférő igazságot. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum a két világháború között készült falvédőkből állított össze amolyan történeti áttekintést nyújtó tárlatot.
Bölcsesség két fogás között
Húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe - valami effélét dúdolgat az ember az 57 feliratos falvédőt egybegyűjtő kiállításon. Nem véletlenül, hiszen a "vásznakon" felbukkanó világ leginkább az operettek habzó, felhőtlen és túlrajzolt műviségét mutatja fel. Vagy valami szomorú és hiábavaló törekvést.
- Legtöbbje a polgárosult életmód iránti vágyat tükrözi vissza. Azt, hogy miként szerettek volna élni - magyarázza Nagy Vera néprajzkutató. Bőséggel, tisztasággal kecsegtető, tisztességes és romlatlan, pontosan behatárolt női és férfi- szerepekkel rendelkező életforma rajzolódik ki a szemünk előtt. "Ha pénzt hozol eleget, sütök-főzök én neked" - mondja például egy, a sparherd előtt forgolódó, láthatóan elégedett menyecske. De ugyanígy megfontolandó a másik intelem is: "Az én konyhám azért fényes, mert az uram nagyon kényes".
A falvédőt Nyugatról, főként Németország felől örököltük valamikor a XIX. század második felében. A polgári családokban elterjedt, egyszerre díszítő és védő felületen jobbára irodalmi idézetek, értékes műalkotásokra való utalások szerepeltek. Nálunk ez már némiképp lebutított formában jelent meg, főként kispolgári és paraszti családokban. A jó házasság titkát fogalmazták meg, műdalokból ellopott életbölcsességeket (az egyiknek sikerül, a másiknak nem), az udvarlás bevált formáit reklámozták. A szobákba már vallási témájú, nem ritkán politizáló darabok is kerülhettek. A kiállítás legérdekesebb tárgyait egybegyűjtő teremben Leonardo Utolsó vacsorájának naiv "átiratát" láthatjuk, Horthy Miklós katonája és egy első világháborús darab mellett. Ennek felirata: "Szomorúan szól a nóta július 28 óta. De rövidesen örülünk. Ha a muszkát legyőzzük." A falvédő érdekessége, hogy a muszka szó varrását - önvédelmi okokból - kibontották. Így most tetszőlegesen behelyettesíthető bármivel.
A húszas-harmincas években főként az egyszínű (kék, piros) darabok dívtak, ám később színesedni kezdett a kínálat, és a varrást tanuló "alkotók" egyre inkább kikacsintottak a konyhából. Máig nem tudni, mivé fejlődött volna a műfaj, ha a falvédőt nem győzi le az új világ találmánya: a csempe. Pittmann Zsófi ugyan még kísérletet tesz a falvédő modernizálására, Zámbó Jimmyt és John Lennont is beemelve a motívumok közé, de ezek még inkább megmosolyogtatóak, mint az elődeik. A falvédők gyűjtése a hetvenes években vette kezdetét, és ma már egyre nagyobb népszerűségnek örvend (a vásárhelyi tárlat is a múzeum és két magángyűjtő anyagaiból állt öszsze). Az első kiállítást valamikor a nyolcvanas években tartották. Persze, értékről még nem nagyon lehet beszélni. A legelterjedtebb változatokat 1-4 ezer forintért is be lehet szerezni. De a gyűjtők bizakodóak, ötven, száz év múlva már ez is másként lesz. Ők csak tudják: nem most jöttek le a falvédőről.
