Bush a dárfúri válság megoldását sürgette Pekingben

George Bush amerikai elnök saját szavai szerint igyekezett rábírni Pekinget: vesse be befolyását Szudánban a dárfúri humanitárius válság megoldása érdekében. A Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfővel folytatott előző napi találkozójáról elhangzottakról egy hétfői interjúban nyilatkozott Bush.

"Nekem az a meglátásom, hogy ha valakinek közeli kapcsolatai vannak (a szudáni elnökkel), akkor azon is el kell gondolkodnia, hogyan segíthetne megoldani a dárfúri válságot. Ezt az üzenetet tolmácsoltam a kínai kormánynak" - mondta Bush az NBC Sports amerikai televíziónak pekingi látogatásának utolsó napján.

Az idei olimpiai játékok házigazdáját számos nemzetközi bírálat érte az afrikai országgal fenntartott intenzív gazdasági kapcsolatai miatt: Kína az első számú befektető a szudáni olajiparban és jelentős mennyiségű fegyvert szállít Kartúmnak. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze július közepén vádat emelt Omar Haszan el-Besir szudáni államfő ellen népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök címén. A 2003 óta tartó dárfúri konfliktusban több mint 200 ezer embert öltek meg és milliók váltak földönfutóvá.

Az amerikai elnök az interjúban elmondta, hogy a kínai vallásszabadság bővítését is szorgalmazta az ázsiai ország kommunista vezetői előtt, miután a kínai fővárosban ellátogatott egy állami felügyelet alatt működő protestáns templomba. "Alkalmam volt felvetni a kínai vezetésnek, hogy nem kell tartaniuk a vallásszabadságtól, és javasoltam, hogy vegyék jegyzékbe a jelenleg illegálisan működő keresztény egyházakat, illetve adjanak lehetőséget ezeknek a szervezeteknek a fejlődésre" - közölte Bush, hozzátéve, hogy a kínai elnök udvariasan végighallgatta szavait.

Bush négynapos pekingi látogatása során az olimpia figyelemmel kísérése és a politikai üzenetek tolmácsolása között egyensúlyozott.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.